Ezo

Kinek hoz szerelmet a tavasz?

Az első napsugarakkal felpezsdül a vér is az erekben. Az idei tavasz bolygóállása kifejezetten szerelmet hozó.

„Szia! Hol jártál eddig? Örülök, hogy találkoztunk. Nem érdekel, meddig maradsz. Elfogadlak és szeretlek, amíg itt vagy!”

Április 22. és június 22. között a Mars és a Vénusz szokatlan társastáncba kezd. Az első együttállásra április 22-én kerül sor. Ez nagy találkozást jelezhet férfi és nő között. Nagy szerelmek kezdődhetnek ezen a napon, vagy kb. ekkor. A Mars szimbolizálja a férfit, aki vadászik, hódít, udvarol, a Vénusz pedig a női princípium, aki csábít, megkísért, szeret és kényeztet. Már ebből is érzékelhető, hogy erotikától, szenvedélytől fűtött együttlétek várhatók bárki életében, aki készen áll a szerelemre testileg és lelkileg. Ugyanakkor a Mars szimbolizálja a hímivarsejtet, a Vénusz pedig a petesejtet, vagyis ebben az időszakban több baba is foganhat. Olyan is, akit terveznek és várnak, illetve olyan is, akit nem. Emiatt a megelőző intézkedések, a fogamzásgátlás rendkívül fontos azoknál a pároknál, akik nem szeretnének gyermeket vállalni!

Április 22. után a Mars elöl halad, míg a Vénusz hűen követi az égen. Majd a Vénusz egyre gyorsabban megy, és június 22-én utoléri a Marsot. Ekkor lesz a második együttállás. Ezután a Vénusz továbbsiet, és elhagyja, lehagyja a Marsot. A következő randijuk jövő nyáron lesz.

Kinek hoz szerelmet a tavasz?

VÉNUSZ: keringési ideje a Nap körül 225 nap.

A Vénusz az emóciók és az érzelmek szimbóluma.

Jellemzői: jin, –, női elv, levegő elem.

Általános analógia: szépség, művészet, esztétika, életművészet, harmónia, szerelem, béke, nyugalom, női szexualitás, erotika, simulékony báj, az örök nő.

Jelöli: szenvedélyek, vágyak, érzékek kielégítése, odaadó szeretet, szerelem, kísértés, csábítás, szépség megteremtése, ill. élvezete.

Erősségei: harmonikus kapcsolatok kiépítése, megbékélés, kényeztetés, kultúra.

Problematikája: túl hangsúlyos külsőségek, hiúság, felületesség, ösztönlény, aki gátlástalan, erkölcstelen, buja, bűnös szenvedélyeknek hódol.

 

MARS: keringési ideje a Nap körül 687 nap.

A Mars a bennünk élő akarat szimbóluma.

Jellemzői: jang, +, férfielv, tűz elem.

Általános analógia: forróság, háború, harc, küzdelem, gyilkosság, erőszakos halál, rombolás, szenvedély, vágy, nyers férfiösztön, fallosz.

Jelöli: agresszivitás, önuralom, aktív szexualitás, kezdeményezés, behatolás, hódítás, dinamizmus, izomerő megnyilvánulása, akarat irányultsága és elérésének módja, heroizmus, „az a hős, aki önmagát győzi le” elv.

Erősségei: célirányos energiabevetés, nagy lendület, átgondolt kockázatvállalás, sportszerűség.

Problematikája: brutalitás, erőszakosság, türelmetlenség, hevesség, pusztító-önpusztító agresszió.

 

Most nézzük, hogy milyen életterületeken lesz ránk hatással mindez.

Kinek hoz szerelmet a tavasz?Énünk: A bennünk lévő férfi- és női minőség összefog és kiteljesedik. Egyrészről megértőbbek tudunk lenni a másik nemhez tartozókkal, másrészt a belső harmónia helyreállhat, ezáltal energiaszintünk optimális, hangulatunk pozitív lehet.  

Egészség: Közérzetünk és általános fizikai állapotunk megfelelő lesz. A fáradtság és a depresszió szűnik. Egyre vidámabban és derűlátóbban látjuk a jelent, és optimistán nézünk a jövőbe. A hasnyálmiriggyel, a vesékkel, a bőrrel, a gégével, a hangszálakkal, a petefészekkel, ill. a herékkel kapcsolatos korábbi tünetek, betegségek javulhatnak, gyógyulhatnak meg teljesen.

Kreativitás: Ez az együttállás ösztönzően hat mindenféle művészi alkotókészségre. Bármihez is van tehetségünk, az most felszínre kerülhet, megnyilvánulhat. Kreativitásunk szárnyalhat, főleg, ha nem szellemi síkon akarjuk kifejezni azt. Akkor hoz a legtöbb eredményt ez az állás, ha fizikai értelemben alkotunk: előadó-művészet, szobrászat, tánc stb.

Szerelem: Felébred bennünk a szenvedély. Szexuális vágyaink erőteljesek lesznek. Szexuális életünk egyre intenzívebbé válik. Új szerelmek és azonnali beteljesülés is lehetséges. A kapcsolat tartóssága kétséges, ezért az elköteleződést és a gyermekvállalást nem érdemes elsietni. Ugyanakkor fontos megélni a pillanatot, élvezni a gyönyört. Izgató egymást kényeztetni különböző szexuális játékokkal, pl. csokimasszázs, illóolajos fürdő, erotikus tánc stb. Ha nem tudjuk kielégíteni vágyainkat, és megélni az eggyé válás gyönyörét, akkor rosszul fogjuk érezni magunkat.

Kapcsolatok: A nagy találkozás nem csak szerelmet hozhat. Elénk sodorhat az élet egy emberpárt vagy egy ellentétes nemű embert, aki, ill. akik ösztönzőleg hatnak ránk.

Akikre a legpozitívabban hat ez az együttállás:

 
Kinek hoz szerelmet a tavasz? - Halak
 
Kinek hoz szerelmet a tavasz? - Kos
 
Kinek hoz szerelmet a tavasz? - Bika

 

Akikre kedvezően hat:

 
Kinek hoz szerelmet a tavasz? - Rák
 
Kinek hoz szerelmet a tavasz? - Oroszlán
 
Kinek hoz szerelmet a tavasz? - Szűz
 
Kinek hoz szerelmet a tavasz? - Skorpió
 
Kinek hoz szerelmet a tavasz? - Nyilas
 
Kinek hoz szerelmet a tavasz? - Bak

Akik kimaradhatnak a jóból:

 
Kinek hoz szerelmet a tavasz? - Ikrek
 
Kinek hoz szerelmet a tavasz? - Mérleg
 
Kinek hoz szerelmet a tavasz? - Vízöntő

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése