nlc.hu
Ezo
Mondd meg, mi fáj! Eláruljuk, mi van a lelkedben

Mondd meg, mi fáj! Eláruljuk, mi van a lelkedben

A lelki bajokra általában a test leggyengébb „pontja” reagál fájdalmas panaszokkal – állítják az ezoterikus orvoslás hívei. Ezért fontos, hogy felismerjük a test vészjelzéseit.





Még orvosi körökben is általánosan elfogadott tény, hogy a lelki tényezőknek szerepük lehet a betegségek lefolyásában. Mindenki hallott már olyan gyógyulásról, melyet az akaraterő csodája tett lehetővé. Egyes becslések szerint testi panaszaink hetven százaléka lelki okokra vezethető vissza. Például aki dühét, gyűlöletét nem tudja kiadni magából, azaz lenyeli a mérgét, egy bizonyos idő után gyomorpanaszokat észlel, de számolhat nyálkahártya-gyulladással vagy gyomorfekéllyel is. A hólyaggyulladás szintén a visszatartott harag és gyűlölet vagy épp a szomorúság miatt keletkezik. Tartós munkahelyi sikertelenség eredménye lehet egy derékzsába, az pedig, aki állandóan túlhajszolja magát, sokat vállal magára és mégis mindent tökéletesen szeretne elvégezni, ellenben nem tűri a kritikát, könnyen fájdalmas és nehezen szűnő migrént kaphat.

A lelki problémák és a betegségek között azonban nem ilyen nyilvánvaló az összefüggés. Léteznek pszichoszomatikus, azaz lelki eredetű testi panaszok és megbetegedések, melyeket valamely szervünk jelez. Az például tény, hogy ha valaki hajlamos az ekcémára, és lelki behatás éri, a tünetek ennek hatására jelentkezhetnek. Ha ezekre az intő jelekre mint jelképekre tekintünk, könnyebben megérthetjük a lelkünkben rejlő, sokszor elnyomott problémákat, és máris a gyógyulás útjára lépünk. Ha azonban betegségeinket csak tünetileg kezeljük, elnyomjuk gyógyszerekkel, újra előtör majd.






Minden gyógyulás kulcsa a saját tudatunkban van. Az önmegismerés, elfogadás és lelkünk békéje, egyensúlya és harmóniája vezet a tökéletes egészséghez — az orvoslást és az ezotériát ötvözők hite szerint. Biztosat nem ígérhetünk, de talán érdemes elgondolkodni az elméletükön és megfogadni a tanácsaikat — ártani nem árt. Tehát ne csak testünk ápolására fordítsunk hangsúlyt, törődjünk a lelkünkkel is!

Miközben az orvos felírja neked a gyógyszert, érdemes elgondolkodnod, hátha vannak lelki kiváltó okai is a bajoknak. Persze azt nem állítjuk, hogy minden egyes fájdalomnál ezt a táblázatot kell szentírásnak venni. Például ha influenzajárvány tombol, és te is köhögni kezdesz, nem kell azonnal megijedned, hogy akkor valamit biztos nem jól csináltál. Ám a sorozatosan visszatérő vagy az előzmény nélküli betegségeknél talán eltűnődhetsz azon, nincs-e némi igazság abban, hogy lelki okai lehetnek. Ha másért nem is, kíváncsiságból azért kikeresheted, hogy az adott szervnek vagy testrésznek mi a szimbolikus jelentése, és az ott jelentkező fájdalmak mire utalhatnak.






















































































































































































 Panasz


 Amire utal

Agyrázkódás Az eddigi út és a gondolkodás megtörése, irányváltás szükségességét jelzi.
Alacsony vérnyomás Sosem mész el a végsőkig, félsz a felelősségtől.
Álmatlanság Félsz az odaadástól és a védtelenségtől.
Aranyér Határozatlanság.
Asztma Többet akarsz kapni, mint amennyit adni.
Bőrbetegség Képtelen vagy a gyengédségre és a nyíltságra.
Cukorbetegség A cukor (a szeretet jelképe) nem tud beépülni a sejtjeidbe, és felhalmozódik a véredben. Igényled a szeretetet, de nem tudod feldolgozni, így nem élsz teljes életet.
Csonttörés Merevséget jelez, a gyógyulási idő alatt változtatnod kell ezen.
Derékfájás Túlhajszoltság.
Elhízás

Bizonytalan a jövőképed, nem érzed elég fontosnak magad a világban.

Epekő Lerakódott fájdalom, sérelem.
Fejfájás Nem tűröd a kritikát, és maximalista vagy másokkal szemben.
Fogfájás A vitalitás hiánya, nem teszel meg valamit, amit szeretnél.
Frigiditás, impotencia Félelem az ismeretlentől, az odaadástól, az önkontroll elvesztésétől és a sikertelenségtől.
Fülfájás Nem figyelsz a belső hangra.
Gerincferdülés Egyik feled túl hangsúlyos a másikkal szemben.
Gyomorfekély Elfojtod az agressziódat.
Gyulladás Félsz valamitől, ezért nem tudsz egy problémát feldolgozni.
Hajhullás, korpásodás Egy új korszak kezdete vagy visszahúzódás jele.
Hányás Elutasítasz valamit.
Hasmenés Nem tudod hasznosítani a tapasztalataidat, ezért azok csak „átrohannak” rajtad.
Heg Egy lelki sérülésed mély nyomot hagyott benned.
Herpesz Undorodsz valamitől.
Húgyhólyag  Pszichés nyomás, érzelmi telítettség jele.
Ínhüvelygyulladás  Cselekvőképességedet leblokkoltad. 
Kényszeres evés  Ingerhiány.
Kóros soványság  Élettagadás, a nemiség elfojtása, bűntudat.
Koszorúér-elmeszesedés  Az érzelmek visszafojtása.
Köhécselés  Nem mered kimondani a véleményedet, de jelzed, hogy van.
Kötőhártya-gyulladás  Fájdalmat okoz valaminek a belátása. 
Lábfej A gyökereket, ősökhöz való viszonyt szimbolizálja.
Lábszár Túlfeszített tempóban haladsz.
Magas vérnyomás  Merev vagy, ráfeszülsz egy problémára anélkül, hogy megoldanád.
Máj  Méregtelenítés, felismerés, védelem a károsnak vélt dolgoktól, a tapasztalatok beépítése.
Mell A nőiesség, gondoskodás és az anyaság szimbóluma.
Nátha  El akarsz zárkózni a külvilágtól, a kommunikációtól.
Nyak  Mást mond az eszed, és mást a szíved.
Oldalak  Tested jobb oldala az ész és a racionalizmus, bal oldala a szív és az érzelmek jelzője. A fejeden ugyanez pont fordítva van. 
Orrdugulás  Meggátolod az érzelmeid áramlását.
Orrsövényferdülés  Érzelmeid túlságosan egy oldalra hajlanak. 
Pajzsmirigy-alulműködés Elzárkózol a fejlődéstől, a változástól.
Pajzsmirigy-túlműködés Ijedtség, stressz, zavaros jövőkép.
Pikkelysömör  Egyfajta páncélképzés, félsz a sebezhetőségtől.
Rekedtes hang Ha csak a torkodból képzed a hangod, nem adod ki teljesen magad, titkolózol a környezeted előtt. 
Rövidlátás  Bizonytalan vagy a jövődet illetően.
Sérv  Túlzottan leterheled magad.
Szédülés  Bizonytalanság, ingatagság.
Székrekedés  Nem szeretsz adni.
Szenvedélybetegségek  Keresés, ingerhiány, vágyakozás jele.
Távollátás  Nem akarod észrevenni az evidens dolgokat, elzárkózol attól, ami az orrod előtt van.
Trombózis  Szellemi fejlődésed elakadt, változtatni kényszerülsz.
Váll  A túlterheltség szimbóluma.  
Vastagbél  Sokat kritizálsz.
Vékony hang  Nem mersz élni a saját lehetőségeiddel.
Vérszegénység Passzivitás, bizonyos életenergiát nem vagy hajlandó felvenni, beépíteni a mindennapjaidba.  
Vesekő  A párkapcsolatodban nincs elég energia, lelkesedés.
Viszketés  Ingerlékenység jele, a vakarással keresgéled, mi az, ami ingerel.
Visszér  Túlzottan rugalmatlan, merev, zárkózott vagy.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top