nlc.hu
Ezo
Az Oroszlán férfi

Az Oroszlán férfi

Azt gondolhatnánk, hogy az Oroszlán számára némiképp szûkös az élet, és általában ez így is van. Néha nyilvánvaló módon – kreatív tehetségével, sikerével vagy színes egyéniségével tûnik ki. Sokszor sugárzik belõle valami karizmatikus, és akár kedveljük, akár nem, valószínûleg észre fogjuk venni.





 Az Oroszlán jegyű férfi

 






Néha megjelenik a színen csendesebb, befelé fordulóbb Oroszlán-típus is, aki nem adja üvöltve a világ tudtára, hogy mennyire kivételes. De ha megismerjük, azt tapasztaljuk, hogy belül ő is ugyanolyan, és benne is mélyen gyökerezik az igény arra, hogy mitologizálja saját életét. Ne hagyjuk megtéveszteni magunkat csendes, szégyenlős Oroszlánoktól. Lehet, hogy több visszafogott tulajdonság van bennük, olyanok, mint a Rák, Bak vagy a Szűz. De végeredményben Oroszlánok. És ennek a mély öntudatosságnak a minősége, az az érzés, hogy színpad van a lába alatt és figyeli a közönség, még a legbefeléfordulóbb Oroszlánt is átjárja.

A romantikus Oroszlán képes rajongani a társáért. A szerelemhez való viszonyulása nem nevezhető félénknek vagy visszafogottnak, és azok a csak rá jellemző óriási gesztusok – legyenek azok ajándékok vagy varázslatos utazások varázslatos nyaralóhelyekre, vagy akár érzelmei drámai kinyilvánítása – egyszerűen ellenállhatatlanok. Egy Oroszlán férfi mellett a nő azt érezheti, hogy  nőies és kívánatos. Jellemző az Oroszlán férfiakra, hogy csodálók és üldözők hosszú és kitartó sora vár rájuk. Még a hagyományos értelemben nem jóképű vagy sikeres Oroszlán férfiakban is van valami, ami elbűvöli a nőket. Az Oroszlán nagyon férfias teremtmény. Nincs benne semmi félreérthető. Sokszor archetipikus férfi, és közben mégis a nők felszabadítója. Elég nehéz ellenállni ennek a fajta vonzerőnek.

Ritka az az Oroszlán, aki nemcsak elfogadja társa szükségletét a független, kreatív önkifejezésre, hanem ő maga is független partnerre vágyik. Csak akkor tudja valóban ezt tenni, ha szilárdan áll önbizalmának és önértékelésének talaján. Máskülönben elég nehéz együtt élni vele, mert minden olyan tettet, aminek nem ő áll a középpontjában, árulásnak él meg.

Ha megpróbálunk nyomást gyakorolni egy Oroszlán férfira, vagy megváltoztatni, csak az időnket vesztegetjük. Makacsságával képes megőrjíteni az embert, és büszkesége ritkán engedi meg neki, hogy elismerje, ha valaki más bölcs tanácsot adott neki. Másrészt bízni kell benne, hinni az álmaiban, a reményeiben. Csodákat tesz vele, ha elfogadjuk, hogy néha gyerekes módon szüksége van az állandó bátorításra és figyelemre. Az az Oroszlán, aki tudja, hogy hisznek benne, különleges dolgokra képes a külvilágban és önmagán belül is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top