A koraszülöttmentés Magyarországon a hetvenes évek elején még gyerekcipőben járt. 1975-ben tíz speciálisan felszerelt intenzív központ jött létre a legapróbbak megmentésére, ezzel nagyot
fordultak a statisztikák. Felére, majd harmadára csökkent a születés körüli halálozás aránya. A
kórházak és az intenzív központok közötti kíméletes szállítás végrehajtásához szükséges
szállítórendszer megszervezésére azonban már nem jutott pénz. A 80-as években ezt felismerve, a Semmelweis Egyetem I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika neonatológus szakorvosa, dr.
Somogyvári Zsolt kereste a megoldást.
A problémát végül 1988-ban egy Peter Cerny nevű osztrák üzletemberrel együtt sikerült orvosolni. Megalapították a Cerny Alapítványt, s vásároltak egy olyan mentőautót, melyben minden életmentő felszerelés rendelkezésre állt szükség esetén. Ezzel meg is kezdte működését a koraszülöttmentő-szolgálat, melynek a mai napig országszerte rengeteg csöppség köszönheti életét.
Reggel hét óra van, a Cerny mentősei ilyenkor adják át a 24 órás műszakot.
A szakápolók ellenőrzik az autó felszereltségét, ha valami elfogyott, azt pótolják. A gépjárművezető is végrehajtja szükséges feladatait a rohamkocsin.
Surman Róbert, aki a mai rohamkocsi vezetője lesz, elmesélte, hogy a gépjármű vezetésén kívül mi mindenért felelős egy mentősofőr. Ha menet közben életet kell menteni, ő félreáll és hátra megy, hogy segítse az ápolók és a szakorvos munkáját. Adott esetben például gázpalackot cserél az inkubátorhoz. De a rohammentő vezetése sem abból áll, hogy minél gyorsabban eljussunk A-ból B-be. “Volt olyan eset, hogy Salgótarjánból negyvennel jöttem fel szirénázva az autópályán, mert a baba életfunkciói ötvenes sebességnél változni kezdtek. Nagyon fontos, hogy minél kevesebbet fékezzünk vagy adjunk hirtelen gázt, és persze a gödrökre is oda kell figyelni. A koraszülöttek minden apró változásra különösen érzékenyek, például könnyen kialakulhat egy agyvérzés, ami végzetes lehet. Minden gödröt ismerek az autóutakon, és a fejemben van az összes macskaköves út. Ezeket kerülni kell.”
A képen egy speciális retinavizsgáló gép látható, melynek segítségével már nem kell a koraszülötteket szállítani kórházról kórházra, a gép házhoz megy. A retinavizsgálatból nagyon fontos következtetéseket tudnak levonni a baba állapotáról. A két mentős kolléga éppen Kecskemétre indul egy babához.
Minden reggel nyolc óra előtt dr. Somogyvári Zsolt megbeszélést tart, ahol elmondják az előző műszakban történteket, tudnivalókat.
A mentősöknél van egy íratlan szabály, a negatív érzelmeket, feszültségeket a kapun kívül kell hagyni, aki dolgozni jön, fontos, hogy jó energiákkal teli legyen. A babák, bár tehetetlennek, és sok esetben szinte élettelennek tűnnek, szenzoraik a külvilágra nagyon is működnek.
A reggeli megbeszélés után azonnal mentőbe pattanunk. Kacsándi Mária szakápolóval és Dudás Gábor gépjárművezetővel elindulunk egy babához, aki születése óta eszméletlen. Most MRI vizsgálatra kell vinni, hogy több minden kiderüljön aggasztó állapotáról.
Megérkeztünk a picihez, akit gépek tartanak életben. A látvány sokkoló.
Gyors intézkedés után Marcsi máris a kezében tartja a csöpp életet, hogy mihamarabb átjussanak egy másik épületbe a vizsgálatra. A babáknak kritikus lehet a szállítás, minden egyes mozdulatra fokozottan oda kell figyelni.
Gábor óvatosan a mentőbe helyezi az inkubátort, amit – hála a modern felszerelésnek – már nem kell emelgetni, légpárnás síneken fut fel a kocsira.
A rohammentő szirénázni kezd.
Az MRI sok mindent elárul majd az oxigénhiányos babáról. A mágneses térbe én már nem léphettem be, kívülről lestem, ahogyan ezt az apró kis testet felkészítik a mindent eldöntő vizsgálatra.
A gép képeket készít majd az agyról, melyből az orvosok megállapítják, hogy mennyire károsodott a baba. A vizsgálóból gyalog indulok vissza a Cerny bázisra, a külvilág eseményei most eltörpülnek.
Jakab Ildikó szakápoló éppen a beosztást írja. Igyekszik odafigyelni arra, hogy mindenkinek megfelelő számú szabadnapja legyen. “Kellő pihenés nélkül ezt a munkát nem lehet végezni.”
Miután megírta a beosztást, felmegyünk az emeletre, hogy kiteregessük az inkubátor ideiglenes lakóinak apró cseprő ruházatait, lepedőit, takaróit. A képen egy speciális sapka látható, mely egyrészt melegen tartja a babákat, de a különböző tépőzárai segítségével a csövek rögzítésére is szolgál.
Amíg nincs újabb riasztás, gyakran olvasgatnak, beszélgetnek, vagy éppen ledőlnek egy kicsit.
A földszinten Nagy Vivien diszpécser dolgozik éppen. A képernyőn figyeli a reggel óta úton lévő mentőt, hogy mikor ér be a kecskeméti kórházba. Vivien feladata sem merül ki abban, hogy telefonálgat egész nap. Amikor befut egy-egy hívás, végighallgatja a baba állapotáról szóló szakvéleményt, majd diagnózist állít fel, és az alapján osztja be a kocsikat, embereket, felszereléseket.
A mentőbázison dolgozó kollégák, legyen az diszpécser, sofőr vagy szakápoló, mind-mind rengeteg borzalmat látnak nap mint nap. Lelkileg és fizikailag is megterhelő a munkájuk, de amikor egy-egy koraszülöttről később mosolygós fotó érkezik, az kárpótolja őket mindenért.
