nlc.hu
Család

Shakira és Piqué szakítása

Így jutott el Shakira és Piqué a Waka Waka-tól a Casio-gate-ig

Az idáig vezető út megcsalással, dalban üzengetéssel, Casióval és Twingóval van kikövezve. Mutatjuk a részleteket!

Nem Shakira és Gerard Piqué az első olyan álompár, amelyiknek rémálommá válik a kapcsolata a szakítást követően. Azt, hogy a 45 éves kolumbiai énekesnő és a nála 10 évvel fiatalabb egykori spanyol válogatott focista románca véget ért, az is tudja, aki kínosan kerüli a bulvárhíreket, a sértett felek ugyanis igen sokat tettek azért az elmúlt hetekben, hogy tőlük legyen hangos a világsajtó. De ne szaladjunk ennyire előre!

Piqué mindent vitt

2010-et írtunk, amikor a 33 éves Shakira, popkarrierje csúcsán megbízást kapott, hogy elénekelje a Dél-Afrikában rendezett focivébé hivatalos dalát, a Waka Wakát. A videóklip elkészítéséhez néhány akkor menő focistát is felkértek, így került a képbe a spanyol válogatottban játszó Gerard Piqué. A videóban tényleg csak pár filmkocka erejéig bukkan fel, Shakirát azonban megfogta.

A vonzalom vitathatatlanul kölcsönös volt, az első lépést azonban a focista tette meg: ő írt rá az énekesnőre, aki teljesen megbabonázta a forgatáson. Kerek perec kijelentette, hogy bármire képes lenne azért, hogy Shakirát újra lássa, ha az kell hozzá, egészen a fináléig focizza a csapatát, tudvalevő volt ugyanis, hogy a vébé záróünnepségén élőben énekel majd a kolumbiai popcsillag.

Piqué nem viccelt, a döntőt tényleg a spanyol válogatott játszotta Hollandiával, és haza is vihette a trófeát. A világbajnoki cím mellett azonban Shakira szívét is megnyerte. Az énekesnő szakított akkori barátjával, a sikeres ügyvédként dolgozó Antonióval, akivel nyolc éve alkottak egy párt és aki nem mellesleg az egykori argentín elnök, Antonio de la Rúa fia.

Shakira és Gerard Piqué együtt táncol egy koncerten

Régi szép idők, amikor még Shakira és Piqué együtt járták a Waka Wakát (Fotó: Getty Images)

Posztban mondták el

Bár innen-onnan lehetett hallani, hogy Shakira és Piqué összejöttek, nem álltak azonnal nyilvánosság elé a nagy hírrel. Csaknem egy évet vártak azzal, hogy hivatalosan is felvállalják a kapcsolatukat, 2011-ben a Twitteren és a Facebookon erősítették meg azt, amit egy ideje már lehetett sejteni.

Egy meghitt közös fotót publikáltak a „Les presento a mi sol” kísérőszöveggel, ami annyit tesz, „Bemutatom a Napom”. Az események innentől kezdve egészen felgyorsultak, 2012-ben meg is érkezett az álompár várva-várt posztja arról, hogy úton van az első közös gyermekük. Azt, hogy az énekesnő várandós, szintén sokan megsejtették a bejelentés előtt. Shakira különösebb előzmények nélkül mondta le fellépését az iHeartRadio Music Festiválon, pár nappal később pedig hivatalosan világgá kürtölték a boldogságukat.

Shakira és Piqué első babájukat várva

Itt már javában visszaszámoltak első babájuk születésééig (Fotó: Getty Images)

Sokatmondó neveket választottak

2013. január 22-én látta meg a napvilágot kisfiuk, aki a Milan Piqué Mebarak nevet kapta, azaz mindkét szülő vezetéknevét viseli. Az örömhírt némi magyarázat mellett osztották meg, melyben kifejtették, mit is jelent a babájuk keresztneve: „A Milan a szláv nyelvterületeken azt jelenti kedves, szeretetteljes, az ókori rómaiak a vágyakkal teli, szorgalmas emberekre használták, szanszkritül pedig annyit tesz, egyesítő. Születésétől fogva, akárcsak az apukája, ő is az FC Barcelona tagja” – írta honlapján a büszke anyuka.

Shakira és Piqué kisfiukkal, Milánnal

Shakira és Piqué második gyereküket várva (Fotó: Getty Images)

Minden jel arra utal, hogy a január meghatározó hónap a Shakira-Piqué duó számára. Milan után második gyerekük, Sasha is az év első hónapjában, egész pontosan 2014. január 29-én született, szintén Barcelonában. Ahogy azt a kisöccsénél tették, Sasha érkezését követően is kifejtették, miért ezt a nevet választották a babának: „A Sasha név görög-orosz eredetű és azt jelenti, az emberiség megmentője, harcos.”

Shakira és Piqué 2015-ben

5 év és két gyerek után is úgy tűnt, hogy szerelmük örökké tart majd (Fotó: Getty Images)

Nyáron robbant a bomba

Két gyerek és a nagy szerelem ellenére sem kelt egybe Shakira és Gerard, az énekesnő több interjúban is megragadta az alkalmat, hogy kifejtse, nem szeretne a focista felesége lenni. Azzal magyarázta, hogy szerinte sokkal izgalmasabb, ha a barátnőjeként és társaként tekint rá Piqué, nem pedig a nejeként.

Az izgalom az évek múlásával mégis elszállt, a pár tavaly június 4-én közleményben adta hírül, hogy tizenegy év után különválnak az útjaik. Tették mindezt azért, mert egy spanyol lap arról cikkezett, hogy Piqué nem él egy fedél alatt a családjával, ami teljesen érthető módon felkorbácsolta az emberek kíváncsiságát. „Sajnálattal jelentjük be, hogy egymás nélkül folytatjuk tovább. Mindenkit arra kérünk, hogy tartsa tiszteletben a döntésünket és a magánéletünket, a gyermekeink érdekében. Mindkettőnk számára továbbra is ők ketten a legfontosabbak” – írták ezt akkor.

Az énekesnő állítólag többször is komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy helyrehozza a kapcsolatukat, de Gerard hajthatatlannak bizonyult. Úgy tudni, hogy megingathatatlannak tűnő szerelmükön egy megcsalás indította el az első hajszálrepedést, ami aztán az évek múlásával megállíthatatlanul a pár közé állt: még kapcsolatuk hajnalán Piqué a kelleténél közelebb került Bar Refaeli modellhez, ami felett akkor szemet hunyt ugyan Shakira, de semmiképpen nem felejtette el a férfi húzását. Abban, hogy végül pontot tettek a kapcsolatuk végére, szerepe volt annak is, hogy az énekesnő a focista karrierje miatt háttérbe szorította a sajátját, és a piszkos anyagiak is sokat nyomhattak a latban.

Shakira és Piqué a gyerekeikkel

A szüleik között lévő hercehurcát Milan és Sasha is megszenvedi (Fotó: Getty Images)

A java csak ezután jött

Augusztusban aztán tovább durvult a Shakira-Piqué dráma, amikor a Socialité nevű tévéműsorban megjelentek az első fotók a focistáról és egy fiatal munkatársáról, Clara Chia Martíról. Ez lehetett az a mozzanat, ami végképp kihúzta a gyufát Shakiránál, aki októberben ki is adott egy új dalt Monotonía címmel, amiből csak úgy süt a megbántottság és a harag. A kisírt szemű, szupermarketben vásárolgató énekesnőt ebben mellkason lövik, a szíve pedig az üzlet kövén dobog tovább. Akkor még senki sem sejtette, hogy lesz folytatás.

Tavaly decemberben sokadszor ült asztalhoz a pár jogi képviselőik társaságában, hogy amennyire egy ilyen elmérgesedett helyzetben lehetséges, megtalálják a közös nevezőt. A hírek szerint a gyerekek az énekesnővel maradnak és Miamiba költöznek, aminek a labdarúgó apuka érthetően nem örül. Shakira ugyanakkor rábólintott arra, hogy amikor csak akarja, Piqué találkozhat a fiúkkal, és az utazgatásokkal járó kiadásokat felezik.

Idén januárban újabb zenei koprodukció született, Shakira és a Bizarrap művésznéven ismerttté vált argentin DJ próbált odapörkölni a focistának. Ebben sok más mellett olyan mondatok hangzanak el, mint:

Jókislányos a neve, de a napnál is világosabb, hogy pont olyan, mint te

vagy

A nők manapság nem könnyeket ejtenek, hanem benyújtják a számlát

és

Twingóra cserélted a Ferrarit, Casióban jársz a Rolex helyett

A videóklip persze hatalmas érdeklődésre tartott számot, milliók nézték és osztották tovább már az első napon. Piquének sem kellett több, ahogy azt egykor a pályán is tette, lecsapta a labdát: tett róla, hogy egy sajtóeseményen jól látható legyen, hogy valóban Casio órát visel, s hogy még édesebb legyen a bosszú, január közepén egy fehér Renault Twingóval gurult be mosolyogva egy barcelonai rendezvény helyszínére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top