Ezo

Hogyan tedd újból izgalmassá párkapcsolatodat?

Nekünk, nõknek nem udvarolnunk kell, hanem érdemes megtanulnunk életben tartani azt a szenvedélyt, amivel szerelmi kapcsolatunk indult. Elemzésünkbõl kiderül, hogyan!

Az afrodiziákumok évezredek óta használatosak. Feladatuk szerelmi vágyat gerjeszteni, avagy a meglévőt fokozni. A közismert szerek általában ételek, italok és illatok. De tudjuk, hogy nemcsak a testnek lehet szüksége izgatószerekre, hanem a léleknek és a szellemnek is. Ide már elvontabb, izgalmasabb dolgok tartoznak, mint például a művészetek, a stílusok, a sportok, a játékok, a zenei irányzatok, a táncok vagy akár a hangulatok. Ezek jól kiválasztottan sokat segíthetnek egy éppen induló párkapcsolatban, vagy akár egy már működő, de ellaposodni készülő kapcsolat „feltámasztásában”.
Semmi esetre sem mesterséges módszerekről van szó, amik izzadságszagúak és erőltetettek. Sokkal inkább új ötletekről és gondolatébresztő trükkökről lesz szó, amelyek még izgalmasabbá, izgatóbbá tehetnek egy kapcsolatot.
Őseink jól ismerték az apró „fogásokat”, de vagy elfelejtették átadni, vagy mi nem figyeltünk eléggé. Ki tudja? A lényeg, hogy minden generációnak újra fel kell fedeznie és a kor ízlésének megfelelően frissítenie kell ezeket a módszereket.








Nekünk, nőknek nem udvarolnunk kell, hanem érdemes megtanulnunk életben tartani azt a tüzet és szenvedélyt, amellyel minden szerelmi kapcsolat indul.
Természetesen a különböző típusú férfiaknak különböző stílusú elfoglaltság, terület „jön be”.
Most végigvesszük a 12 zodiákust aszerint, hogy mivel lehet Őt újból megnyerni, hogyan lehet ismét feléleszteni azt a bizonyos tüzet.

Kattints a zodiákus képére, és olvasd el tanácsainkat!



































 Kos
(03.21. – 04.20.)


 Bika
(04.21. – 05.20.)


 Ikrek
(05.21. – 06.21)


 Rák
(06.22. – 07.22.)

 




 




 




 





 Oroszlán
(07.23. – 08.22.)


 Szűz
(08.23. – 09.22.)


 Mérleg
(09.23. – 10.22.)


 Skorpió
(10.23. – 11.21.)

 




 




 




 





 Nyilas
(11.22. – 12.21.)


Bak
(12.22. – 01.20.) 


 Vízöntő
(01.21. – 02.19.)


 Halak
(02.20. – 03.20.)

 




 




 




 





 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 



Régi mondás szerint „a férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út”. Ez biztosan igaz, de csak általánosságban. Minden férfinak más és más módszer „jön be”. Az itt leírtak ötleteket adnak ahhoz, hogy hogyan vegyük le a lábáról a kedvesünket. Hogyan élesszük fel a szerelem tüzét ismét, akár a kapcsolat kezdetéhez képest évekkel később.
Nem drága vagy elérhetetlen trükkökről esett szó, hanem egyszerű, de már elfelejtett programokról.
A lényeget viszont egyik sem helyettesítheti. A szeretetet!
De abban is biztosak lehetünk, hogy egy megfelelően kiválasztott program vagy ajándék nemcsak sikert fog aratni, hanem a viszonzás sem marad el. És innentől valóban visszatérhetnek régi érzések, lángolhat ismét a szerelem szent tüze.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top