A holdkarma ahhoz a személyhez köt, aki a világra hozott, és akivel egyformán ver a szívünk. Világrajövetelünkkor a köldökzsinórt ugyan elvágják, de ez anyánktól csak testi elválást jelent. A lelkünk bármilyen is lesz idővel vele a kapcsolatunk örökkön-örökké összeköttetésben marad vele. Tőle származó holdkarmánk erőteljesebb, mint a Naptól, az apától kapott, hiszen már a tudomány is bebizonyította, hogy az anyák befolyása sokkal tovább tart, és meghatározóbb, mint az apáké. Karmikus értelemben apánk befolyása a megtermékenyítéskor kezdődik, ő ekkor ajándékozza nekünk a csillagjegyet, amiben karmikus örökségünk majd realizálódik.
Az anyai karma
Anyánk esetében azonban más a helyzet, mert ő kilenc hónapon keresztül magában hordoz bennünket, teljesen egyek vagyunk vele. Kilenc hónapon keresztül táplál, sőt az érzéseit a boldogságát, a szomorúságát, a jó és a rossz hangulatait is átvesszük. A születés után sem szűnik meg a mély lelki kapcsolat, a vele töltött első évünk meghatározza az egész életünket.
A holdi vagy anyai karma a lelkünkben szunnyadó érzéseket jelenti, mint amilyen a szeretet, a gyűlölet, a hűség, a féltékenység, a bizalom, a biztonságérzet, a bizonytalanság. Ezek az érzések olyanok, mint a mélyen elvetett magok, amelyek életünk különböző fázisaiban kikelnek. Például ez a válasz arra a kérdésre is, hogy miért fordulhat elő, hogy két ember már hosszú ideje ismeri egymást, de semmi különös kapcsolat nincs közöttük. Egyszer csak megjelenik a Hold, és a születési horoszkópban olyan fényszögeket alkot más bolygókkal, hogy a két ember hirtelen mély érzéseket táplál a másik iránt. Talán elkezdik egymást szeretni, de az is lehet, hogy gyűlölni. Ezeket az érzéseket nem az agy irányítja, hanem a lélek, a Hold, a mélyről jövő karmikus örökségünk.
Számold ki a holdi karmád
Ha szeretnéd megtudni, hogy milyen a holdi karmád, és melyek azok a szakaszok, amikor a Hold égen folytatott útja során beleszólhat a karma teljesítésébe vagy az újabb építésébe, ahhoz szükséged van a holdjegyedre, amely megmutatja, hogy születésedkor melyik állatövi jegyben állt a Hold.
Nem tudod, mi a holdjegyed? function hatoriSAN_changeVisibility2(layer,iState) } } function hatoriSAN_getidbyid2(id) { if(document.getElementById){ if(document.all){ if(document.layers){ //jegyek //táblázat //hozzáadandó szám function holdszamol() { var Hiba = “”; var EvSzam = eval(document.adatok.ev.value); if (EvSzam 1995 || !EvSzam) { var Hiba = Hiba + ‘Hiba az évszámnál!\n’ } if (Hiba) { alert (Hiba); return false; } if ( EvSzam 1957) { var EvSzam = EvSzam – 1957 } //sor meghatározás //oszlop meghatározás //holdjegy meghatározás var Hozzaad = eval(hozzaad_db_tomb[NapSzam]); var Hold_Jegy = zodiac_jegyek_tomb[HoldJegy]; var Szoveg = ‘A Te Holdjegyed: ‘+Hold_Jegy; //linkek var h=window.location.href; var ref=hatoriSAN_getidbyid2(“s”+zodiac_link_tomb[HoldJegy]); }
|
|
Hold a Kosban
Holdi karmikus feladatod: Az állhatatlanság és a kiszámíthatatlanság érzésének legyőzése. Meg kell találnod a középutat, mert így sajátíthatod el azt a viselkedést, amelytől a környezeted és a partnered is harmóniában és biztonságban érezheti magát.
Holdi karmikus örökségként kapod: Az érzelmi feszültséget, amely az anyai vonalról érkezik, mert feltételezhetően már korán, egészen kicsi gyermek korodban úgy érezted, magadra vagy utalva. Ahogyan a Hold változtatja az alakját az égen, éppen úgy változott az anyukád hangulata is, és ennek megfelelően a tiéd is.
A holdi karma feloldása: A benned rejlő agresszió legyőzése, hogy ne úgy reagálj dolgokra, mintha puskából lőttek volna ki, mert ez olyan reakciókat vált ki másokból, hogy te még dühösebb leszel, a másik ember pedig nem akar mást, mint a távolságot növelni veled szemben.
Pozitív holdnapok, amikor a karmikus feladat gyakorolható: Hold a Kosban, az Oroszlánban, a Nyilasban.
Feszült holdnapok, amikor éppen a karmikus feladat ellen teszel: Hold a Mérlegben, a Rákban és a Bakban.
Hold a Bikában
Holdi karmikus feladatod: Elfogadni, hogy az életben minden és mindenki változik, semmi sem örök. Meg kell próbálnod a birtoklási vágyadat legyőzni, amivel a családtagokat és a partneredet is a tulajdonodként kívánod kezelni. Ne ess a földi élvezetek rabságába, és ne menj bele a pénzért vagy az értékesebb ingóságokért és ingatlanokért, a mohóságért tisztázatlan, szabálytalan ügyekbe. Szíveden kell viselned mások baját, és megpróbálni segíteni rajtuk.
Holdi karmikus örökségként kapod: Az anyukáddal a kapcsolatod szorosabb, és úgy tűnik, mintha az apukád ebből kimaradt volna, pontosabban ki lenne zárva közületek. Nyitnod kell felé, mert csak így lesz a te párkapcsolatod is kiegyensúlyozott, és nem lesz se a párodnak, se neked okod a féltékenységre. Művészi képességeket is kaptál örökül, ha nem hivatásként, akkor hobbiként űzz bármilyen művészeti ággal kapcsolatos tevékenységet.
A holdi karma feloldása: Társaságba járás, a közösségi életben szerepvállalás, mások, különösen a rászorultak anyagi támogatása. A családi kapcsolatok ápolása, az apával való kapcsolat rendezése, mert ez a családon belüli kiegyensúlyozottság alapja.
Pozitív holdnapok, amikor a karmikus feladat gyakorolható: Hold a Bikában, a Szűzben, a Bakban.
Feszült holdnapok, amikor éppen a karmikus feladat ellen teszel: Hold a Skorpióban, az Oroszlánban, a Vízöntőben.
Hold az Ikrekben
Holdi karmikus feladatod: El kell fogadnod azt a helyet a családban, amelyet kijelöltek a számodra a szüleid és a testvéreid. Illetve meg kell barátkoznod azzal a gondolattal, hogy te választottad ezt a családot, ahova érkeztél, és feladataid közé tartozik nem arra törekedni, hogy te állj a figyelem középpontjában, hanem te figyelj rájuk, ajnározd őket.
Holdi karmikus örökségként kapod: A felületességet, a mindenkire és mindenre csak egy kicsit figyelést. El kell fogadnod, hogy a világ sohasem abszolút, hanem relatív. Meg kell tanulnod minden helyzetet más nem csak a saját szemszögedből vizsgálni, különösen vonatkozik ez az anyukádra, mert így értheted meg és fogadhatod őt el olyannak, amilyen.
A holdi karma feloldása: A hagyományok ápolása, a régi értékek megőrzése. Fegyelmezettnek kell lenned, így tudsz úrrá lenni a kapkodáson, a közbeszóláson, a közbevágáson, és ezzel elkerülheted azt is, hogy a családtagok érzéketlennek tartsanak. A környezetedben pedig azt mondják rólad, hogy érdekkapcsolatokat létesítesz, vagy azt tartod jónak, ami neked fontos.
Pozitív holdnapok, amikor a karmikus feladat gyakorolható: Hold az Ikrekben, a Mérlegben, a Vízöntőben.
Feszült holdnapok, amikor éppen a karmikus feladat ellen teszel: Hold a Nyilasban, a Szűzben, a Halakban.
Hold a Rákban
Holdi karmikus feladatod: Le kell válnod a családról, az anyáról, és saját családot kialakítani, amelyben szabadságot kell adnod a tagoknak. Meg kell tanulnod, hogy nem számolsz be mindenről az őseidnek, ha magánéletről vagy párkapcsolatról van szó, mert ez nem tesz jót a viszonyodnak. Meg kell tanulnod döntéseket hozni, a saját lábadra állni, és neked támogatni a családot, nem tőlük várni életre szóló segítséget.
Holdi karmikus örökségként kapod: A lelked mélyén lakozó félelmet, hogy mi lesz veled a szülői ház védettsége, az anyukád figyelő szeme nélkül, de az anyagi javakat is, amelyeket az ősök gyűjtöttek össze, vagy a kapcsolatokat, amelyek sok előnyt hoznak majd az életben. Karmikus örökségként kapod az anyukádtól a befolyásolási és időzítési képességet, amivel jó időben leszel jó helyen, és hatást gyakorolhatsz mindenkire.
A holdi karma feloldása: Támogatod az őseidet, és sokat teszel talán még áldozatot is hozol azért, hogy jó kapcsolat legyen a családtagok között. A szerelmed anyjával, illetve nőrokonaival figyelmes leszel, és hagyod őket kibeszélni, sőt tanácsokat adsz nekik problémáik megoldására. Igényességet viszel a partnered otthonába, családjába.
Pozitív holdnapok, amikor a karmikus feladat gyakorolható: Hold a Rákban, a Skorpióban, a Halakban.
Feszült holdnapok, amikor éppen a karmikus feladat ellen teszel: Hold a Bakban, a Mérlegben, a Kosban.
Hold az Oroszlánban
Holdi karmikus feladatod: Valóra váltani az anya álmát, aki talán nem tudta megvalósítani mindazt, ami a karmikus feladata volt, és ezt örökíti benned tovább. Holdi karmád a párkapcsolatban a hagyományos szerepek gyakorlása, és ügyelni arra, hogy ne cserélődjenek fel ezek a szerepek. Ha nőként uralkodni akarsz a partneren és vezetni őt, akkor sajnos előbb-utóbb magadra maradsz.
Holdi karmikus örökségként kapod: Hallatlanul nagy erőt, energiát, optimizmust és karizmát kapsz, aminek a segítségével kiemelkedhetsz az átlagból, többre viheted, magasabbra juthatsz. Uralkodói hajlamokkal megáldott anyát is kapsz örökül, akivel nagyon szoros a lelki kapcsolatod, és aki megpróbál még felnőttként is irányítani téged, ami a párkapcsolatodban zavarokat okozhat, mert a pasid nehezen fogja benyelni anyukád irányítását.
A holdi karma feloldása: Anyatigrisként védelmezed mindazt, ami a tiéd. Nemcsak az anyagiakra értendő ez, hanem az emberi kapcsolataidra, a magánéletedre is. Vigyázol az örökségre, és megpróbálod a családi vagyont gyarapítani, nem elherdálni. Saját otthont teremtesz, azt úgy rendezed be, hogy minden családtag jól érezze benne magát, és ha szükségessé válik az idők folyamán, akkor egy rokont magadhoz veszel, otthont nyújtasz neki.
Pozitív holdnapok, amikor a karmikus feladat gyakorolható: Hold az Oroszlánban, a Mérlegben, az Ikrekben.
Negatív holdnapok, amikor éppen a karmikus feladat ellen teszel: Hold a Vízöntőben, a Bakban, a Skorpióban.
Hold a Szűzben
Holdi karmikus feladatod: Legyőzni a lelked mélyén lapuló félelmet, hogy terhet jelentesz mások számára. Még nagyobb feladat, hogy ki tudd mutatni az érzéseidet, és nem mindig annyira fegyelmezettnek lenni, hogy a haragodat vagy az utálatodat, amit valaki felé érzel, benyeled, mert ez meg is betegíthet. Ha úgy érzed, nem kapod meg érzelmileg azt, amire szükséged van, akkor ezt szavakba kell önteni, és nem csak reménykedni, hogy egyszer majd biztosan kitalálják, mire van szükséged.
Holdi karmikus örökségként kapod: A nagy realitásérzéket, hogy két lábbal állsz a földön, ezért a munkában megtalálod azt a módszert, amivel sikeres leszel. Örökségül kapod a kitartást, a józanságot, a megbízhatóságot, amivel mások építeni tudnak rád, és az otthonodban is minden olajozottan működik, ha akarod. De sajnos az analizálgató képességet is örökül kapod, ami nehézzé teszi a párkapcsolatodat, mert a pasid nem lesz vevő arra, hogy kivesézd a viselkedését, és azon morfondírozz, hogy mi van mögötte.
A holdi karma feloldása: Olyan munkát választani, amiben segítségére lehetsz másoknak, esetleg gyógyíthatod a lelki vagy a testi bajaikat. Az anyukáddal és a saját családoddal szemben önfeláldozóan viselkedsz, és kellemes kapcsolatokat próbálsz meg kialakítani a munkahelyeden. Nem annyira a józan érdekek határozzák meg a viszonyaidat, hanem a szeretet, az elfogadás, és hogy képes vagy többet adni, mint amennyit kapsz.
Pozitív holdnapok, amikor a karmikus feladat gyakorolható: Hold a Bakban, a Halakban, a Rákban.
Negatív holdnapok, amikor éppen a karmikus feladat ellen teszel: Hold a Nyilasban, az Oroszlánban, az Ikrekben.
Hold a Mérlegben
Holdi karmikus feladatod: Az egyenjogú kapcsolatok kialakítása, és ha büszkeséget érzel a partnered vagy a rokonod iránt, akkor ezt szóban kifejezni. Az anya lelkében egy olyan űrt tölt ki a te szereteted, figyelmed, amelyet valakitől akitől igazán szerette volna nem kapott meg. Talán erről sohasem fog beszélni neked, és hálás azért, amit tőled kap, ez élteti őt. Ez okozhatja a te párkapcsolatodban majd a problémát, mert konkurenciaharc alakulhat ki az anya és a párod között, amit neked kell megoldani.
Holdi karmikus örökségként kapod: A kedvességet, a barátságosságot, az intelligenciát, a meghallgatási képességet, és azt a képességet, amivel feledtetni tudod mások gondját. Viszont karmikus örökség az is, hogy hamarabb kell felnőtté válnod, mint a többi gyereknek, mert az egyik szülőnek szüksége van arra, hogy egyenrangú társa légy, illetve érzelmileg pótolj valakit. Ez tesz érzelmileg hullámzóvá akkor, amikor már a saját életedet szeretnéd élni. El kell telnie egy kis időnek, amíg sikerül ezt megoldani.
A holdi karma feloldása: Megtanulsz nemet mondani, és nem akarsz megfelelni mindenkinek. Elismered, hogy nem a külsőségek számítanak, hanem a másik ember belső tulajdonságai. Kitartasz az érzéseid mellett, nem mondasz le a vágyaidról, és mindent megteszel azért, hogy a szüleid között béke legyen vagy helyreálljon a béke. Vagyis ezzel legyőzöd a karmikus problémát, a valamelyik szülő felé való erősebb húzást.
Pozitív holdnapok, amikor a karmikus feladat gyakorolható: Hold a Mérlegben, a Vízöntőben, az Ikrekben.
Negatív holdnapok, amikor éppen a karmikus feladat ellen teszel: Hold a Rákban, a Bakban, a Kosban.
Hold a Skorpióban
Holdi karmikus feladatod: A függőségi viszonyok felszámolása, az önállóvá válás, és hogy ne kerülj olyan helyzetbe, amikor akár te zsarolhatsz érzelmileg valakit, akár téged zsarolhatnak meg. El kell sajátítanod, hogy az érzelmi biztonság nem másoktól függ, hanem saját magadtól. A legnehezebb feladat az érzelmek kimondása, és a saját érzéseid megosztása azzal, akit szeretsz. Ha elkötelezted magad valaki mellett, akkor ki kell tartanod, és hűségesnek lenni.
Holdi karmikus örökségként kapod: Olyan nagy energiákat kapsz, amivel hegyeket lehet megmozgatni. Képes vagy mások lelkébe bepillantani és a titkaikat kifigyelni. De vigyázz, hogy ne ess az idők folyamán abba a hibába, amikor más titkait erőnek erejével akarod kikutatni, és talán még a mobilját is megnézed, a mailjeit is elolvasod. Szélsőséges érzelmek, hangulati ingadozás, az egyik pillanatban gyűlölsz, aztán imádsz. A két végletet ismered, az arany középutat nem, ezért mindenkinél szenvedélyesebb vagy.
A holdi karma feloldása: Eltökéltnek kell lenned, ha elhatároztál valamit, akkor azt véghez kell vinned. Ha egy kapcsolatnak lejárt az ideje, akkor azt el kell engedned, nem szabad ragaszkodnod hozzá, mert ez akadályozza a fejlődésed. Amikor a párkapcsolatban megváltoznak az erőviszonyok, akkor érkezik el az ideje, hogy áldozatot hozz, és lemondj valami olyanról, ami nagyon fontos és amit nagyon akartál.
Pozitív holdnapok, amikor a karmikus feladat gyakorolható: Hold a Skorpióban, a Bakban, a Szűzben.
Negatív holdnapok, amikor éppen a karmikus feladat ellen teszel: Hold a Bikában, az Oroszlánban, a Vízöntőben.
Hold a Nyilasban
Holdi karmikus feladatod: Erőt és önbizalmat adni másoknak, és elfogadni, hogy rajtad kívül vannak még különleges emberek a családban, például a testvéred. Általában szerteágazó és hatalmas tervek foglalkoztatnak, de sok dologban csak álmodozol, és nem lépsz előre. Ezért el kell sajátítanod a kis lépések technikáját, valamint következetességet és kitartást, ami azért nehéz, mert a Hold helyzete alapján többet kaptál a szülői házból, az anyától, és ez egy kissé lustává tesz.
Holdi karmikus örökségként kapod: A nyílt, az őszinte, az emberbaráti érzelemmegnyilvánulásokat, a kedvességet, a humort, az élet élvezni tudását. De sajnos azt is örökül kapod, hogy nem tanulsz mások hibáiból, sőt az élet első szakaszában még a magadéból sem, ezért többet csalódsz, mint mások. Az őseid között volt egy olyan személy, aki elherdálta a család vagyonát, esetleg adósságot adósságra halmozott, ezért a te feladataid között szerepel, hogy a család biztonságát neked kell megteremtened.
A holdi karma feloldása: Képes vagy köszönetet mondani mindazért a sok jóért, amit kaptál. Ügyelsz arra, hogy soha ne a pillanatnyi érdekek határozzák meg a magatartásodat, és ne hódolj annyira egy szenvedélynek, hogy ez pazarlóvá tegyen. A párkapcsolatban nem leszel követelőző, és nem várod el, hogy a partnered ugyanolyan áldozatvállaló legyen, mint a szüleid különösen az anya , hanem te támogatod őt.
Pozitív holdnapok, amikor a karmikus feladat gyakorolható: Hold a Kosban, az Oroszlánban, a Mérlegben.
Negatív holdnapok, amikor éppen a karmikus feladat ellen teszel: Hold a Halakban, a Bikában, a Szűzben.
Hold a Bakban
Holdi karmikus feladat: Több időt hagyni a szórakozásra, a családtagokkal való foglalkozásra. Nagyon fontos, hogy ne csak a kötelességeidre, a munkára, a tanulásra figyelj, hanem másokra is, mert így elkerülheted, hogy az érzelmi életed kemény, rideg legyen, és magányosnak érezd magad. Az életed második felében az anyával szembeni kötelességeidet gondoskodás róla teljesítened kell. Le kell rombolnod azt az érzelmi falat, ami kettőtök között van, és így elkerülheted a borongós hangulatokat és a későbbi lelkiismeret-furdalást.
Holdi karmikus örökségként kapod: Józanság, céltudatosság, visszafogottság, egyetlen apró részlet sem kerüli el soha a figyelmed. Őszinte és megbízható vagy, nem színészkedsz, a kötelességed teljesíted, megbízható vagy. Viszont nehezen tudod elengedni magad, és talán azért, mert az anyukád elvárta tőled, hogy hamar felnőtt légy. Talán kisebb gyerekeket bíztak rád, miközben még te is gyerek voltál, és később ez úgy folytatódik majd, hogy akár idegenek rászoruló gyerekei kerülnek a szemed elé, és segítened kell rajtuk.
A holdi karma feloldása: Helyre kell állítanod az egyensúlyt az anyukád és közted, valamint a későbbikben az idősebb nőkkel szemben kell barátságosan viselkedned. Légy kicsit nagyvonalúbb, nemcsak anyagilag, hanem akkor is, ha valaki felett állsz, nála nagyobb hatalommal rendelkezel. Mutass együttérzést, és cselekedj eszerint másokkal szemben.
Pozitív holdnapok, amikor a karmikus feladat gyakorolható: Hold a Halakban, a Bikában, a Skorpióban.
Negatív holdnapok, amikor éppen a karmikus feladat ellen teszel: Hold a Bakban, a Nyilasban, a Mérlegben.
Hold a Vízöntőben
Holdi karmikus feladatod: Nemcsak a saját biztonságérzetedről, hanem mások védettségéről is gondoskodás. Az anyukáddal való kapcsolatod hullámzó, mivel az övé is olyan volt a saját anyjával, vagyis a nagymamáddal. Hol nagyobb érdeklődést mutatsz iránta, hol teljesen eltűnsz a látóköréből. Egyfajta hűvösség tapasztalható a viszonyotokban, és egyikőtök sem tud azonosulni a másikkal. A saját gyermekedhez, illetve a családod, a barátaid gyermekeihez tudsz lelkileg közel kerülni és ezzel a kötelességed teljesíteni.
Holdi karmikus örökségként kapod: Az anyukádnak nem tehetsz szemrehányást, ha nem azt kapod, amit vársz, mert lehet, hogy tévedsz. És a céljaid eléréséhez éppen erre a fajta távolságtartásra ami szabadságnak is nevezhető van szükséged. El kell fogadnod anyukádat, és a végére járni egy családi titoknak, mert ez a segítségedre lehet, és a másik nemmel való kapcsolatodban is pozitív változást hoz.
A holdi karma feloldása: Jósággal és bizalommal kell közeledned embertársaidhoz, különösen a másik nem felé. Ne félj az elköteleződéstől, mert éppen erre van szükség ahhoz, hogy ezt a távolságtartó érzelmi karmát feloldd, amivel születtél. Fogékony vagy a művészetekre, az okkultizmusra, amivel foglalkozz, mert ezektől könnyebbé válik a lelked, és olyan dolgokra jössz rá, amivel legyőzheted a félelmeidet és szívedhez közel engedheted az embereket.
Pozitív holdnapok, amikor a karmikus feladat gyakorolható: Hold a Kosban, a Nyilasban, az Oroszlánban.
Negatív holdnapok, amikor éppen a karmikus feladat ellen teszel: Hold a Bakban, a Bikában, a Skorpióban.
Hold a Halakban
Holdi karmikus feladatod: Az emberiség szolgálat, az önfeláldozás gyakorlása talán éppen olyan személlyel szemben, aki a rokonod vagy a partnered révén kerülsz vele rokoni kapcsolatba , és akivel a viszonyod nem a legjobb. Az anyukád életében van egy nagy titok, amelyről semmit sem árul el, és te is csak érzed, hogy régen volt valami, pontosabban valaki, akihez erős szálak fűzték, és a hiánya érzékennyé, sebezhetővé tette. Ezt a titkot nagyon nehéz lesz kifürkészni, de ha sikerül, akkor jobban megértheted a vele való kapcsolatod, és rájössz arra is, hogy a barátok, ismerősök miért használnak ki gyakran, és a párkapcsolatban miért te adsz többet, és nem a másik.
Holdi karmikus örökségként kapod: Gondoskodj másokról, mondj le a saját előnyödről, adj és adj, mégpedig önzetlenül, mert ha nem teszed, nem kapod meg azt a szabadságot, amire a lelkednek szüksége van. Ráadásul a sors úgyis elveszi tőled, és akkor már jobb, ha önként mondasz le róla. Az anyukád mély szeretetet érez irántad és sokat aggódik érted, még akkor is, ha ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalod, és inkább a hiányát érzed, mint a közelségét.
A holdi karma feloldása: A művészetekkel foglalkozás, segíteni a magányos embereknek, hogy egymásra találjanak, megértő és együtt érző magatartás elsajátítása és a betegségben szenvedők lelki és fizikai ápolása. Jótékonykodás, alapítványi munka végzése.
Pozitív holdnapok, amikor a karmikus feladat gyakorolható: Hold a Halakban, a Rákban, a Skorpióban.
Negatív holdnapok, amikor éppen a karmikus feladat ellen teszel: Hold a Vízöntőben, a Nyilasban, a Bikában.