Mi tagadás, Cristiano Ronaldo személyisége megosztó, van aki nagyon szereti és van olyan is, aki annyira nem szimpatizál a portugál játékossal, azonban az eredményeit, szorgalmát, kitartását, és emberi mivoltát senki sem tudja elvenni tőle. Ugyan a 39 éves Európa-bajnoknak papírforma szerint már egy ideje vissza kellett volna vonulnia, Ronaldo alaposan kitolta a karrierjét azzal, hogy olyan sajátos szokásokat vezetett be az életébe, amely igencsak hatásnak bizonyultak. Az elmúlt évek során sok pletyka felmerült azzal kapcsolatban, hogy bomlasztóan van jelen a portugál válogatott életében, amelyre most egykori csapattársa, Jose Fonte is reagált.
„Sok évet töltöttem vele a válogatottban, és soha nem láttam semmilyen problémát. Azt tudom, hogy nemcsak ő maga nagyszerű szakember, hanem a csapatban mindenki másnak is igyekszik segíteni” – mondta a válogatott labdarúgó a BBC-nek, majd így folytatta:
„Ha csak megfigyeled őt, már az is sok ötletet adna ahhoz, hogy mit kell tenned a siker érdekében, de amikor Cristianóval vagy, ennél sokkal többet kapsz.”
Fonte azt mondja, hogy a portugál válogatott csapatkapitánya, Christiano Ronaldo mindig is hangos volt és sokat beszélt, azonban a pályán kívül is irányt mutatott a csapatának. Mindenki másnál korábban ment az edzőterembe, vagy fizioterepiára, hogy felkészítse a testét és az elméjét. Ez a mentalitás pedig gyorsan magával rántotta a válogatott csapat tagjait is.
Ő vezet, mi pedig követjük. Emlékszem, hogy mindannyian szaunáztunk és jeges fürdőket vettünk miatta hajnali 2-kor. Mindamellett, hogy ez segítette a fizikai felépülésünket, a legfontosabb az volt, hogy együtt, csapatként csináltuk végig ezeket a programokat.
Fonte hozzátette azt is, miszerint mindig szívesen osztotta meg a tudását másokkal, ráadásul bármiről lehetett vele beszélgetni, mivel a legfőbb célja az volt, hogy fejlessze a csapatot.