A kéz ékszerei beszélnek a viselőjéről. Ha régimódi analóg karórát hord, azonnal láthatjuk, hogy hagyománytisztelő emberrel van dolgunk, a gyűrűk azt az ujjat erősítik, amelyiken viselik őket.
Óra a jobb kézen?
Általában a bal kézen szokás a karórát viselni, aki a jobb kezén hordja, az vagy balkezes, vagy mindkét kezét ügyesen használja, de az is lehet, hogy csupán képmutatásból tér el a nagy átlag szokásától. Ha az órát jóval a csukló alatt csatolják a kézre, az sportos vagy szabadon dolgozó embert jelez, akinek pusztán praktikumból tér el a viselete az átlagétól.
Üzen a gyűrű
A jegygyűrű I. György brit király uralkodása idején, az 1600-as évek végén a hüvelykujjon viseltek nagyon nehéz jegygyűrűket. Manapság hagyomány szerint a bal kéz gyűrűsujján van a helye. Ez abból a elképzelésből ered, hogy ezen az ujjon ered egy közvetlenül a szívbe tartó véna vagy ideg. |
A 16. században a kézen viselt ékszereknek üzenetértékük volt. A pontos jelzés a viselő foglalkozásáról szólt. A kereskedők a mutatóujjukon, míg az orvosok a hüvelykujjukon viselték gyűrűiket. Lenézték azokat, akik a középső ujjukra húztak ékszert, hiszen ők általában az alacsony intelligenciájú emberek közül valók voltak, a diákok a gyűrűsujjukon viseltek gyűrűt. A kisujj volt a legbeszédesebb, hiszen évszázadokon át jelezte: aki itt viseli a gyűrűjét, az szeretői „státusban” él.
Az vagy, ahol a gyűrűdet viseled
A gyűrűk annak az ujjnak a tulajdonságát erősítik, amelyiken viselik.
• A mutatóujjon hordott gyűrű erőteljes vezetői tulajdonságot és törekvést sugall.
• A középső ujjon azok hordják a gyűrűiket, akik félnek feltárni sebezhetőségüket, akik tudatában vannak saját gyengeségüknek. Ők azok, akik nehezen nyílnak meg a társaság előtt.
• Úgy tartják, hogy a gyűrűsujjon viselt gyűrű azt jelzi, hogy az illető nem szeret sokáig egyedül lenni, és nagyon elkötelezett a társadalmi ügyek mellett. Az ujjon viselt gyűrű belső boldogságot is jelez.
• A kisujj gyűrűje titokzatos ügyekre, társaságokra vezet. A szabadkőművesek és a XIX. századi nőjogi mozgalomban részt vevő asszonyok viselték itt titkos jelként speciális gyűrűiket. Manapság a bohém emberek, az életet nem túl komolyan vevők hordanak gyűrűt a kisujjukon. A kisujj gyűrűje jelzi a függetlenség vágyát is.
• Azok, akik a hüvelykujjukon viselik a gyűrűt, hangsúlyozni szeretnék saját különlegességüket. Ugyanakkor rendkívül szórakoztató egyéniségek, mindenki szeret a közelükben lenni.