Építőshow

Így szerettesd meg a gyerekekkel a tudományokat a LEGO City segítségével!

Az ikonikus dán építőkockák nem csak egyszerű játékok: az átgondolt tervezésnek és a folyamatos fejlesztésnek köszönhetően olyan eszközt adnak a szülők és gyerekek kezébe, amellyel játszva ismerhetik meg a körülöttük lévő világot. A LEGO City egyik dizájnerével a cég dán központjában beszélgettünk.

A LEGO tavaly ünnepelte 85. születésnapját, a cég a sikerét elsősorban az alapító Ole Kirk Christiansen bölcs gondolkodásának és előrelátásának köszönheti. Christiansen asztalosként és ácsként dolgozva eleinte fából készült játékokkal aratott sikereket a vásárlók körében, később azonban az elsők között vásárolt fröccsöntőgépet, amikor rájött, hogy a jövőt a műanyagban kell keresni.

A LEGO azóta világszerte ismert és szeretett márkanévvé vált: annyi építőkockát adtak el, hogy ha egyenlően osztanánk el a Föld teljes lakossága körében, mindenkinek körülbelül 102 darab jutna belőle. A cég dán központjában folyamatosan dolgoznak a fejlesztők és tervezők, hogy újabb és újabb olyan készleteket hozzanak létre, amelyek nem csak a gyerekek, de a felnőttek játékkedvét is meghozza.

A LEGO City a modern nagyvárosok lakóin túl is sok mindent megmutat a világból (Fotó: LEGO)

Természetesen a minket körülvevő világ szinte minden szegletét „meglegósították” már, nem véletlen, hogy létezik űrkutatós, versenyautós, kalózos vagy épp a népszerű filmes franchise-ok (Star Wars, Harry Potter, stb.) feldolgozó készlet. Az egyik legnépszerűbb azonban kétségkívül a nagyvárosok világát és általában napjaink emberének világát bemutató LEGO City, amely elsősorban a modern élővilág bemutatására koncentrál, de létezik belőle olyan készlet is, amely a tudományok képviselőit állítja előtérbe. A LEGO City egyik tervezőjével, Andy Coghillel a dániai Billundban, a cég központjában volt lehetőségünk beszélgetni.

„A városokban rengeteg mindent látunk, ami inspiráló lehet egy új készlet vagy akár egy jármű elkészítéséhez” – mondta Coghill, aki 2010 óta dolgozik a LEGO-nál. „A fő célunk azonban, hogy bemutassuk a városok mindennapi hőseit: a tűzoltókat, rendőröket, a buszvezetőket vagy épp az autószerelőket. Olyan hősöket, akiket a gyerekek nap mint nap láthatnak az iskolából hazafelé. Ez a LEGO City egyik nagy előnye is, hogy lehetővé teszi a gyerekeknek, hogy létrehozzák a saját városukat és ezen keresztül megismerjék a hétköznapi dolgok működését.”

A LEGO City tervezői tűzoltókiképzésen is részt vehettek a készletek megálmodása előtt (Fotó: LEGO)

A városok közös felépítése közben a szülők és a gyerekek közelebb kerülhetnek egymáshoz, a szülők pedig rengeteg ismeretet átadhatnak, kezdve az építkezésektől, a közlekedésen, közlekedési szabályokon át, egészen az egyes szakmák képviselőinek bemutatásáig vagy épp a városok napi működéséig. Erre az okos tervezés és a temérdek apró részlet is lehetőséget ad, amelyek annyira látványossá és emlékezetessé teszik a LEGO-készleteket, hogy sokszor akár több évtizednyi távolságból is pontosan emlékszünk rá, hogy egy kisautó hogyan épült fel, vagy, hogy milyen extra funkciót építettek be az élelmes tervezők az egyes modellekbe.

„A munkánk egyik legjobb része, hogy gyakran elmehetünk kipróbálni mindenfélét” – mesélte Coghill. „Például a tűzoltóállomás tervezése előtt elmehettünk egy napra tűzoltónak. A dán tűzoltók nagyon kedvesek voltak, megmutatták az összes eszközüket, megtanították, hogyan kell ezeket használni, de a kiképzésükön is részt vehettünk. Ugyanígy a rendőrökkel, hogy pontosan tudjuk, mit kell majd visszaadnunk a tervezőasztalnál ülve.”

A dán dizájn alaposságát mutatja, hogy a LEGO tervezői lépést tartanak a korral: a mai LEGO-figuráknak már van táblagépe vagy okostelefonja, de még arra is gondoltak, hogy ma már sokkal gyakoribb, hogy az utazók a jellegzetes gurulós bőröndöket húzzák maguk után, ezért a mai figurák már nem a nyolcvanas-kilencvenes évek aktatáskáival közlekednek. A LEGO City, neve ellenére pedig nem csak a nagyvárosok világát mutatja be, de szinte mindent, amit egy modern ember megtapasztalhat.

A LEGO City nem csak a nagyvárosok mindennapjait mutatja be (Fotó: LEGO)

„Az egyik dolog, amire nagyon koncentrálunk, a történetmesélés lehetősége” – magyarázta Coghill. „Például, van egy olyan készlet a LEGO City-ben, ami egy lakókocsis autó, egy kempingező családdal. Ez ugyan nem nagyvárosi dolog, de ha a gyerek egyszer életében már volt kempingezni, akkor pontosan tud azonosulni vele. Itt is nagyon figyelünk az apró részletekre és a legjobb, hogy ahhoz, hogy ezt a fajta inspirációt megszerezzük, terepre is megyünk, nem csak a városba. Például elmentünk már a dzsungelbe, de jártunk a tenger alatt is, mindenféle izgalmas környezetet felkeresünk, hogy például meg tudjuk figyelni, milyen állatokkal lehet ott találkozni.”

Ennek egyik tökéletes példája a LEGO City Arctic készletei, amelyek a sarkvidéki kutatók világával ismertetik meg a gyerekeket. Egy-egy ilyen készlet segítségével a szülők elmagyarázhatják a gyerekeknek, hogy mi található az Északi-, vagy épp a Déli-sarkon, ezzel bevezetve a kicsiket a földrajz, de akár az éghajlattal foglalkozó tudományok világába. Ők pedig LEGO-kockákból felépülő sarkvidéki kutatóbázis segítségével maguk is felfedezővé válhatnak: kiáshatnak jégbefagyott mamutot, megismerhetik a szánhúzó husky-kat, vagy épp motoros szánnal száguldhatnak a jég hátán.
A lehetőségeknek a LEGO esetében tényleg csak a fantázia szab határt, a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát. Erre utal a cég neve is, amely a dán leg godt, azaz játssz jól szavakból olvadt össze világszerte ismert márkenévvé.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top