“22 éves koromban valami megváltozott. Egész addig nem érdekelt, hogy nézek ki” – mondja az Új-Skóciában élő Donna Gillie, aki néhány évvel ezután a súlyának több mint felétől megszabadult. Alig két év alatt. Azt mondja, a fordulópontot az új munkahelye jelentette. “Alig vártam a kezdést. Reméltem, hogy az új kollégáim majd hamar befogadnak, de sajnos nem így történt. A többségük került, aki nem, az folyton beszólogatott, vagy furcsán nézett rám a súlyom miatt.”
Donna az élmény hatására döntött úgy, hogy változtat az életmódján. Zumbázni kezdett és hetente többször járt az edzőterembe is. “Sosem voltam nádszálkisasszony, de kamaszkoromig valahogy sikerült kordában tartani a súlyomat. Aztán felvettek az egyetemre, és egyre nagyobb lett a stressz. Én meg rászoktam az édességekre. Csokoládé, fagyi, sütemény: bármi jöhetett, bármekkora mennyiségben.”
A fiatal nő, aki a fogyókúrája első napján 104 kilót nyomott, azt mondja, a legnehezebb feladatot az jelentette számára, hogy ne essen vissza a régi hibáiba. “Mikor már látszani kezdett a fogyókúra eredménye, úgy éreztem, megengedhetek magamnak némi elhajlást.” Donna újra rászokott az édességekre, és szinte mindent visszahízott.
28 éves volt, mikor újra nekigyürkőzött a dolognak, de ekkor már sokkal tudatosabban vetette magát bele az életmódváltásba, mint először. “Túl azon, hogy rendszeresen mozogtam, megbíztam egy táplálkozási szakértőt, hogy állítsa össze az étrendemet. Ezt azóta is vallásosan követem” – vallja be, majd hozzátette, mikor belekezdett a fogyókúrába, nem gondolta volna, hogy valaha szépségversenyen indul majd.
Pedig így lett: miután megszabadult az eredeti testsúlyának több mint felétől, edzője nevezte Donnát egy bikini-szépségversenyen. A rossz tapasztalatok miatt visszahúzódóvá vált fiatal lány azt mondja, élete legszebb napja volt, amikor színpadra állhatott a zsűri előtt. “Soha korábban nem éreztem magam olyan magabiztosnak, mint akkor.” Donna azt mondja, a fogyás után nem csak a külseje változott meg: “Sokkal kiegyensúlyozottabb és boldogabb vagyok most, nem is hittem volna.”
