nlc.hu
Élni akarok cikkek
“Próbálom meggyőzni, hogy amíg ő nincs itt, úgy fogok vigyázni az egyetlen kincsére, ahogyan csak tőlem telik”

“Próbálom meggyőzni, hogy amíg ő nincs itt, úgy fogok vigyázni az egyetlen kincsére, ahogyan csak tőlem telik”

"ApróTalp Falva lakóit" tavaly, késő ősszel láttam először, a Koraszülött Világnapon, amikor szüleikkel együtt megünnepelték, hogy élnek, és jól vannak. A vártnál hamarabb, éretlenül születtek a világra, úgy cseppentek ide, akár a fészekből kiesett verebek. Gyakorlott kezek rakosgatták őket a lila fényben, míg életképesen útjukra nem lehetett bocsátani őket. Föltűnt ezen az ünnepen a gondos kezek közt két finom, a többiekénél árnyalatnyival sötétebb, és a hozzájuk tartozó napfényes tekintet. Amikor Chonjo Dianát megszólítottam, meséljen kicsit a munkájáról, azt mondta, kérdezzek mást, ő még csak egy éve dolgozik itt. Megtettük, de azért rá is kíváncsiak voltunk. Vajon hogyan látja ezt a munkát az, aki most kezdi, és az, akinek évtizedek vannak a háta mögött?

Pászti Éva a háttérből irányít: harminc éve vezeti a nővérgárdát a Semmelweis Egyetem II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának koraszülött intenzív osztályán. Az ő – és csapata – érdeme nemcsak az, hogy olajozottan működik a korababák ellátása, hanem az is, hogy ide is begyűrűzött a családközpontú szemléletmód. Sokkal inkább tekintettel vannak arra, mekkora traumán megy keresztül ilyenkor egy család, és az anyát partnernek tekintve a lehető legkorábbi időktől bevonják a baba körüli teendőkbe. “Azóta, hogy kialakítottuk a baba-mama szobákat – ez lényegében hasonló az újszülött osztály rooming in rendszeréhez – az anyukák 24 órán keresztül a babákkal lehetnek, ha már megvan a magabiztos tudásuk (például a kézhigiénéről vagy a szondatáplálásról) az érzékeny koraszülöttek ellátásához. A szakmai hátteret, felügyeletet persze az egy ajtónyira lévő PIC Osztály adja. Ez a szemlélet bizony eleinte saját nővéreink ellenállásába is ütközött, de mára teljesen elfogadott.

A legjobb monitor: a nővér

Harminchét éve, amikor Éva kezdte a pályát ezen az osztályon, még egészen más volt a koraszülött-ellátás. A legjobb műszer, a “legmegbízhatóbb monitor” a nővér volt. A technológiai feltételek sokat változtak azóta, de az “emberi erőforrás” ma is elsődleges. Évának eredetileg nem ez a szakterület volt a szíve vágya; szülésznő akart lenni, csakhogy oda lehetetlen volt bekerülni akkoriban. Az intenzív koraszülött osztályon viszont volt hely. “Azóta is az a helyzet – fűzi hozzá mosolyogva. Ezt az igénybevételt, folyamatos készenlétet, emelkedett adrenalinszintet nem mindenki bírja, kell hozzá elhivatottság. Itt úgy kell előre tervezni, hogy bármikor adódhat olyasmi, ami felborítja a napi rutint. Első nap sírva mentem haza és azt mondtam, itt aztán biztos nem szeretnék dolgozni. Riasztó volt a sok pici látványa. Aztán anyukám meggyőzött, hogy jó lesz ez. Még azon az őszön beiskoláztak a csecsemőápoló szakos képzésre, és nagyon sok segítséget kaptam Büky professzortól, aki akkor az osztályt vezette, valamint a tapasztalt kolléganőktől. Hét évig három műszakos nővérként dolgoztam, és nem voltam még huszonöt éves, amikor Büky professzor felkért, hogy vegyem át a távozó osztályvezető főnővér munkáját. Nagyon ritka volt, hogy egy intenzív osztály nővérgárdájának élére egy ilyen fiatal nővér kerüljön.

Pászti Éva (Fotó: Hernád Géza)
Pászti Éva (Fotó: Hernád Géza)

Éva magasra teszi a mércét.

A koraszülött intenzív centrum az a munkahely, ahol nem szabad hibázni

mondja. Ez olyan teher, amellyel sokan nem tudnak megbirkózni. Nem elég kipihenten, testileg, lelkileg és mentálisan felkészülten bejönni, azt is fel kell mérni, hogy a fokozott testi-lelki készenlétet valaki tudja-e vállalni saját családja mellett.

Egy jó tancélos véna kincset ér

Chonjo Diana régi titkos vágya az volt, hogy nővér lehessen. “Édesanyám is nővér volt, és nagyon szerette a munkáját – meséli -, de úgy vélte, hogy – egy gyerekkori betegségem miatt – ez nekem nagyon megterhelő volna, ezért először egészen más szakmát tanultam. De amikor a két gyermekem már nagyobbacska lett, úgy gondoltam, hogy most már azt kellene választanom, amit a szívem diktál. Elvégeztem a nővérképzőt, majd több helyen is voltam gyakorlaton. Legjobban a sürgősségi osztály tetszett. Amikor ide beléptem, és Éva végigvezetett az osztályon, “otthonillatot” éreztem. Akkor azt mondtam a férjemnek, ha valahol ilyen érzésem van, akkor nekem ott a helyem. Rögtön az elején kaptam egy mentort, az ő beosztása szerint dolgoztam, mindenben az ő iránymutatását követtem.

A mentor azért fontos – fűzi hozzá Pászti Éva -, mert az elején nagyon nyomasztó a felelősség. Ezért is mondjuk mindig az újaknak, hogy egyedül kevés vagy minden olyan beavatkozáshoz, ami egy intenzív osztályon történik, de mindig számíthatsz a kollégák segítségére. Én főnővérként azokat az új lányokat szeretem, akik mindenhol, minden kritikus helyzetben ott akarnak lenni, hogy lássák, mit csinálunk, és mire van szükség.”

A legnagyobb izgalmat a kezdők számára a vénaszúrás jelenti. Hiszen a cérnavékony ereket borzasztó nehéz eltalálni a parányi, amúgy is meggyötört kis testeken. Éva nem emlékszik már az első megpróbáltatásra, csak arra, hogy akitől tanulta, mindig azt mondta: “a jó előkészítés fél siker”. Ez minden beavatkozásra igaz, teszi hozzá, hiszen ha előre átgondoltad a munkafolyamatot, és a kezed ügyében van minden kellék, akkor már csak a babára kell koncentrálnod.

Chonjo Diana
Chonjo Diana

Dia azt mondja, nagyon izgult az első szúrás előtt, de egy kolléganője átsegítette a tűzkeresztségen: “figyelj csak, mondta, ez egy nagyon szép véna, ezt muszáj!” “Odakészítettem mindent, és annyira izzadt a kezem, hogy majd’ kicsúszott belőle a tű – meséli Diana. – A kolléganőm próbált nyugtatni, hogy úgyis sikerülni fog, és tényleg sikerült. Be kell vallanom, most is izgulok minden szúrásnál. Sok idő kell, mire magabiztosan tudjuk csinálni.

Én bizony még mindig háromszor is végiggondolom, hogy mindent kikészítettem-e, akkor szúrok csak, amikor jól megvilágítva, kisimogatva a hajas fejbőrön át érzem, hogy most jó lesz, most megvan a megfelelő szög.

Tancélos vénaezt szoktuk mondani arra, amely ideális a kezdőknek – magyarázza a szakzsargont Éva. – Az újakkal mindig aprólékosan megbeszéljük, milyen gyógyszert miben oldunk fel, hogyan számoljuk ki az adagokat. Együtt csinálnak mindent a mentorral, míg nem érezzük, hogy hagyhatjuk őket egyedül dolgozni.

“Jó darabig nem is tudtam leállni azzal, hogy hangosan mondtam: most oldottam ennyit és ennyit, emennyit akarok beadni a gyereknek, így hígítom… – meséli Dia. – A többiek kérdezték is nevetve, minek mondom, ha már tudom?! De én így éreztem biztonságosnak. A mai napig, ha valamiben bizonytalan vagyok, elmondom egy tapasztalt nővérnek, hogy mit hogyan gondoltam el. Ő pedig vagy helyesel, vagy mond egy jobb megoldást.

“Nem lehet együtt sírni az anyával”

Az anya mindig az érzelmeivel gondolkodik. Számára nemcsak egyszerű nővér, de a legjobb pszichológus, már-már családtag is az az ember, aki az ő babáját ellátja. Ő csak arra az egy gyerekre koncentrál, és borzasztó sokat segít neki, ha az, amit mondunk, csak neki szól, olyan nyelven, amelyet meg is ért – jellemzi a nővér és a szülők szoros kapcsolatát Pászti Éva. – A lélegeztetett gyerekek akut életveszélyben vannak. Hiába kapják meg az édesanyák a korrekt felvilágosítást, azért azzal tisztában kell lenniük, hogy ez a helyzet tele van bizonytalansággal. Nem lehet együtt sírni a szülőkkel – határozottan és céltudatosan kell közölni, amit szeretnénk, és ők el is fogadják ezt.

A szülőkkel való kommunikáció nem éppen hangsúlyos része az iskolai képzésnek, leginkább a “terepen” kell megtanulni, és legtöbbet az empátia segít. Diana azt mondja, mivel ő maga is elsősorban édesanya, és ebből a szerepből nem tud kibújni, mélyen átérzi, mit érezhet a másik. “A gondolkodásomat az vezérli, hogy olyat tudjak mondani az anyának, amit én magam is el tudnék fogadni az ő helyében. Ha tudok úgy beszélni vele, hogy attól megnyugszik, akkor a baba is elcsendesedik, mert ezek a rezgések átmennek.

Ott van még közöttük a láthatatlan köldökzsinór

Úgyhogy leginkább az empátiámra hagyatkozva próbálom meggyőzni, hogy megnyugodhat: amíg ő nincs itt, úgy fogok vigyázni az egyetlen kincsére, ahogyan csak tőlem telik.”

A koraszülött intenzív osztályon sajnos néha baj van. Annyira nagy baj, hogy a hirtelen támadt csöndet csak az orvos törheti meg. Az ő dolga közölni a szülőkkel a rossz hírt.

Ettől, a legrosszabbtól való félelmet a nővérek nap mint nap érzik. Például abban, hogy a szülőket borzasztó érzékenyen érinti minden, ami eltér a megszokott rendtől. “Például amikor nem szólunk időben, hogy új gyerek érkezik, és áthelyezzük a babákat, az hatalmas riadalmat kelt.”

“Fontosak az afrikai gyökereim is”

Azt mondják, minden sikeres férfi mögött áll egy nő – ebben a szakmában a nővérek munkáját támogató férjek és más családtagok érdemelnek elismerést. Diana, ha nappalos, a férjére hagyja alvó gyerekeit hajnalban, és este olyan későn ér haza, hogy csak pár percet tud velük beszélgetni. Férje készíti az uzsonnát, ellenőrzi, hogy megcsinálják a házi feladataikat, viszi és hozza őket a különórákról. A most hét- és kilencéves fiúk eleinte nehezen fogadták el Diana kiszámíthatatlan munkarendjét. “A kicsi sokat sírt, de most már örül, hogy segítek a “dobozos babáknak”. Az elején csináltunk egy táblázatot, hogy követni tudják, hogyan dolgozom, és mikor vagyok itthon. Úgyhogy minden hónap elején berajzolták a naptárba a napocskát, amikor nappal dolgoztam, a holdacskát, amikor éjszaka, és a szívecskét, amikor otthon vagyok. Ez biztonságot adott nekik.”

Megnézem
Összes kép (1)

Megkérdeztem Dianát, hol terem az ilyen férj, és azt mondta, nem is kellett messzire menni érte: egy utcában dolgoztak, jó barátságból lett szerelem. Inkább Diána apukája volt az, aki nagy utat tett meg: Tanzániában született, Budapesten tanult az építőmérnök karon, és az egyetemi évei alatt ismerkedett meg Diana édesanyjával. “Heten vagyunk testvérek, a nővérem még itt született, de aztán apukám kapott egy nagyon jó álláslehetőséget Németországban, úgyhogy a bátyám és én már kint jöttünk világra, három hónapos voltam, mikor visszajöttünk. Európai neveltetést kaptam, de fontosak az afrikai gyökereim is, gyakran megyünk Tanzániába meglátogatni a rokonokat. Apának nagyon nehéz volt elfogadtatni magát Magyarországon, akkoriban még nem volt szokványos egy színes bőrű ember látványa az utcán.

Mikor gyerek voltam, engem is sokszor megnéztek, ami persze nagyon zavart. Anyukám is kapott hideget-meleget, eleinte a saját családja sem nézte jó szemmel, hogy egy színes bőrű férfihoz akar hozzámenni.

Diana magyar fiút választott élete párjának, úgyhogy a gyerekein már alig látszanak jellegzetes afrikai vonások: “olyanok, mintha vitorlázásból jöttek volna haza” – mondja ellágyulva. – A nagyobbik fiam kicsi korában egészen aranyszőke volt, úgyhogy engem rendszerint a bébiszitterének néztek. Leginkább a kisebb fiam hasonlít rám: kicsit széles a nózija, husi a szája, nagy mandulaszemei vannak, a haja is kicsit kunkorodik. Ha nem vagyok velük, nem mondaná meg senki a fiaimról, hogy afrikai anyukájuk van.

Diának viszont még voltak nehézségei az általános iskolában, szerencséjére az osztályfőnöke olyan volt, akár egy második anyuka. “Mindig megvédett, és nagyon figyelt arra, hogy ne csúfoljanak az osztálytársaim. Itt az osztályon már semmi gondom nincs, inkább csak kíváncsiak az emberek, hogy honnan származom. Gyerekkoromban sokat voltam beteg és gyakran jártunk kórházba kezelésekre. Csodáltam anyukámat, aki, mint volt nővér, mindent tudott az orvosi dolgokról. Aztán kinőttem a betegségemet, és miután megszületett a két kisfiam, felmerült a váltás lehetősége.

Érzem, hogy van egy hatalmas elfogadás bennem. Talán azért, mert engem gyerekkoromban nem mindenki fogadott el.

Pászti Éva fia már érettségiző fiatalember. “Annak idején három évig gyesen voltam, és nagyon örülök neki, mert kiélvezhettem az anyaságot – mondja. – De később néha nehéz volt, amikor nem tudtam hazaérni arra az időre, amikor a kisfiam várt. Ma is emlékszem, ahogyan kérdezte mindig: “anya, akkor ugye négy óra nullanullára jössz?Azóta, hogy főnővér vagyok, már nem dolgozom több műszakban (bár én szerettem éjszakázni, sőt hosszú műszakot vállalni is). Az egészségügy amúgy nem éppen családbarát, és otthoni támogatás nélkül nem is lehet itt dolgozni (Éva mögött is nagyon támogató férj áll). Nem csak szakmailag kell jónak lenni – embernek kell lenni. Nagyon nagy az egymásra utaltság a nővér, az orvos, a szülők és nem utolsósorban a baba között. Mindenkinek azt a célt kell szolgálnia, hogy a legjobb állapotban adjuk haza a ránk bízott kis betegeket.”

Minden új nap három százalékkal növeli a túlélés esélyét

Annak a speciális szaktudásnak az oktatása, amelyet a koraszülött babák ellátása igényel, öt éve megállt Budapesten. Így a Semmelweis Egyetem maga indított intenzív szakápolói iskolát. A neonatológia területére öt éve kezdett az úgynevezett kevésbé invazív betegellátás begyűrűzni, ami azt jelenti, hogy minél kevesebb beavatkozással próbálják biztosítani a koraszülött babák ellátását. Gépen lélegeztetés helyett a spontán légzést igyekeznek kihasználni. Már a 23 hetes babáknál is törekednek szondával – nagyon pici adagokkal – a minél korábbi szájon át való anyatejes táplálásra, elsősorban az édesanya tejével. Egyre kevesebb vérvétel szükséges, mert bőrön keresztül mérik a vér széndioxid-szintjét, oxigén-telítettségét, a speciális lélegeztetéshez használt eszköz méri a baba légzésszámát. A lélegeztető-gépet a baba légzése irányítja, olyan technológiákat tudnak alkalmazni, amelyek Nyugat-Európában is csodának számítanak. “De a legeredményesebb koraszülött-ellátásnak az a titka – árulja el Dr. Kocsis István a Semmelweis Egyetem II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika PIC osztályának vezetője – ha a koraszülésre veszélyeztetett terheseknél sikerül elérni – antibiotikum adással, fájásgyengítéssel, speciális vérnyomáscsökkentőkkel -, hogy minél érettebb babák szülessenek. A 26-28. terhességi hét között minden újabb méhen belül töltött nap három százalékkal növeli a túlélés esélyét, és ugyanennyivel a szövődménymentes túlélést. Ha megfeszülünk, akkor sem tudjuk azokat az élettani feltételeket, azt a biztonságot nyújtani egy ilyen pici magzatnak, mint az anyaméh.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top