nlc.hu
Ezo
Varázslatos stresszűzés

Varázslatos stresszűzés

Ha idegesek vagyunk, el van rontva az egész napunk. Nem tudunk odafigyelni a munkánkra, szeretteinkre. Ám az ezotéria segítségével könnyedén elűzhetjük a stresszt életünkből.

Valakinek a kövek, másnak álmai elemzése, míg megint másnak a gyertyamágia segíthet, hogy eltűnjön a stressz az életéből. Fontos, hogy amikor az első jeleket tapasztaljuk – fejfájás, gyomor összeszűkölése, kézizzadás –, azonnal nyúljunk a megfelelő eszközhöz. Ne engedjük, hogy elhatalmasodjon rajtunk az idegesség.

 

Rajzoljuk ki magunkból!

Elek József látó szerint a kulcs az álmainkban van. Ugyanis egyáltalán nem véletlen, hogy milyen álomképeket látunk. Ezek szinte kivétel nélkül a napközbeni stressz levezetésére szolgálnak.

„Reggel, miközben megisszuk a kávénkat, teánkat, vegyünk elő egy darab papírt és ceruzát, és rajzoljuk le azt, amire emlékszünk az álmunkból – javasolja József. – Ezzel képesek vagyunk feldolgozni az éjjel »megtapasztalt« élményeket.”

 

Sokan azt gondolják, hogy az álmok valójában nem fontosak, pedig ha nem törődünk velük, bizony kihullanak a fejünkből anélkül, hogy levontuk volna a megfelelő következtetéseket.

„Ha az álmainkat rajzokba öntjük, előbb-utóbb megtanuljuk elemezni is őket. Az egyes motívumok szimbólumokká válnak, és ha vissza-visszatérnek álmaink során, tudjuk majd, mire is figyelmeztetnek. Egyfajta belső jelzőrendszerré válnak, amely figyelmeztet minket, hogy az életünk melyik területén veszélyeztet minket a stressz, és azt is megsúgja, miképp tehetünk ellene.”

A kövek is segítenek

Néhány hete a Meglepetés ezotériasorozatában a gyógyító kövek titkaival ismerkedhettünk meg. A különböző segítő kövekkel kapcsolatban már láthatták, hogy némelyikük segíthet elűzni a stresszt, az idegességet. Ilyen például a vízachát, a borostyán, a pirit és az olivin. Szintén stresszmentes életet élhetünk, ha ékszerként viselünk magunkon topázt vagy zafírt, esetleg turmalint tartsunk környezetünkben, otthonunkban, munkahelyünkön.

A gyertya fényénél

Melitta lélekgyógyász gyakran használja a gyertyák gyógyító erejét.

„Ha szeretnénk megnyugodni, stresszesek a napjaink, érdemes narancssárga gyertyát gyújtanunk – javasolja Melitta. – A sárga ugyanis nemcsak igen erős gyógyító erővel bír – például gyulladásos betegségek, hormonális zavarok vagy tavaszi fáradtság esetén –, hanem képes nagyon gyorsan és hatásosan nyugtatni az idegeinket is.

Várjuk meg, míg elcsendesedik otthonunk, vagy esetleg egyedül lehetünk, tegyünk be kellemes, nyugtató zenét, lazítsunk, és koncentráljunk arra, hogy szeretnénk minden idegesítő gondolatot kiűzni a fejünkből. Gyújtsuk meg a narancssárga gyertyát, és amíg szükségesnek érezzük, meditáljunk a fényénél. Engedjük el a negatív gondolatokat, hagyjuk, hogy a nyugalom áthasson bennünket.”

Le a lépcsőkön

Radics Ágnes jós egy különleges meditációs technikát is megosztott velünk, amellyel sikeresen levezethetjük a stresszt.

„Este, mikor lefekszünk, csukjuk be a szemünket, induljunk el lefelé egy képzeletbeli lépcsőn, amelynek 21 foka van – mondja Ági. – Minden egyes lépcsőfok után képzeljük magunk elé azt, amit szeretnénk. Mikor leértünk az utolsó lépcsőfokra, képzeljük el a kívánságunk tárgyát, ahogyan ott áll előttünk. Ez esetben saját magunkat, ahogyan leperegnek rólunk a stressz okozta problémák.

Az angyaloktól kívánni bármikor lehet, nincs helyhez, időhöz kötve. Ha tiszta szívből szeretnénk valamit, egy fehér gyertya mellett mondjuk ki kívánságunkat. Annál hatásosabb, ha úgy kelünk és úgy fekszünk, hogy egyszer elismételjük vágyunkat.”

Ági sokszor ajánlja azt is, hogy kívánságunk tárgyát vagy személyét egy fotó segítségével erősítsük meg, vizualizáljuk. Olyan képet válasszunk magunkról, ahol láthatóan nyugodtak és kisimultak vagyunk.

A levendula erejével

A levendula hihetetlen nyugtató hatással van a lelkünkre, ezért érdemes használni az erejét, amikor idegesek, feszültek vagyunk. Ha például nem jön álom a szemünkre, nyugtalanító gondolatok járnak a fejünkben, érdemes levendulavirággal megtölteni egy apró zacskót, és elhelyezni a párnánk alatt.

Lakásunkban a párologtatóba cseppentsünk néhány csepp levendulaolajat, ha pedig a munkahelyünkön vagyunk stresszesek, az olajat csepegtessük egy zsebkendőre, és a „krízis” idején szippantsunk bele.

Forrás: Meglepetés »

Stressz.lap.hu »
Szorongás.lap.hu »
Stresszoldás.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top