A savanyú tejtermékek alosztályába tartozó joghurt, kefír, és aludttej előállítása a tejet adó állatfajok (bivaly, juh, kecske, tehén, stb.) háziasítása után történt. A korabeli emberiség gyorsan rájött, hogy a megsavanyodott tej nemcsak ehető, hanem bizonyos tulajdonságai még a tejnél is jobbak: érzékelni tudta például, hogy a savanyú tej üdítőbb, szomjoltóbb és főleg eltarthatóbb is, mint a tej.
Joghurt
A klimatikus viszonyok nagyban befolyásolták, hogy milyen fajta tejtermékeket kezdtek el készíteni az egyes vidékeken: a magas hőmérséklet a joghurt készítésének kedvezett, hiszen azok a baktériumkultúrák, melyekkel ma is gyártják a joghurtokat, csak magasabb hőmérsékleten (42-45°C) szaporodnak. Ezekben a termékekben több a tejcukorból képződött tejsav, az ízük savanyúbb, s ezért a legalkalmasabbak ízesítésre.
Aludttej
Az aludttejet alvasztó tejsavbaktériumok, amelyek kevesebb savat és lassabban termelnek, mint a joghurtot erjesztő baktériumok, középhőmérsékleten (18-30 °C között) szaporodnak optimálisan, Európa nyugati és északi területein tehát ezek honosodtak meg. Dániában és Izlandon nagy kultusza van a sokféle natúr és általában természetes gyümölcsökkel (kék és piros áfonyával, szőlővel, ribiszkével, szilvával, kajszival) ízesített aludttejeknek.
Kefír
Szintén közepes hőmérsékleten készítik, vegyes erjesztéssel – tejsavas és alkoholos erjesztéssel – a Magyarországon igen elterjedt kefirt és a kumiszt. A kefirben közepes mennyiségű sav mellett alkohol is képződik, ami a széndioxiddal (szénsav) és az aromaanyagokkal együtt tovább növelik a kefir kellemes ízét.