nlc.hu
A bőr hónapja: érzékeny bőr

ekcéma és egyéb betegségek

Az ekcéma mögött komoly betegségek is állhatnak (X)

Az ekcéma sokakat érintő betegség, ráadásul a kiváltó okok is sokfélék lehetnek: akár egy külső hatás akár genetikai hajlam okozza is. Ám az ekcéma önmaga tünet is lehet: egy betegségé, gyulladásé, vagy működésbeli zavaré, melyhez nem lesz elég, ha csak bőrünk betegségét akarjuk kezelni.

Amikor érzékeljük, hogy bőrünkkel valami nincs rendben, legtöbbször csak helyi problémára gondolunk, nem hisszük, hogy komolyabb betegséget is jelezhet egy elváltozás. Ám bőrünk a legnagyobb szervünk, és ha valami nem megfelelően működik ezen a hatalmas felületen, azt mindenképp érdemes komolyan venni. A bőr ugyan az első védelmi vonalunk sérüléseit tartalmazza, ám a gondot a helyi kezelés mellett sokszor érdemes alapos kivizsgálással belül kezdeni.

Anna kamaszkorától kezdve ekcémával küzdött, még táborba is csak úgy tudott menni, hogy saját ágyneműt vitt, mert nem bírta elviselni az idegen öblítő érintkezését a bőrével. Próbálta különféle krémekkel kezelni, ám tartósan nem tudott javulást elérni.

– Amikor eljött az idő, hogy nőgyógyászommal fogamzásgátló tablettát írassak fel, a tabletta hatására javulni kezdett a bőröm állapota. Akkor még nem láttam az összefüggést, hiszen miért is lenne a kettő hatással egymásra. Később az orvosom kikérdezett, mi változott az életemben, ami hatással lehetett az ekcémára. Akkor derült ki, hogy 

valószínűleg a hormonháztartásommal volt gond, ezt jelezték a bőrproblémák.

A bőrgyógyászati tudás jelen állása  szerint, ha pici baba korban jelentkezik az ekcéma, annak leginkább genetikai háttere van, akkor még nem szoktak gyulladást keresni a háttérben. Ám ha felnőttkorban lángolnak fel a tünetek, akkor már bármilyen góc lehet a szervezetben. Az is előfordulhat, hogy semmilyen más jele vagy tünete nincs más betegségnek, ám egy itt-ott megbújó góc miatt mégis gyulladásos fehérjék jutnak a vérbe, amelyek ekcémát okoznak a bőrön. Akár egy rossz fog, amit csak panoráma röntgen képes kimutatni, akár egy krónikusan gyulladt mandula, húgyúti fertőzés, nőgyógyászati probléma, vagy pajzsmirigy betegség, még a gyomorsavtúltengés is tud gyulladást okozni. 

Nem minden bőrprobléma ekcéma

– Hasonló tüneteket okoz a pikkelysömör, vagyis a pszoriázis, amely csaknem 150-200 ezer embert érint Magyarországon. A pikkelyesen hámló, viszkető vagy fájdalmas foltok a test bizonyos részeit érinti, akár egészen nagy felületen is.

– Az arcot érintő vörösödés, foltosodás, viszketés oka lehet a rosacea is. Elsősorban az orr és az orca környékét érintő pillangó-szerű bőrbetegség értágulattal és gennyes csomók megjelenésével jár.

– Gombásodás is okozhat bőrgyulladást szerte a testen, hajlatokban, emellett a végtagokat, a körmöket és a fejbőrt is érintheti.

Pajzsimirigy-alulműködés

A pajzsmirigy alulműködésének vezető bőrtünete a bőr fokozott szárazsága. Ha nem veleszületett a probléma, hanem szerzett, akkor a zavar leggyakoribb oka a pajzsmirigy idült autoimmun gyulladása (Hashimoto-kór). Mivel a Hashimoto-kór nagyban hatással van az A-vitamin anyagcseréjére, béta-karotin halmozódik fel a szervezetben. Ezek együtt lehetnek rossz hatással a bőr felszínére, száríthatják, foltosíthatják a bőrt.

Inzulinrezisztencia

Az inzulinrezisztencia egy cukoranyagcsere-rendellenesség, amely hatására a sejtek ellenállóvá válnak az inzulinnal szemben, ezért a hasnyálmirigyben több inzulinhormon termelődik, egy idő után pedig már nem képes ideális tartományban tartani a vércukorszintet. Ez a nagyon gyakran előforduló betegség is gyakran okozhat bőrelváltozásokat.

Hormonok

A hormonháztartás állapota, így az ösztrogén fogamzásgátló is hatással lehet az ekcémára. Az ösztrogén hatására a hámsejtek megújulnak, csökkennek a bőr ráncai, javul a kollagén termelése és fokozódik a bőr vérellátása. Ha az ösztrogénszint túl alacsony, az nagyban befolyásolja bőrünk hibátlan működését.

A kortizol hormont – ún. stresszhormont a mellékvese termeli. Ha az állandóan fennálló szorongás miatt a stresszhormon szintje folyamatosan magas, akkor könnyedén alakul ki ekcéma, mivel a stressz káros hatással lehet immunrendszerünkre és a bőr védekezőképességére.

Cukorbetegség

A cukorbetegség egyik leggyakrabban előforduló fertőzése a bőr gombás megbetegedése. A miattuk kialakuló gyulladás tovább ronthatja a betegek állapotát. Nyirokér- és nyirokcsomó-gyulladás valamint ekcéma kísérheti, a gyulladások pedig még tovább rontanak a szénhidrát-háztartáson.

Mindenképp szükség van egy laborvizsgálatra, az már iránymutató lehet arra, hogy a szervezetben gyulladás van, ám magát az okot még nem tudhatjuk meg belőle – kivéve, ha például a pajzsmirigy értékeiben van eltérés. Hiába ekcémával jelentkezik valaki, a lelkiismeretesebb bőrgyógyászok el szokták küldeni a fogorvoshoz, hasi ultrahangra, mellkasröntgenre, nőgyógyászati vagy urológiai vizsgálatra – férfiaknál ugyanis gyakori, hogy a prosztatában alakul ki gyulladás.

A cikk a Bepanthen Sensiderm krém forgalmazója, a Bayer Hungária Kft. felkérésére készült.
A Bepanthen Sensiderm krém orvostechnikai eszköz, egyben gyógyászati segédeszköz.
A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

Hirdetés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top