Tartós súlycsökkenést akkor érhetünk el, ha szembenézünk az árnyékunkkal, elfogadjuk személyiségünk részeként, és együttműködünk vele.
A legtöbben tapasztaltuk, hogy a fogyókúra hosszabb távon ritkán vezet eredményre. Nem véletlen, hogy különböző önjelölt táplálkozástudományi szakértők időről időre új csodadiétával rukkolnak elő, hiszen ahol kereslet van, ott megjelenik a kínálat is. E módszerekkel akár le is fogyhatunk, ám az eredmény valószínűleg nem lesz tartós. Jobb esetben „csak” visszaszedjük a leadott kilókat, rosszabb esetben a mérleg többet mutat, mint korábban, mivel a szervezetünk a diéta (vagy pláne diéták) során megtanulta: minden tápanyagot el kell raktároznia, hiszen bármikor eljöhet az újabb „hét szűk esztendő”.
Ez az állapot nemcsak az életminőségünkre hat negatívan, hanem esetleges kudarcainkat is hajlamosak vagyunk a kevésbé előnyös megjelenésre visszavezetni. A túlsúly azonban nem ok, hanem okozat. Úgy is mondhatnánk, hogy a tünete valaminek, amit szellemi-lelki síkon nem szeretnénk megélni. Még ha sikerül is „kiiktatnunk” – amire eleve nincs túl sok remény –, magát a problémát nem oldjuk meg. Így az előbb-utóbb hírt ad magáról, ha másképp nem, egy újabb tünet formájában.
A bennünk élő árnyék
A túlsúly valódi oka a bennünk élő árnyék. Hogy az árnyék pontosan mit fed, teljes mértékben egyénfüggő, ezért csak néhány alaptípust ismertetünk, mintegy gondolatébresztőként.
Lehetséges, hogy – persze nem tudatosan – szeretnénk valamit elrejteni, illetve másnak látszani, mint amilyenek valójában vagyunk. Tipikus példa erre az az eset, amikor az önbizalomhiányt jelenlétünknek szó szerint nyomatékot adva igyekszünk kompenzálni. Megeshet az is, hogy gyenge érdekérvényesítő képességünket „támogatjuk meg” a fizikai kiterjedésünkkel. Nőként esetleg a kisugárzásunktól próbálunk megszabadulni a pluszkilók révén, hogy férfi kollégáink ne a másik nem képviselőjeként, hanem minden tekintetben egyenrangú partnerükként tekintsenek ránk.
Bármilyen ellentmondásosan hangzik, még az is lehet, hogy a túlsúllyal azt próbáljuk kiiktatni életünkből, amire talán mindennél jobban vágyunk: a szerelmet. Az ugyanis természeténél fogva magában hordozza az elmúlás lehetőségét, amit fájdalmas volta miatt a legkevésbé sem szeretnénk megélni, különösen akkor nem, ha már bőségesen volt részünk hasonló tapasztalatokban.
| Gyerekkorban rögzült viselkedésminta
Lehetséges, hogy a túlsúly nem az árnyékra, hanem egy rögzült viselkedésmintára vezethető vissza, amely életünk első éveiben gyökerezik. Egyet a mama kedvéért, egyet a papa kedvéért, és így tovább – míg végül nem kevés erőfeszítés árán sikerült „jó evő” gyerekké válnunk, aki méltó szülei szeretetére. Mivel azonban megszoktuk, hogy „mindent meg kell enni”, az anyagcsere lassulásával szinte észrevétlenül kúsznak fel testünkre a felesleges kilók. Ez esetben természetesen elegendő, ha fokozatosan változtatunk az étkezési szokásainkon. |
Voltaképpen miért is eszünk?
A tartós súlycsökkenés érdekében először is meg kell keresnünk az árnyékunkat, és azt tudatosan meg kell élnünk. Tartós eredményt csak akkor érhetünk el, ha kilépünk a szenvedő alany szerepéből, és vállaljuk a felelősséget önmagunkért.
Először is kérdezzük meg magunkat: voltaképpen miért olyan fontos számunkra az evés (a fizikai szükséglet kielégítésén túlmenően)? Ellazít? Megnyugtat? Vigasztal? Valamiféle jutalomként fogjuk fel? Biztonságérzetet ad?
Majd nézzünk mélyen magunkba, és legyünk nagyon őszinték. Kinek akarunk megfelelni? Az élet mely területén vagyunk kevésbé sikeresek? Szenvedünk-e hiányt valamiben? Félünk-e valamitől? Mi az, amit szeretnénk eltitkolni mások elől?
A válaszok egyre közelebb visznek árnyékunkhoz, s előbb-utóbb a „személyes találkozóra” is sor kerül.
Lépjünk szövetségre az árnyékunkkal!
Még ha árnyékunk első látásra nem is túl szimpatikus, ne tekintsük ellenségnek – már csak azért se, mert jót tett velünk, hiszen a tünet formájában tudomásunkra hozta: rossz úton járunk. (A dolog praktikus oldalát nézve pedig úgyis erősebb nálunk…) Ám ez önmagában még nem elég. Kulcsfontosságú, hogy az árnyékot elfogadjuk személyiségünk részeként, s integráljuk magunkba. Így ugyanis nem kényszerül arra, hogy tünetet produkáljon, sőt hajlandó lesz együtt dolgozni velünk a megoldáson.
Szükségünk is lesz a segítségére, a megoldásra ugyanis nincs általános recept, hiszen – akárcsak az árnyék – egyénenként más és más lehet. A fenti példáknál maradva, sok egyéb mellett az alábbiak jöhetnek szóba:
Tanuljunk meg hinni magunkban, és merjünk kiállni magunkért. Terjeszkedjünk ki, azaz növeljük a befolyásunkat valamely területen (társadalom, üzleti élet stb.), illetve – ha spirituális beállítottságúak vagyunk – tágítsuk ki a tudatunkat. Lépjünk túl azon az alapvetően téves társadalmi vélekedésen, miszerint a szakmai kompetencia fordított arányban áll a nőiességgel. Ismerkedjünk különösebb elvárások nélkül, s ne éljük meg tragédiaként, ha kiderül: valójában nem sokat adhatunk egymásnak a másik emberrel. Tekintsük a búcsút lehetőségnek a továbblépésre.
Belül „gömbölyű”, kívül karcsú
Változtassuk meg az önmagunkról kialakított belső képet: lássuk magunkat vonzónak, karcsúnak, felszabadultnak. Ez eleinte bizonytalansággal tölthet el, mivel egyik pillanatról a másikra semmivé válik az a fajta védettség, amelyet a túlsúly jelentett. Ennek ellenére idézzük fel minél többször ezt a képet – először lelki-szellemi, majd fizikai síkon is egyre közelebb kerülünk majd hozzá.
Bár a drasztikus fogyókúra kimondottan ellenjavallt, célszerű evési szokásainkat felülbírálni és az ésszerűség határain belül megváltoztatni (e téren bőséges szakirodalom áll rendelkezésre). A legfontosabb, hogy a táplálkozás tekintetében a mennyiség helyett a minőségre helyezzük a hangsúlyt.
Valamelyest megkönnyíthetjük a dolgunkat egy egyszerű trükk segítségével: keressünk az ételen kívül más örömforrást jelentő ingereket (zene, illat stb.) – a lényeg, hogy az ízlelőbimbóinkon kívül minél több érzékszervünket használjuk.
Az út, amelyet senki más nem járhat végig helyettünk, hosszú és rögös – de ha következetesek maradunk, az eredmény minden addigi reményünket felülmúlja. Ahogy belülről egyre inkább „gömbölyűvé” válunk, úgy olvadnak le rólunk a felesleges kilók.
