nlc.hu
Ezo
Péntek tizenharmadika

Péntek tizenharmadika

Lehet, hogy péntek 13. is csak egy a sok hülyeség közül, amit az ember babonás természete szült, vagy lehet, hogy a népi hiedelmek nem ok nélkül valóak? Ki-ki döntse el, hogy hisz-e bennük.

Péntek tizenharmadikai babonák

A péntek a néphit szerint eleve szerencsétlen, rossz nap. Hát még ha tizennharmadikára esik! A babona szerint az e napon beszedett orvosság nem használ, a ma szedett füvek ártó füvek. A pénteken varrott ruha mindig balul sikerül, és aki ma gyújt be a kályhába, annak könnyen leéghet a háza, legalábbis a Dunántúlon így tartották. Ha valamely állat pénteken ellik, a most született kis állat rossz lesz: a malac könnyen megdöglik, a ló rúgós lesz, a tehén bökős. Sőt, azt is mondták, hogy aki pénteken kezd ruhát varrni, vasárnapig meghal.

A 13-as szám

A legtöbben nem megyünk el közömbösen a tizenhármas mellett. Vannak, akik este, lefekvés előtt 13-szor megérintik az asztalt, vagy az a kényszerképzetük, hogy a szobájukban 13 tárgyat kell megfogniuk. Mások beszédjükben, írásukban kerülik a 13-as számot, a 13 betűből álló szót vagy a 13 szóból álló mondatot. Ismét mások viszont a 13-as számhoz babonásan ragaszkodnak, például a sportolók mezük számozásánál.

Több országban a nagy felhőkarcolókban nincs 13. emelet, és 13. számú lakás sem. A magyar szállodákban is hiába keresünk 13-as szobát. Hogy a 13-as mágikus hatásából mi igaz, nem tudni, de egy budapesti, 13. emeleti panellakást körülbelül tízszer nehezebb eladni, mint ugyanazt a 14. vagy 12. emeleten.

Ma nem megyek sehova!

A péntek 13. sok emberre olyan erős hatással van, hogy ilyenkor ki sem dugják orrukat a lakásból. Egy ismerős cégvezetőnő például ilyenkor nem vesz főzőkanalat a kezébe, nem használ elektromos tárgyakat, nem mozdul ki a házából, nem veszi fel a telefont, nehogy rossz hírt kapjon. Ugyanő – az angol szokáshoz ragaszkodva – soha nem megy tizenharmadiknak vendégségbe, mert attól tart, hogy meg fog halni valaki a társaságból. Ha véletlenül 13 darab gyümölcs kerül a zacskóba a zöldségesnél, vagy bármilyen árucikkből ennyit vásárol, egyet elajándékoz egy koldusnak.

Mit mond a számmisztika?

A számmisztika szerint a 13-as szám sem nem szerencsés, sem nem szerencsétlen. Egy szám a sorból. Olyan, amilyenné tesszük. Nem determinál. Ha tehetjük, azért a mai napon ne végezzünk házi munkát, inkább engedjük át a napot a pihenésnek, és tegyük emlékezetessé egy jó programmal, vagy mondjunk, vegyük sorra 13 barátunknak a nevét, akinek már régóta el akarjuk mondani, hogy kedveljük őket, és használjuk fel a Húsvétot ürügyül: küldjünk nekik egy képeslapot!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top