10 focista „feleség”, aki a saját erejéből lett híres

Debreceni Andrea | 2024. Június 12.
Attól, hogy valaki híres ember felesége, vagy élettársa, simán lehet, hogy saját erejének köszönhetően jutott oda az életében, ahol éppen tart.

Neki könnyű, jól házasodott” – szoktuk hallani ezt a mondatot, ha olyan nőkről van szó, akik híres emberek feleségei. Sajnos a sztereotípia gondolkodás nélkül degradálja ezeket a nőket, pedig bőven van rá bizonyíték, hogy ez azért így nem teljesen igaz. A következő focista „feleségek” – azért az idézőjel, mert nem mindenki él házasságban – saját jogukon is rengeteget tettek le az asztalra. Sikeres művészek, üzletasszonyok vagy sportolók voltak már az előtt is, hogy párjaikat megismerték.

Shakira

Bár hivatalosan már nincsenek együtt – és egyébként sem voltak összeházasodva – azért nem lehet ez a lista teljes Shakira nélkül. Az énekesnő már akkor világsztárnak számított, amikor a 2010-es foci világbajnokság videóklipjét, a Waka Waka-t (This Time for Africa) forgatta – itt találkozott gyerekei apjával is.

Fotó: Getty Images/Europa Press Entertainment

Az énekesnő mögött 75 millió eladott lemez és kettő Grammy-díj volt ekkoriban – azóta a harmadikat is elnyerte – úgyhogy nem lehet azt mondani, hogy csupán Piqué oldalbordájaként lett híres. A pár szakítása 2022 júniusára datálható, ekkor robbant ki a megcsalási botrány, de a Barcelona sztárvédője végig tagadta, hogy hűtlen lett volna az énekesnőhöz.

Anna Lewandowska

Robert Lewandowskit, a lengyel válogatott szövetségi kapitányát nem kell különösebben bemutatni, felesége viszont annál több figyelmet érdemel. Anna a varsói Testnevelési Akadémián végzett, két diplomát szerzett, és több érmet nyert a Nemzetközi Karate Bajnokságon.

Fotó: Getty Images/Lionel Hahn

Jelenleg ő a Foods by Ann, egy diétás élelmiszermárka elnöke, miközben sikeres, az egészségre és táplálkozásra szakosodott Healthy Plan by Ann weboldalt vezeti. Gyakorlatilag ő a lengyel Tomán Szabina. Emellett személyi edzőként és életmód-tanácsadóként is dolgozik, miközben férjével két kislányt nevelnek. 

Perrie Edwards

Aki a popkultúrában picit is jártas, annak Perrie Edwards neve nem ismeretlen. Az énekesnő annak idején a brit X-Faktor egyik szereplője volt, de egyénileg nem engedték tovább, ekkor alakult meg a Little Mix formáció, ami hosszú éveken keresztül uralta a slágerlistákat. Több mint 60 millió lemezt adtak el világszerte, amivel minden idők egyik legjövedelmezőbb angol lánycsapatának számítanak az Egyesült Királyságban. Sőt, azóta Perrie már önállóan is adott ki dalokat, így joggal mondható, hogy saját jogán is híresnek számít.

Fotó: Getty Images/Martin Rickett – PA Images

Az előadó korábban egyébként Zayn Malikkal járt együtt, se veled-se nélküled kapcsolatuk a bulvár egyik kedvence volt. Szakításuk után, 2017-ben ismerte meg a Liverpool FC játékosát, Alex Oxlade-Chamberlaint, akivel nemrég első kislányuk is megszületett. 

Jordyn Huitema

Szintén nem került még eddig sor lánykérésre, de a Bayern München, valamint a kanadai válogatott játékosa, Alphonso Davies és párja már öt éve együtt vannak, így a listán a helye. Jordyn nem üzletasszony, és még csak nem is énekesnő, hanem ő maga is profi labdarúgó, aki a Paris Saint-Germainben és a kanadai válogatottban játszik. És hogy mennyire jó?

Fotó: Profimedia

19 évesen ő lett az első kanadai játékos, aki gólt szerzett az ország U17-es, U20-as és felnőtt válogatottjában, mindezt egyetlen naptári év alatt. Emellett 2022-ben a Dijon ellen 3-0-s győzelmet aratott góljaival. Ezzel megszerezte a bajnoki címet (klubja számára először), és véget vetett a bajnoki rivális Lyon 14 éves győzelmi sorozatának. És még mindig csak 23 éves. 

Han Hye-jin

Han Hye-jin egy dél-koreai színésznő, aki egy fiatal özvegy szerepével érte el az áttörést a 2005-ös nagy sikerű Be Strong Geum Soon című drámában. 2020-ban szerepelt a TVN Mothers című drámájában, itt egy egyedülálló dolgozó anyát alakított – ezt a szerep még inkább ráerősített a hírnevére. A színészet mellett a Healing Camp népszerű talkshow-t is vezette, de más produkciókban is feltűnt.

Fotó: Getty Images/ilgan Sports

Han 2013-ban ment feleségül a Swansea City és a Newcastle United korábbi középpályásához, Ki Szung Juenghez (jelenleg az FC Szöulban játszik), kislányuk 2015-ben született meg. 

Alex Morgan

Alex Morgan a tökéletes példa arra, hogy kitartással bármit elérhet az ember. Morgan ismeretlen egyetemi sportolóból a világ egyik leghíresebb női labdarúgójává nőtte ki magát. Először 2010-ben hívták be a felnőtt női válogatottba. A következő évben csapata második lett a 2011-es világbajnokságon, ahol ő volt a legfiatalabb játékos. Sikere nem állt meg itt, hiszen a londoni olimpia elődöntőjében ő szerezte a győztes fejes gólt Kanada ellen.

Fotó: Getty Images/Cindy Ord

Morgan az egyik első női labdarúgó volt, aki felkerült egy FIFA-videojáték borítójára, ráadásul Lionel Messi mellett szerepelt a FIFA16-on. A 34 éves sportoló 2015-ben mondta ki a boldogító igent párjának, Servando Carrasco focistának. Első kislányuk 2020-ban született meg.

Lisa Trede (Lisa Müller)

Lisa Trede neve lovas körökben nem számít ismeretlen fogalomnak. Professzionális díjlovasról és edzőről van szó, aki állami és országos versenyeket maga mögött tudhat. Legnagyobb sikereit a bajor U25-ös állami bajnokságon és a stuttgarti German Mastersen nyerte el, utóbbin sikerült magát kvalifikálnia a German Mastersre, ahol a dobogós helyezést ért el – harmadik lett.

Fotó: Getty Images/Gisela Schober

Lisa és a Bayern München játékosa, Thomas Müller 2009 óta házasok, kapcsolatuk alakulását az Instagramon meglehetősen gyakran dokumentálják, de Lisa rengeteget posztol a lovairól is, úgyhogy személyében egy igazi állatbarátot ismerhet meg, aki beköveti.

Charlotte Pirroni 

Ismerősen cseng a Pirroni név? Nem véletlen, Louis Pirroninak, az AS Monaco korábbi edzőjének unokájaként Charlotte Pirroni számára nem idegen a futball világa. Marketing és menedzsment szakon végzett, luxusdivat és design szakiránnyal. Tanulmányi eredményein túl nagy sikereket ért el, amikor megválasztották Miss Côte d’Azur-nak, és második helyezett lett a Miss France versenyen.

Emellett egy francia szórakoztató talkshow műsorvezetői szerepében is kipróbálta magát. Ilyen felmenőkkel nem csoda, hogy Charlotte végül egy focista oldalán kötött, ki. Florian Thauvin francia válogatott futballistával 2020-ban született meg első gyermekük, ám egyelőre a papírok nem fontosak számukra.

Edurne Garcia

A 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon Edurne Garcia képviselte Spanyolországot. A lány kilenc évesen már aktívan énekelt, de akkor lett igazán ismert, amikor feltűnt egy spanyol tehetségkutatóban. Első albuma után, ami a keresztnevét viselte az országban egy csapásra sztár lett, aki később tévéműsorokban és filmekben is kipróbálta magát – utóbbiban meglehetősen jó visszajelzéseket kapott.

Fotó: Getty Images/Karwai Tang

A 38 éves énekesnő a Manchester United kapusa, David De Gea mellett találta meg a boldogságot. 2021-ben megszületett első gyerekük, azóta pedig 2023-ban örök hűséget fogadtak egymásnak.

Izabel Goulart

A brazil származású szupermodell, Izabel Goulart számára nem volt idegen a reflektorfény, amikor 2015-ben randevúzni kezdett Kevin Trapp-pal, az Eintracht Frankfurt kapusával. Egyike volt a Victoria’s Secret angyalainak, emellett pedig megjárta a legnagyobb divatházak kifutóját is, sőt.

Fotó: Getty Images/Marc Piasecki

A GQ Mexico, a Vogue Brasil és a Marie Claire France hasábjain is feltűnt egy-egy divatkampányban, úgyhogy tényleg ismert névnek számít a divatszakmában. Kapcsolatuk kiállta az idő próbáját annak ellenére is, hogy Izabel hat évvel idősebb, mint Trapp. 

via

Exit mobile version