Ezo

Kezdõdik a majom éve

Patkány, disznó, kígyó, a kínai asztrológia állatai. Furcsa, hogy ezek a sok embernek ellenszenves lények is helyet kaptak a távol-keleti csillagtudományban. De honnan is jönnek ezek a nem éppen „kedves” állatok?





Egy régi legenda szerint Buddha – mielőtt végleg eltávozott volna – magához hívta az összes állatot, de csak tizenketten jöttek el. Jutalmul nekik ajándékozott egy-egy évet.
Ők voltak a patkány, a bivaly, a tigris, a nyúl, a sárkány, a kígyó, a ló, a kecske, a majom, a kakas, a kutya, és a disznó. Az ajándékozás pillanatától az évek az állatok nevét viselték, és az ő befolyásuk alá kerültek, így az abban az évben született ember is az állat tulajdonságait viseli.





A kínai horoszkóp egy több mint 2000 éves tudomány, mely a hold ciklusait követi. A kínai asztrológusok a holdévek szerint határozzák meg a csillagjegyeket, a kínai hold-kalendárium így több ezer éves. Egy teljes holdciklus hatvan esztendeig tart. A ciklusok öt elemmel vannak kombinálva: fémmel, tűzzel, földdel, vízzel és fával, az állatövi jegyeket ezekkel kapcsolják össze. Minden elemnek van egy uralkodó bolygója, továbbá rendelkeznek pozitív, illetve negatív sugárzással, Yang-gal és Yin-nel, ami egyben a hím- és nőnem megfelelője is.

A kínai asztrológia szerint az elemek megszakíthatatlan körforgásban alakulhatnak át egymásba. A fém megolvad, és a vízhez válik hasonlóvá, amit felisznak a fák gyökerei, a fából tűz lesz, a fa hamuvá válik, s eggyé lesz a földdel, majd a földben keletkeznek és lelhetők fel a fémek. Az átalakulások során egyik elem uralja a másikat, például a fémet a tűz megolvasztja, a vizet a föld beszívja. Ezek a kölcsönhatások hatnak az emberek közötti kapcsolatokra, a tanulásra, a pályaválasztásra, megadják egy ember jellemzőit, karakterét.





Az elemek párosával ismétlődnek, mielőtt átadják egy másiknak a helyet. Így jönnek ki a 60 éves ciklusok. A Yin és a Yang pedig felváltva követik egymást, és a napon belül az óráknak is van szerepe. Az 1960-as év például a Patkányé, eleme a Fém és pozitív a sugárzása. Aki ez évben hajnali négykor született, az a napi felosztásban a Tigrisé, tehát jellemére meghatározóak a Tigris jellemvonásai is.








2004 a majom éve
A kínai horoszkópot jól kiegészíti az európai, ezek szerint a Vízöntő a Tigrisnek, a Halak a Nyúlnak, a Kos a Sárkánynak, a Bika a Kígyónak, az Ikrek a Lónak, a Rák a Kecskének, Az Oroszlán a Majomnak, a Szűz a Kakasnak, a Mérleg a Kutyának, a Skorpió a Disznónak, a Nyilas a Patkánynak, és a Bak a Bivalynak felel meg.

Legközelebbi cikkünkben az egyes állatjegyek jellemzőit mutatjuk be. Addig is a következő táblázatban mindenki megnézheti, hogy milyen állat évében, és milyen elem alatt született.

TIPP: ha hosszú a lista, nyomd le a ctrl+F-et, és írd be születési évszámod!


1900.01.31-1901.02.18. Patkány Fém +
1901.02.19-1902.01.26. Bivaly Fém –
1902.01.27-1903.01.29. Tigris Víz +
1903.01.30-1904.02.16. Nyúl Víz –
1904.02.17-1905.02.04. Sárkány Fa +
1905.02.05-1906.01.24. Kígyó Fa –
1906.01.25-1907.02.13. Ló Tűz +
1907.02.14-1908.02.01. Kecske Tűz –
1908.02.02-1909.01.21. Majom Föld +
1909.01.22-1910.01.29. Kakas Föld –
1910.02.10-1911.01.29. Kutya Fém +
1911.01.30-1912.02.17. Disznó Fém –
1912.02.18-1913.02.06. Patkány Víz +
1913.02.07-1914.01.26. Bivaly Víz –
1914.01.27-1915.02.14. Tigris Fa +
1915.02.15-1916.02.03. Nyúl Fa –
1916.02.04-1917.01.23. Sárkány Tűz +
1917.01.24-1918.02.11. Kígyó Tűz –
1918.02.12-1919.01.31. Ló Föld +
1919.02.01-1920.01.20. Kecske Föld –
1920.01.21-1921.02.07. Majom Fém +
1921.02.08-1922.02.06. Kakas Fém –
1922.02.07-1923.02.14. Kutya Víz +
1923.02.15-1924.02.04. Disznó Víz –
1924.02.05-1925.01.24. Patkány Fa +
1925.01.25-1926.02.13. Bivaly Fa –
1926.02.14-1927.02.02. Tigris Tűz +
1927.02.03-1928.01.22. Nyúl Tűz –
1928.01.23-1929.02.10. Sárkány Föld +
1929.02.11-1930.01.30. Kígyó Föld –
1930.01.31-1931.02.17. Ló Fém +
1931.02.18-1932.02.06. Kecske Fém –
1932.02.07-1933.01.25. Majom Víz +
1933.01.26-1934.02.13. Kakas Víz –
1934.02.14-1935.02.04. Kutya Fa +
1935.02.05-1936.01.23. Disznó Fa –
1936.01.24-1937.02.11. Patkány Tűz +
1937.02.12-1938.01.31. Bivaly Tűz –
1938.02.01-1939.02.18. Tigris Föld +
1939.02.19-1940.02.07. Nyúl Föld –
1940.02.08-1941.01.27. Sárkány Fém +
1941.01.28-1942.02.15. Kígyó Fém –
1942.02.16-1943.02.04. Ló Víz +
1943.02.05-1944.01.25. Kecske Víz –
1944.01.26-1945.02.12. Majom Fa +
1945.02.13-1946.02.01. Kakas Fa –
1946.02.02-1947.01.21. Kutya Tűz +
1947.01.22-1948.02.09. Disznó Tűz –
1948.02.10-1949.01.29. Patkány Föld +
1949.01.30-1950.02.17. Bivaly Föld –
1950.02.18-1951.02.06. Tigris Fém +
1951.02.07-1952.01.26. Nyúl Fém –
1952.01.27-1953.02.14. Sárkány Víz +
1953.02.15-1954.02.03. Kígyó Víz –
1954.02.04-1955.01.23. Ló Fa +
1955.01.24-1956.02.11. Kecske Fa –
1956.02.12-1957.01.30. Majom Tűz +
1957.01.31-1958.02.18. Kakas Tűz –
1958.02.19-1959.02.07. Kutya Föld +
1959.02.08-1960.01.27. Disznó Föld –
1960.01.28-1961.02.15. Patkány Fém +
1961.02.16-1962.02.05. Bivaly Fém –
1962.02.06-1963.01.25. Tigris Víz +
1963.01.26-1964.02.13. Nyúl Víz –
1964.02.14-1965.02.02. Sárkány Fa +
1965.02.03-1966.01.21. Kígyó Fa –
1966.01.22-1967.02.08. Ló Tűz +
1967.02.09-1968.01.29. Kecske Tűz –
1968.01.30-1969.02.16. Majom Föld +
1969.02.17-1970.02.05. Kakas Föld –
1970.02.06-1971.01.26. Kutya Fém +
1971.01.27-1972.02.18. Disznó Fém –
1972.02.19-1973.02.02. Patkány Víz +
1973.02.03-1974.02.23. Bivaly Víz –
1974.02.24-1975.02.10. Tigris Fa +
1975.02.11-1976.01.30. Nyúl Fa –
1976.01.31-1977.02.17. Sárkány Tűz +
1977.02.18-1978.02.07. Kígyó Tűz –
1978.02.08-1979.01.27. Ló Föld +
1979.01.28-1980.02.15. Kecske Föld –
1980.02.16-1981.02.04. Majom Fém +
1981.02.05-1982.01.24. Kakas Fém –
1982.01.25-1983.02.12. Kutya Víz +
1983.02.13-1984.02.01. Disznó Víz –
1984.02.02-1985.02.19. Patkány Fa +
1985.02.20-1986.02.08. Bivaly Fa –
1986.02.09-1987.01.28. Tigris Tűz +
1987.01.29-1988.02.16. Nyúl Tűz –
1988.02.17-1989.02.05. Sárkány Föld +
1989.02.06-1990.01.26. Kígyó Föld –
1990.01.27-1991.02.14. Ló Fém +
1991.02.15-1992.02.03. Kecske Fém –
1992.02.04-1993.01.22. Majom Víz +
1993.01.23-1994.02.09. Kakas Víz –
1994.02.10-1995.01.30. Kutya Fa +
1995.01.31-1996.02.18. Disznó Fa –

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top