A legtöbb anyuka már akkor beszél és énekel a babájához, amikor még a pocakjában lakik. Ám a koraszülött babák nem sokáig élvezhetik ezt a kedveskedést: amíg az egészséges babák az anyjuk hasában egy édes altatódalra, ők a kórház zajaira kénytelenek elaludni. Ez azonban borzasztóan káros az agyi fejlődésükre – állítja egy tanulmány, amit a Harvard Medical School kutatói készítettek.
A tanulmányhoz egy kísérletet végeztek, amibe 25 és 32 hetesen született korababákat vontak be. Az egyik csoportjuk, 19 kisbaba minden nap a kórház zajait, míg a másik csoport, 21 baba, napi 3-4 órán át az édesanyja hangját hallgatta felvételről az inkubátorban.
A kutatás rövid ideje ellenére is látványos eredményt hozott: azoknak a babáknak, akiknek az édesanyjuk hangját játszották le, intenzívebben fejlődött az agyi hangközpontjuk, ami a hallásért és a hangok feldolgozásáért felelős. A tanulmány készítői épp ezért szorgalmazzák, hogy valahogy megoldható legyen, hogy az anyák több időt tölthessenek korababáikkal, már az inkubátoros időszakban is.
Forrás: Today