nlc.hu
Európa-bajnokság
Az Eb-kiesés ellenére is Rossi marad a szövetségi kapitány

Az Eb-kiesés ellenére is Rossi marad a kapitány, üzent a szurkolóknak

Döntött a szövetség.

Marco Rossi marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – tette közzé honlapján az MLSZ. “A magyar válogatott előtt álló következő feladat a Nemzetek Ligája őszi küzdelmeinek, majd pedig a vb-selejtezősorozatnak a sikeres megvívása, melyeket az MLSZ és az elnökség maximális támogatása mellett Marco Rossi szövetségi kapitány irányít majd” – jelentette be Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, aki a napokban egyeztetett a kapitánnyal, és a szövetség töretlen bizalmáról biztosította.

A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakember megköszönte a támogatást, és jelezte, hogy az Európa-bajnokság tanulságainak átgondolását követően, pár hét múlva megkezdi a felkészülést az őszi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre történő összetartás előkészítésével.

“Németországban megtörtént az Eb lezárása, amelyre a továbbjutásról való lecsúszás miatti csalódottságunk rányomta a bélyegét, de semmi drámai nem történt, és nem is volt kétséges, hogy a munkát folytatjuk. Számtalan nagyszerű eredményben volt részünk együtt, így nem is kérdés, hogy újabbak elérése a célunk – ahogy a szlogenünk is mondja: csak együtt” – fogalmazott az 59 éves Rossi, aki 2018 nyara óta irányítja a válogatottat.

A magyar csapat a Németországban zajló Európa-bajnokságon Svájctól 3-1-re, a házigazdáktól pedig 2-0-ra kikapott, és bár Skóciát 1-0-ra legyőzte, nem jutott a nyolcaddöntőbe.

Rossival kapcsolatban amúgy több olyan cikk is megjelent az Eb-kiesést követően, hogy akár távozhat is a pozícióból. A magyar labdarúgó-válogatott csoportkörös kiesése után láthatóan letörten nyilatkozott. Akkor arról beszélt az MTI-nek, hogy nagyon nehéz még a rövid- vagy hosszútávú jövőről beszélnie, előbb pihennie kell, hogy teljesen kitisztítsa a fejét. 

Rossi: “Soha nem futottam el a kihívások elől”

Marco Rossi egy hosszabb Facebook-bejegyzésben osztotta meg gondolatait a szurkolókkal – szúrta ki az MTI – azután, hogy a hazai szövetség bejelentette, az olasz szakember marad a posztján.

“Azok, akik azt mondják – vagy írják -, hogy kudarcot vallottunk ezen az Európa-bajnokságon, nyilvánvalóan nem objektívek, és sajnos azt kell mondanom, rosszhiszeműek” – írta, majd hozzátette, az, hogy az elmúlt években csodával határos eredményeket értek el a nemzeti csapattal, nem szabad, hogy eltorzítsa a valóságot. “Sajnos még Magyarországon is van egy kis százaléka az embereknek, igaz nagyon kicsi, akik előbukkannak, amikor azt hiszik, hogy léket kapott a hajó! Igaz, nem tettünk semmi rendkívülit, de nem hiszem, hogy bárkinek szégyenkeznie kellene emiatt a válogatott miatt” – fogalmazott Rossi.

A szövetségi kapitány kiemelte, soha nem mondta azt a sajtónak, hogy távozik a posztjáról, csupán azt, hogy pihennie kell és tisztázni szeretné a gondolatait. Kijelentette, soha nem futott el még a legnehezebb kihívások elől sem. “Most sem fogom feladni, mert ami nem öl meg, az erősebbé tesz! És nekünk, mindannyiunknak együtt, erősebbnek kell lennünk mindennél és mindenkinél” – hangsúlyozta.

Legközelebb ekkor szurkolhatunk Szoboszlaiéknak:

Nemzeti együttesünk legközelebb szeptember 7-én a Nemzetek Ligája negyedik idényében Németország vendége lesz Düsseldorfban.

Kiemelt fotó: Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top