Komoly, befelé forduló, fegyelmezett, ugyanakkor sikerorientált a természeted. Már gyermekként kis felnőtt vagy, aki törekszik, felelősségteljes feladatokat vállal, mindemellett visszahúzódó.
A kor előrehaladtával azonban egyre jobban kinyílsz a világ felé, szinte kivirágzol, főleg ha sok kihívással találkozol a munkáid során. Idősebb korodra önálló, a jég hátán is megélő és méltóságteljes nő lesz belőled.
Rendkívüli érzéked van a szervezéshez, becsvágyad példa-értékű. Kemény vagy magaddal szemben.
Vigyáznod kell, hogy ne keseredj bele a célokért vívott harcba, mert gyakran túlzott mennyiségű feladatot vállalsz.
Sokáig vagy képes kitartani lelkiekben, sőt, a többi emberben is tudod tartani a lelket. Ezért a barátaid, sőt viszonylag ismeretlenek is gyakran fordulnak hozzád lelki támaszért. Még akkor is, ha egyenes tanácsaidat sokan túl keménynek tartják. Pedig realizmusoddal te csak gondoskodni próbálsz azokról, akiket szeretsz. Ha viszont valaki sarokba szorít, makacs és önfejű tudsz lenni.
Hogyan viselkedsz a párkapcsolatban?
Visszafogottan adagolod a vonzódásodat, érzéseidet. Ennek oka részben az, hogy félsz a sérülésektől, a csalódásoktól, ezért csak lassan nyílsz meg még a szerelmed előtt is. Nem jellemző rád a spontaneitás, a flörtölgetés. Mivel sosem lovalod bele magad érzelmileg egy kapcsolatba idő előtt, csak akkor lépsz, amikor már biztos az út előtted.
Megbízható és erős nő vagy, aki védelmet és biztonságot kínál a társának. Az érzéseid mindig komolyak, nem jellemző rád a nagy hangulatingadozás. Nem csak kötelességtudó vagy magaddal szemben, de támogatod is a párodat mindenben. Cserébe viszont nagyon kell szeretnie téged, mert folyton félsz az elutasítástól és attól, hogy nem vagy elég jó. Ha válságba kerül a szerelmetek, hajlamos vagy a munkába menekülni. A végsőkig harcolsz a kapcsolatotokért, még akkor is, ha már értelmetlennek találod. Előfordulhat, hogy a házasságod nem kizárólag az érzelmeken, hanem az anyagiakon vagy a magasabb státusba jutás esélyén is nyugszik.
Így éled meg az anyaságot
Szigorú vagy, ami a nevelési elveket illeti. Ragaszkodsz a hagyományokhoz, ezért szilárd kereteket nyújtasz a gyermekeknek. A szabályokat lefekteted az elején: ki mit tehet meg, és mit nem. Ettől pedig már nemigen lehet eltérni.
A kicsiket mindenben támogatod, és megvéded őket. Bármikor számíthatnak rád, de néha nem mutatod ki feléjük eléggé a szeretetedet, mivel nem vagy a nagy érzelemkitörések híve.
Sajnos a gyermeki énükkel nem mindig foglakozol eleget, a felszabadult játékokra nem fektetsz elég hangsúlyt. A háztartás vezetésében is kötelességtudó és nagyon szorgalmas vagy. Nálad nincsenek ottfelejtett mosatlan edények, és senki nem járhat a családban vasalatlan ingben. Otthonodat tiszta, egyszerű, áttekinthető formákkal rendezed be.
Mit vár tőled a Bak Holdjegyű férfi?
Sok a félelem és a bizalmatlanság benne, ezért mindig éreztesd vele, mennyire szereted, különben sosem fog megnyílni előtted. Próbálj alkalmazkodni szigorú szabályrendszeréhez, mert nála ez elvi kérdés.
Mivel kifinomult, elegáns stílusa van, jó, ha öltözködésedben kerülöd a kirívó vagy nem az alkalomnak megfelelő darabokat, nehogy elriaszd. Nagyra fog értékelni, és egy életen át kitart melletted, ha a munkában szorgalmas és kitartó vagy, a szerelemben támogató és megbízható, a családban pedig kötelességtudó, hagyománytisztelő, és lehetőleg meleg vacsorával várod otthon.