nlc.hu
Ezo
Monogram-számmisztika – a kezdőbetűk jelentősége

Monogram-számmisztika – a kezdőbetűk jelentősége

Bizonyára nem véletlen, hogy nevünket nagy kezdőbetűkkel írjuk. Ezek a betűk azért nagyok, mert nagy jelentőséggel bírnak. Amikor első osztályban írni tanultunk, és a nagybetűket még nem ismertük, pirossal kellett írnunk a "nagy" kezdőbetűket - ezzel is jelezve, hogy azok mást, többet jelentenek.

De valójában mi ez a több, más? A számmisztika választ ad erre.

Most sorba vesszük az ábécé betűit. Mindenki azt a két vagy három betűt vegye figyelembe, amelyből a monogramja áll. Előfordulhat, hogy az eredmény ellentmondásos lesz. Ez abból adódhat, hogy nem vagyunk tisztán, egyértelműen ilyenek vagy olyanok, hanem nagyon is összetett, akár ellentmondásos személyiségek vagyunk mindannyian. Ettől sokszínű az emberiség. Ettől vagyunk mind egyediek, és valójában megismételhetetlenek!

 

 

A, Á: vezéregyéniség, akit nem lehet nem figyelembe venni, elszánt, akaratos, önfejű agresszív, kreatív, találékony, újító szándékú, mozgékony (szellemileg és fizikailag is), önálló, agilis, de épp ezért sikeres.

 

B: érzékeny, mély érzésű, segítőkész, együttműködésre hajlamos, megvalósító (kivitelező), „táplálja” a környezetében élőket, harmonikus társ, akire mindig lehet számítani.

 

C, CS: intelligens, kommunikatív, eszmék, gondolatok közvetítője, aki szívesen áll ügyek mellé, amelyeket népszerűsíteni, terjeszteni kell, művészi szónok és előadó, optimista, vidámsága „ragadós”, ezért közkedvelt egyéniség.

 

D, Dz, Dzs: józan, gyakorlatias, tervszerű, de merev, kisszerű és szűk látókörű létszemléletre hajlamos, ezzel beszűkíti saját lehetőségeit, kivéve, ha tanul, mert akkor kitörhet a korlátoltságából.

E, É: szabad (szellemileg, erkölcsileg és fizikailag is), önálló, intellektuális, aktív, izgatott, lelkes, jó szónok, aki tömegeket képes magával ragadni (ezért sem mindegy, hogy milyen ügyet képvisel!).

 

F: gazdag (anyagilag és érzelmileg is), gyerek- és családcentrikus, szeretetteljes, gondoskodó, adakozó, felelősségteljes, érett, ezért maximálisan biztonságban vannak az „övéi”.

 

G, Gy: lényeglátó, befelé forduló, elemző, okos, akinek jól működik a „hatodik érzéke”, és ez is hozzásegíti ahhoz, hogy megértse az emberek cselekedeteinek indítékait.

 

 

H: tehetséges, sikeres, gazdag, sokra viheti, ha képességeit jó ügyek mellé állítja, különben visszaeshet a kiinduló szintre, és kezdheti elölről az egészet (akár többször is élete során).

 

I, Í: telepatikus képességű, érzékeny, együtt érző, segítőkész, nyitott, de benne van a kettősség: szeretet-gyűlölet, erőszak-gyengédség, nagyság-kicsinyesség, hiszen univerzális, vagyis minden benne van, ami jó, és minden, ami rossz.

 

J: magnetikus személyiség, bármit képes magához vonzani, amit akar (meggazdagodhat egy találmánya révén), vezető típus, kreatív, intellektuális, kulturális érdeklődésű.

 

K: túlérzékeny, érzelmileg „kiszolgáltatott”, elvárja, hogy kitalálják, mire vágyik, és ha nem teszik, akkor megsértődik, de szerencsére kitartó, elszánt, segítőkész és derűs, ezért szeretik az emberek.

 

L: romantikus, fejlett belső megérzéssel, sokoldalú, tehetséges, mozgékony, tevékeny, klasszikus „tanító”, rokonszenves, kellemes beszédhangú, akit élvezet hallgatni, bármiről is beszél.

 

M: szilárd jellemű, rendszerető, elmélyülésre, koncentrációra képes, tanulékony, otthonszerető, szorgalmas, nemes eszmék képviselője, aki ösztönösen jó irányba tereli a környezetében élőket.

 

N, Ny: sokoldalú, tehetséges, de hajlamos szétforgácsolni a tehetségét, mert hajlamos a változékonyságra, és olykor nem tervszerű, illetve nem hatékony az energiái hasznosítása terén.

 

O, Ó, Ö, Ő: gondoskodó, felelősségteljes, szeretetteljes, óvja-védi az „övéit”, harmonikus, művészi beállítottságú, fejlett szépérzékkel van megáldva, így környezete mindig szép és ízléses.

 

 

P: óvatos, bölcs, megfontolt, elemző, logikus, ezért olykor hidegnek, ridegnek és megközelíthetetlennek látja a környezete, közben előrelátó, intellektuális, érdeklődő és elővigyázatos is.

 

Q: sikeres és gazdag lehet anyagi vagy szellemi téren, attól függően, hogy mit tűz ki célul, közfigyelemre, köztiszteletre tehet szert, ha képességeit közcélokra fordítja, máskülönben „csodabogár” marad.

 

R: iszonyú nagy erők feszülnek benne, amelyeket használhat konstruktív vagy destruktív, vagyis építő vagy romboló jelleggel, ezért nélkülözhetetlen, hogy különbséget tudjon tenni jó és rossz között, ezáltal lesz sikeres, avagy sikertelen.

 

S, Sz: felfelé törekvő, nagy célokat kitűző, ezoterikus érdeklődésű, spirituális beállítottságú, alkotóerővel van megáldva, de olykor heves érzelemkitörésre hajlamos, amellyel elronthatja az elért eredményeit.

 

T, Ty: együttműködésre kész, inkább végrehajtó, mint vezető típus, nőies, de erős, a terhei által egyre nagyobb erőfeszítésre képes, amelyet a családja és környezete támogatására fordítva köztiszteletet vívhat ki.

 

U, Ú, Ü, Ű: rengeteg ajándékot kap az élettől, amelyet meg kell osztania másokkal, ha nem így tesz, akkor mindenét elveszítheti, de ha jó szándékú és adakozó embertársaival, akkor egyre sikeresebb és „gazdagabb” lesz, sőt népszerűségnek is örvendhet.

 

V: precíz, jó érzéke van az apró részletek kimunkálására és a megvalósítás kivitelezésére, nagy teherbírású, felvállalja a nehéz feladatokat is, sok fáradságos munka vár rá, amely meghozza a jutalmat.

 

 

W: sok nagy változással teli az élete: új életfeladatok, új családi „felállás”, új életminőség, új lakhely, ezek változékonnyá tehetik érzelmeit, de jobb, ha megtanul alkalmazkodni és rugalmasan gondolkodni, bármit is hozzon elé az élet.

 

X: diktátorhajlamokkal van „megáldva”, ő akarja a törvényeket hozni és irányítani az emberek életét, ez akkor áldásos, ha javító, nevelő, kiigazító, gondoskodó szándékkal van átitatva.

 

Y: kezében van a „varázsvessző”, amellyel csodákat tehet a saját és mások életében is, például gyógyulás, siker, pozitív fordulat stb., ezenkívül erősen vonzzák az okkult tudományok, a teológia és a filozófia.

 

Z, ZS: villámszerű, hirtelen, váratlan fordulatokkal teli az élete, ez eléggé igénybe veszi őt, szerencsére rengeteg cselekvési erővel rendelkezik, ami sikereket hoz neki, főleg, ha nemes célokra, segítő jelleggel használja.

Számmisztika.lap.hu »
Ezotéria.lap.hu »
Keresztnév.lap.hu »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top