nlc.hu
Európa-bajnokság
Rossz oldalon autózó brit szurkolók balesete

Rossz oldalon autózva szenvedtek súlyos balesetet brit fociszurkolók

Amint beszálltak a bérautóba, szinte azonnal baleset lett belőle: frontálisan karamboloztak.

Öt fiatal skót szurkoló szenvedett sérülést Düsseldorfban, miután Citroenjükkel frontálisan karamboloztak egy szemben érkező Mercedessel. A pórul járt, 23 és 25 év közti korú skótok azzal magyarázták a durva baleset okát, hogy elfeledkeztek valamiről. Konkrétan az ment ki a sofőr (és utasai) fejéből, hogy Németországban jobb oldali közlekedés van, míg Nagy-Britanniában bal oldali – tudósít a TV Niederrhein.

mentőautó az éjszakában

A baleset körülményeit vizsgálják. Képünk illusztráció (Fotó: pexels.com)

Az öt skót csütörtökön késő este

érkezett meg Düsseldorfba az Edinburgh-i géppel, majd beültek a bérelt C3-asba, azonban már pár száz méter megtételét követően karamboloztak egy velük szembejövő, középkorú férfi Mercedesével. A balesetben mind az öt futballszurkoló sérülést szenvedett, négyen könnyen, az egyik utas és a szembe jövő kocsi sofőrje súlyosan sérült. Mivel felmerült, hogy ittas vezetés is belejátszott a balesetbe, a skót fiatalt vérvételre is elvitték az intézkedő rendőrök.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top