Ezo

Mit üzen a kínai asztrológia 2009-re?

A több ezer éves kínai holdkalendárium évkezdete minden esztendőben változó. Az új év kezdetét bonyolult számításokkal határozzák meg.

A kínai zodiákus története a legendák szerint nagyon érdekesen indult: Buddha hívta össze az állatokat, hogy elbúcsúzzon tőlük, mielőtt elhagyja földi létét, és végleg távozik a nirvánába. Most ne gondoljunk bele, milyen lett volna, ha a világ összes állata megjelenik egy helyen – abba se, milyen tumultus és hangzavar lehetett Noé bárkáján, pedig ott minden fajból csak egy pár kapott meghívást –, már csak azért se, mert mindössze tizenkét állat jelent meg, hogy elköszönjön tőle. Hogy Buddha kimutassa tettükért az elismerését, úgy döntött, hogy minden évet róluk nevez el érkezési sorrendjük szerint: patkány, bivaly, tigris, nyúl, sárkány (bizony, Kínában eme mitikus lény valós állatnak számít!), kígyó, ló, kecske, majom, kakas, kutya s végül a disznó.

Egy másik történet szerint – és ez lehet mégis az eredetibb – a Jáde uralkodó hívta össze az állatokat, hogy együtt ünnepeljék az év kezdetét, és ő nevezte el sorban róluk a tizenkét évből álló földi ciklus egy-egy tagját. A kínai hagyomány szerint az egész évet jellemzi az, hogy mely állat éve következik, mert az évet „uraló” állat az abban az időszakban zajló – társadalmi, kulturális, politikai, kapcsolati, munka-, szellemi – folyamatokra rányomja bélyegét.

Nem január elsejétől!

A több ezer éves kínai holdkalendárium évkezdete minden esztendőben változó. Az új év kezdetét bonyolult számításokkal határozzák meg, rendszerint attól függ, hogy a téli napforduló, a Nap fényének növekedése utáni első holdhónapot követően a tavaszi napéjegyenlőségig tartó időszak félidejében mikor következik be az első újhold. Amikor elkezd nőni a Hold fénye is, az a teljes megújulás jelképe. Ez a nap bárhová eshet január 21-e és február 21-e között az európai naptár szerint. Ennélfogva a a kínai hagyomány szerinti évek hossza sem egyforma: némelyik hosszabb, a másik rövidebb néhány nappal vagy akár héttel.

A dolgot elsőre látásra tovább bonyolítja, hogy figyelembe veszik egy-egy évnél a kínai hagyomány szerinti öt elemet is. A tűz, fa, fém, víz, föld és a tizenkét állatjegy kombinációi alakítanak ki egy-egy hatvan esztendőre szóló ciklust, amelyen belül a most következő év a Bivaly éve, és a föld elem tartozik hozzá. A Föld Bivaly (Chi Chou) éve korán kezdődik, és hosszú lesz: 2009. január 26-án kezdődik, és 2010. február 13-án ér véget.

A Bivaly éve

Érdemes tudni, hogy a kínai asztrológia különbözik a nyugati asztrológiától: sokkal kevésbé jelentős a jövőbe látás szándéka, inkább az a cél, hogy megvizsgáljuk, hogyan működhetünk együtt azokkal az erőkkel, amelyek meghatározó módon igazgatják a világi és a személyes folyamatokat. Lássuk, mik lesznek a főbb jellemzői ennek az évnek!

Kiindulásképpen a bivaly tulajdonságait, az emberek életében játszott szerepét érdemes megvizsgálni. A bivaly régóta az ember megbízható segítője, ha kell, ekét húz, felszántja a földet, ha kell, terheket szállít: nincs olyan része az évnek, amelyben ne lehetne hasznát venni szívós teherbírásának. A kulcsszavak: erőfeszítés, elkötelezettség, egység, harmónia, bátorság, kötelességtudat és felelősség.

 

Ha a föld elem tulajdonságait vizsgáljuk, akkor az energiája szerint lefelé irányuló, ereszkedő, összpontosító, gyűjtő. A hozzá kapcsolódó pozitív tulajdonságok: őszinteség, bölcsesség, előzékenység, védelmezés, befogadás, összpontosítás; negatív tulajdonságok: kétkedés, aggodalom. Fontos szempont a most induló év értékelésénél, hogy a föld elem állata a bivaly. Ez azt jelenti, hogy két egymással harmóniában működő minőség kapcsolódik egybe ebben az évben.

Kínai horoszkóp

Alkotóerőkben gazdag időszaknak ígérkezik a most induló év. Összhangot akkor tudunk kialakítani a Föld Bivaly erejével, ha mi is arra törekszünk, hogy szívósan, kitartóan megvalósítsuk azokat a célokat, amelyeket a világban kitűztünk magunk elé. Igyekezzünk olyan terveket készíteni, amelyeknek az átültetését a gyakorlatba reálisnak és elérhetőnek tartjuk. Amennyiben sikerül reális törekvést elhatároznunk, akkor minden esélyünk megvan most arra, hogy azt bármi áron, akár tűzön-vízen keresztül, de véghezvigyük és valóra váltsuk.

Ha most türelmes, akár aprólékos, lépésről lépésre kialakított tevékenységgel foglalkozunk, ebben az esetben munkánkban és életünkben folyamatos fejlődést tapasztalhatunk és maradandót alkothatunk. Törekedjünk a gyakorlatiasságra és a szorgalom tudatos fenntartására, így bár lehet, hogy néha úgy tűnik majd, hogy sok időbe telik a siker, de biztosan eredményes évet zárhatunk magunk mögött, amely elégedettséggel tölt el minket!

Fontos lesz a család, s a szülők szerepvállalása, kemény munkája a javakért – így lehet majd inkább kifejezni a szeretetet, mert szavakkal nem lesz olyan könnyű ebben az évben. A hagyományos értékek fontossá válnak majd, a szilárdságot, a stabilitást, a két lábban a földön járást segítik azok az elvek és gyakorlatok, amelyeket a hagyomány a múltból megőrzött és közvetít számunkra. Ez segít abban, hogy a rend és a biztonság érzése erősödjön bennünk, ami fontos lesz, mert sok olyan tényezőre ebben az évben derül fény, amelyek elbizonytalanítják az életet.

Ilyen például az energia kérdése. Már most láthatók jelei annak, hogy tudatosodik: a Föld erőforrásai végesek. A természeti erőforrások veszélyeztetettsége folytán a környezeti kérdések szintén nagyon előtérbe kerülnek majd a Föld Bivaly évében. Ha megteszünk mindent azért, hogy saját hétköznapi életünkben is kötelességünknek érezzük, hogy figyeljünk a természeti értékekre, akkor összhangban leszünk a Bivaly energiáival, amelyeknek erős kötődése van a földhöz.

A Bivaly lassan, de biztosan, módszeresen és kiszámíthatóan halad előre. Tudhatjuk: amit ebben az évben elkezdünk, az biztosan megtermi majd a maga gyümölcsét, minden azon múlik, hogy mennyire vagyunk kitartóak, és képesek leszünk-e gyakorlatias szemlélettel, tettre készen és állhatatosan megdolgozni az eredményekért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top