Paulinyi Tamás szakmai igazgatót kérdeztük arról, hogy milyen indíttatásból hozták létre ezt az iskolát akkor, amikor még az ezotéria iránt csekély volt az érdeklődés, és nem volt olyan nagy a káosz, mint napjainkban.
– Valóban, 1997-ben még csak egy-két hozzánk hasonló iskola működött, az ezoterikus tanításokra jellemző rendezetlenség azonban már akkortájt is hasonló volt a maihoz – mondja Paulinyi Tamás. – Kuruzslók, sarlatánok és önjelölt mágusok mindig is rontották a szakma hitelét, sokszor nem keveset ártva a hozzájuk fordulóknak. A „császár láthatatlan ruháját” akkor is jól el lehet adni, ha éppenséggel nincs neki, a szakmailag kaotikus területeken pedig könnyű a zavarosban halászni. Többek közt ezért döntöttünk úgy annak idején Szepes Máriával, az iskola alapító fővédnökével, hogy létrehozunk egy olyan szabadegyetemet, amely az ezoterikus értékek igazi szintézisévé válhat.
Paulinyi Tamás szakmai igazgató |
– Mit tanulnak a hallgatók a szabadegyetemen? És ha ezt elvégzik, hogy vehetik hasznát a megszerzett tudásuknak?
– Megtanulhatnak például tájékozódni a spirituális világban, megismerhetik az emberi tudat rejtett mélységeit, de mindenekelőtt olyan önismeretre tehetnek szert, amely az emberi lelkivilágban, vagyis saját magunkban segít eligazodni. A Szintézisen nem különálló tantárgyakat oktatunk, hanem olyan témákat járunk körül sok oldalról, amelyek az emberi lét nagy kérdéseit a mindennapi élet szempontjai szerint értelmezik. Ezt a sokoldalú műveltséget, lényeglátást végül bármely ezoterikus területen, sőt a saját életükben is hasznosíthatják.
– Az elmúlt tizenkét évben előfordult a hallgatóik között olyan, aki különleges képességekkel rendelkezett, és ez csak ott derült ki róla?
– Iskolánk egyik legfőbb üzenete az, hogy mindenki rendelkezik különleges képességekkel, amelyeket meg kell tanulni felismerni és használni. Parapszichológiai laboratóriumunk egyéni gyakorlatain természetesen születnek megrendítő eredmények is, alapszinten azonban mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy a pszi képességek természetes adottságok. A telepatikus és megérzéses képességűeknek további „recepteket” adunk a fejlődésükhöz. A laborban amúgy végzünk műszeres vitalitásmérést és agytréneres relaxációs gyakorlatokat is. Ami azonban a legnagyobb tanulság, hogy ezen a területen is a lelkivilágunk kézben tartása a legfontosabb tényező, ami a mindennapi életben is bölcsebb döntésekre ösztönöz.
– Miben lesz más az idei tanév, mint az elmúlt iskolai évek?
– A most következő tanévünk az első, ami akkreditált végzettséget nyújt, ez pedig nemcsak a képzés színvonalát garantálja, de sok szakmában továbbképzési kreditpontokat jelent, emellett az állami tanúsítvány a parapszichológiának is egyfajta elismerés. Az idei PSZI-Modul-év egyébként a pszichológiát és a parapszichológiát veszi górcső alá, természetesen a megszokott sokszínűségében. Ha például a halálfelfogásokkal és a túlvilágképekkel foglalkozunk, ahhoz ugyanúgy hozzászól vallástörténész, filozófus, pap, pszichológus, mint fizikus és parapszichológus is. Ilyen témakörben egyaránt felmerül a túlélő tudat, a szellemvilág, a halálközeli élmények, a köztes lét és a reinkarnáció kérdése is. Csakúgy, ahogy az elmúláshoz való viszonyunkat is mélységében elmezzük. A különböző területek tanulságainak összegzése így teljesebb szemléletet nyújt a hallgatóknak az adott témakörben, saját emberi szempontjaink megértése pedig arra világít rá, hogy egy harmonikusabb világlátás boldogabb életet eredményez.
Végül, de nem utolsósorban az is fontos szempont, hogy a Szintézisen egy tanévben a hazai spirituális életnek közel ötven olyan jeles képviselőjével találkozhatnak a hallgatók, mint Domján László, Popper Péter, Müller Péter, vagy László Ervin professzor, aki iskolánk tudományos fővédnöke is. Így, az emberi megismerés sokszínűségében, tiszteletben tartunk és tanítunk minden olyan értéket, amely az emberről, az embernek szól.
•További információk: http://www.szintezis.info.hu/ |