nlc.hu
Ezo
Mágikus helyek II.

Mágikus helyek II.

Minden igaz hívõnek legalább egyszer életében el kell látogatnia a Kába kõhöz, ez a Korán egyik üzenete, az õt alapelv egyike. A szent hely az iszlám hívei szerint azért lett felállítva, hogy Allahot imádják.

Ha belép az ember a Kába terére, szíve teli van becsülettel, lelke szabad, és készen áll arra, hogy alárendelje lelkét a Világegyetem teremtőjének. Az összes moszlim vallás háza ez, vagyis az összeköttetés, a testvériség és egység jelképe, amely felé fordul minden moszlim, amikor imádkozik.

Az iszlám építészet szent emlékét a hagyomány szerint Ibrahim (Ábrahám) és fia, Iszmáil építette. A Kába szó jelentése: négyszögletes épület.

“Az iszlám dobogó szíve” 12 m hosszú, 10 m széles és 15 m magas. Megemelt alapzaton áll, fekete brokáttal borítva. Az ajtón lévő függönyökön és a külső falán körbefutó szegélyen arannyal hímzett ősi versek, próféták és bölcsek írásai láthatók. A márványépület és a szürke kő négy sarka a négy égtáj felé tekint.

A Fekete Kő eredete misztikus ködbe vész, szentté azonban bizonyosan Mohamed tette. A geológusok szerint a világ legnagyobb meteoritja, s mint a hagyomány is tartja, egyenesen az égből hullt az Édenkertbe. Ádam (a bibliai Ádám) kapta meg, miután Allah kikergette a Paradicsomból, hogy a kő elnyelje a bűneit. A legenda szerint eredetileg fehér volt, de az idők folyamán megfeketedett a magába szívott sok emberi bűntől. Később a hagyomány szerint Dzsibril angyal (a bibliai Gábriel) Ibráhimnak (a bibliai Ábrahámnak) ajándékozta, hogy templomának a sarokköve legyen.

Az iszlám előtt az arab nép a “Tudatlanság Idejét” élte. Természetimádó, animista vallásban hittek, tisztelték a köveket, a fákat és a Napot. Hitvilágukat jó és rossz démonok népesítették be. A Kába ekkor pogány szentély volt, a Fekete Kő pedig kultikus tárgy, amely Arábiából idevonzotta a zarándokokat. A pogány istenek és bálványok imádói azért csókolták meg a követ, hogy magukba szívják az erejét. A szokást, mely ettől kezdve Allah tiszteletét szolgálta, Mohamed is szentesítette.

A nem iszlám vallásúaknak tilos belépni a Nagy Mecsetbe, a korábbi halálbüntetés azonban nem fenyeget, ha mégis megteszed, csak jól megbirságolnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top