A Húsvét misztikája

Húsvétkor ér véget az egykor olyan szigorúan betartott negyven napos Nagyböjt, ekkor emlékezünk meg Jézus kínhaláláról, és ünnepeljük a természet tavaszi újjáéledését. Így a húsvéti jelképeket feloszthatnánk egyszerűen természeti és vallási jellegűekre, ha a természetiek nem kaptak volna vallási értelmezést is, illetve ha nem épültek volna be bizonyos értelemben a vallási ünnepek világába. Bonyolítja a helyzetet a népszokások jelképrendszere, amely kapcsolatban áll mindkettővel, de a kereszténységet megelőző, nem tételes vallások rítusvilágának is meghatározó eleme lehetett.


Húsvéti tojás

A húsvétnak Európa-szerte talán legáltalánosabb jelképe a húsvéti tojás. Krisztus úgy törte fel feltámadáskor a sziklasírt, miként a kifejlődött madár az őt fogva tartó tojás héját – szól a hasonlat. A tojás piros színe – amely napjainkig a legnépszerűbb szín – Krisztus kiömlött vérét jelképezi. A húsvéti tojást még a baromfitenyésztéssel korábban nem foglalkozó észak-európai népek is bevonták szokásvilágukba. A fiúk az erdőbe jártak ki a madarak fészkeiből tojást gyűjteni. Tény: a tavasz egyik jele, hogy a madarak lerakják tojásaikat, a tyúkok pedig tojni kezdenek.






Tojás a sírban

Hazánkban már avar kori – tehát honfoglalás előtti – sírban is találtak festett, karcolt díszű tojást, melyet a szegedi Móra Ferenc Múzeum őriz. A húsvéti tojásokon látható ívelt, kettős vonalú, a kettős vonalat létraszerűen merőlegesekkel összekötő díszítmény napjainkig ismert a hazánktól északkeletre élő népek körében.
A középkorban a nagyhéten felállított Krisztus-sírba is helyeztek díszített tojást, s ezt a közelmúltig megtették a bukovinai székelyek is. A jobbágyok szolgáltatásai között szerepelt a húsvéti tojásadás kötelezettsége.
A keresztszülők ünnepi ajándékként – a korai kereszténység húsvéti keresztelésére emlékeztetve – húsvéti tojást adtak keresztgyermeküknek.





Nem hiányozhatott a húsvéti tojás a böjtben tilalmas ételek szentelésre vitt kosarából. A megszentelt tojást a családtagok együtt fogyasztották el a húsvétvasárnapi étkezéskor. Leányok legényeknek ajándékoztak húsvéthétfőn díszes tojást, egyes magyarázatok szerint ezzel akarván magukat megváltani a túlzott locsolástól, illetve ezzel viszonozták az egyébként kitüntető figyelmességet kifejező gesztust. A húsvéti tojásokkal – mint valami labdákkal vagy golyókkal – játszottak a gyerekek a szabadban, vagy igyekeztek azokat egymáshoz ütve elnyerni a másikét. Ha pedig húsvét után, Szentháromság vasárnapján – a népnyelv szerint mátkáló vasárnapon – a leány leendő nyoszolyólányául, komaasszonyául kiszemelt barátnőjének ajándékos tálat küldött, arról sem hiányozhatott a húsvéti tojás.

A húsvéti, illetve hímes tojás így a húsvéti hagyomány egyik legerősebb összetevője. Díszítése főleg Kelet-Közép- és Kelet-Európában érte meg a XX. századot. Ez a szokás szinte reneszánszát éli napjainkban, amikor a tojáshímzés népi iparművészei húsvétkor értékesítik mesterien díszített, a hagyományos mintakincsből merítő, de a mai ízlésnek is megfelelni igyekvő műveiket. Divat lett, hogy a díszítés egyszerű, nagy hagyományú technikáit különböző tanfolyamokon, művelődési házakban, iskolákban, múzeumokban sajátítják el az emberek.






Barkaág a lakásban

A tojás mellett a barka a leggyakoribb húsvéti jelkép. A mi éghajlati viszonyaink között a fűzfabarka helyettesíti azokat a pálmaágakat, amelyeket lengetve üdvözölte a nép egykor a Jeruzsálembe bevonuló Jézust. Ennek emlékére szentelik meg a barkát virágvasárnapján. A megszentelt barkát a hívek otthonukban gondosan megőrzik, például valamelyik kép háta mögé beszúrva. Eresz alá tűzve villámcsapástól őrizte a házat, egyébként különböző betegségek alkalmával is használták, gyógyító erőt tulajdonítva neki.

Napjainkban a barka szívesen alkalmazott tavaszi lakásdísz, így azok is díszítik vele otthonukat – mint a tavasz hírnökével –, akik a barka szentelmény voltát figyelmen kívül hagyják. A barkaágnak – vagy bármely, kirügyezett, kevéssé levelező ágnak – további szerep is adódik a húsvéti jelképek világában. Például kifújt, zsinórra fűzött húsvéti tojásokkal díszítik fel. Ez a – főleg német földön honos – szokás mostanában terjed el hazánkban. Az Amerikai Egyesült Államokban is a német bevándorlók terjesztették el az Egg-tree-t, a tojásfát, amely valóban olyan látványt nyújt, mintha tojásokat termő fa volna.

Európa északi pereméhez közeledve a barka sem nyílik ki virágvasárnapra. Így aztán például a Lengyelország északi vidékein lakók asszonyai száraz virágokat dolgoznak az ágakra, s ezeket a – nemegyszer méteres – palmynak nevezett alkotásokat hordozzák a virágvasárnapi körmeneten, majd őrzik meg – megszentelve – otthonaikban.






Bárány és nyúl

Az a nagy múltú rituális szerep, amit a húsvéti bárány egykor betöltött, mára kevéssé közismert. Hazánkban már nem sok családban fogyasztanak bárányhúsból készült ételt húsvétkor, míg például a húsvéti sonka szinte elmaradhatatlan.

A húsvéti bárány, mint jelkép éppen úgy kapcsolatba hozható azzal, hogy a bárányok tavasszal jönnek a világra, mint azzal a máig közismert vallási tétellel, miszerint Jézus Krisztus áldozati bárányként halt kereszthalált az emberiség megváltásáért. Ezért nevezik őt a mai napig Isten bárányának.





Ma a legtöbb gyerek úgy tudja, hogy a „nyuszi hozza” a húsvéti ajándékot, amit – ahol csak mód van rá – a szabadban, bokrok tövében elkészített, madárfészekhez hasonló kis fészekben, kosárkában helyeznek el. A húsvéti ajándékhozó nyúl képzete a polgárosult élet egyéb szokásaival együtt német földről honosodott meg hazánkban a múlt század óta. Eredetére kielégítő magyarázatot a német kutatók sem tudnak adni. Egyszerű tévedésre gyanakszanak: eszerint a tojáshozó császármadár, a Haselhuhn nevének lerövidülése volna a nyúl jelentésű Hase, mint a húsvéti nyuszi karrierjének elindítója. De meggondolandó az is, hogy e szaporaságáról híres állat a természet ébredése idején termékenységi szimbólumként is megjelenhetett.