nlc.hu
Ezo
Ahogy élsz, úgy halsz

Ahogy élsz, úgy halsz

A karma törvénye azt mondja, minden mag saját gyümölcsét termi. Vagyis minden cselekedetünk magában hordozza a következményt, és csak azt kaphatjuk vissza, amit magunk adunk.

A karma az ok és okozat erkölcsi törvénye, amely alapján tetteink összességét az egyik életből továbbvisszük a másikba, ami sorsunk javulásához vagy éppen romlásához vezet. Ám a karma nemcsak a múlt- és a jövőbeli életekre, hanem a jelenre is vonatkozik. Már jelen életünkben elnyerjük cselekedeteink jutalmát, és a sors sokszor a halál pillanatában fizet minden tettünkért, érzésünkért, gondolatunkért. Ezért ha ismerjük valaki életét, jobban megértjük a halálát is. Ez segítségünkre lehet abban, hogy szembenézzünk a saját vétkeinkkel, és átérezzük a felelősséget mindazért, ami velünk történik vagy amit másokkal teszünk.


A család fúriája


Rita ősei valaha jómódú gazdálkodók voltak. Leszármazottaik ma inkább a szegényebb réteghez tartoznak. Nagy szerepet játszott ebben Rita nagyanyja, Manci néni, aki nagyon jó színésznő volt. Csak nem színházban kamatoztatta ezt a képességét, hanem az élet színpadán, ahol a legfontosabb szerepének a saját családja tönkretételét tekintette.








Manci néni szép, de gonosz lány volt


Manci néni szép, de gonosz lány volt. Már gyerekkorában térdre esve átkozódott, és megvetett mindent, amit a család tagja becsült. Aztán, ahogy fölserdült, elszerette a férjét a nővérétől, akinek a fájdalomtól megszakadt a szíve, korán elvitte az infarktus. Manci néni házassága boldogtalan lett egykori sógorával, és sem a nővére gyermekeit, sem a saját fiát, lányát nem tudta igazán szeretni. Gyermekkorukban keményen és keserűen bánt velük, majd amikor felnőttek, minden lehetőséget megragadott, hogy beleavatkozzon, és szétdúlja az életüket.

Utazás a pokol vonatán


Manci néni a rendszerváltás után a kárpótlási jegyekkel visszavásárolta a család földjeit. A visszakapott vagyon mintha megváltoztatta volna, rideg viselkedése sokat enyhült. Lányai nem hittek neki, ám az édes-, valamint a mostohafia másként gondolkodott. Amikor a Pest környéki, régi családi kúriát rendbe hozatta, eladták lakásaikat, hogy az anyjukhoz költözzenek. Feladták állásukat, és vállalkozásba, kertészkedésbe fogtak.








Manci néni a régi családi kúriát rendbe hozatta


Rövid idő telt el, és az élet bebizonyította a régi közmondás igazát: kutyából nem lesz szalonna. Manci nénit egy mélyen ülő barna szemű férfi babonázta meg, akivel felszállt a pokol vonatára. A férfi egy vallási közösség tagja volt. Nem kellett nagy erőfeszítéseket tennie azért, hogy az öregasszony eladjon mindent, és földönfutóvá tegye a családját.

Az egyik fia külföldre menekült a hitelezők szorongatása elől. A másik szinte rabszolgasorba kerülve törlesztette az adósságot, Ria az iskola mellett már dolgozott, hogy a szülein segítsen.

A halál pillanata


Aztán Manci néni, amikor beteg lett, üzent a családnak. Ám a rokonai lelkében annyi gyűlölet és fájdalom halmozódott fel, hogy képtelenek voltak meglátogatni őt. Manci néni végül búcsú és megbocsátás nélkül távozott az élők sorából, a családtagok pedig valami rettenetes előérzettől gyötörve, reszketve készültek a temetésre.








Manci néni úgy halt meg, ahogy élt

Az előérzetük nem csalta meg őket, mert Manci néni még egyszer, utoljára végigcsapott rajtuk az ostorával. A temetés reggelén kiderült, hogy a nagymamát valaki mással összecserélték, és Riáéknak át kellett esniük az azonosítás hosszúra nyúló formaságán. Kiderült ugyanis, hogy adminisztratív tévedésből másvalaki helyett hamvasztották el, és szórták szét porát – egy idegentől búcsúzva – a szélben…


Manci néni úgy halt, ahogy élt. Sem életében, sem holtában nem hagyta nyugton a családot, és az ő lelke sem távozott békében a túlvilágra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top