Ezo

Aaminah, az angyalokkal táncoló

Aaminah Náda a női energiák kibontakoztatásán munkálkodik, de egészen speciális módon: angyaltánccal.

Első ránézésre úgy tűnhet, hogy csupán egy szép táncról van szó, de az előadás végére érezhető, hogy valami sokkal több történt a színpadon, s ezáltal a közönség soraiban is.
 
Aaminah, az angyalokkal táncoló – Honnan jött az ötlet, hogy angyaltáncot taníts?

– Egy egyiptomi utazáson beleszerettem a hastáncba. Megérintett ez az érzés, ez az energia, és nem tudtam szabadulni tőle. Az angyaltánccal egymásra találtunk. Úgy gondolom, hogy mindig azok a nagy dolgok, amelyeket nem keresünk, hanem egyszerűen ránk találnak. Azóta nagyon sok fellépésem volt már az országban. Mindenféle rendezvényre hívnak táncolni, és egy-egy ilyen műsor során mindig érzik az emberek a rajtam keresztül áramló energiákat. Sokat dolgoztam azon, hogy harmóniában élhessek önmagammal.

– Előre megtanult koreográfia szerint táncolsz, vagy improvizációt adsz elő?

– Nem nagyon lehet ezt előre megkoreografálni. A zenén keresztül magamba engedem az energiát, és hagyom, hogy mozogjon a testem. Előfordult már, hogy olyan zenét kaptam, amelyet előtte sosem hallottam, és mégis minden mozdulat a helyén volt. Ha átadjuk magunkat, átérezzük a szellemiséget, és nem „akarunk” táncolni, akkor úgyis valami csoda születik a színpadon.

– A tanításhoz kell valamilyen speciális képesség?

– Én magam megélem a harmóniát, és ezt átáramoltatom a többiekbe. Ez az életem küldetése. Ebben élni, és példát adni. Harmonikus mozgás, harmonikus kapcsolatteremtés. Erről szól az egész.

– Neked is voltak problémáid a nőiséggel, a női energiával?

– A legnagyobb tanítómesterem a saját életem volt. A házasságom lassan kihűlt, nem tudtunk már többet adni egymásnak, de a gyermekünk miatt nem mertem kilépni belőle. Végül mégis megtettem ezt a lépést, és mindhárman megtaláltuk a boldogságunkat. Csodálatos ajándékokat kapok azóta az életemhez.

– Tanultál korábban táncolni?

– A hastáncot tanároktól tanultam. Az angyaltánc egy másik műfaj, itt egyszerűen csak elő kellett hoznom magamból azt a tudást, amely mélyen bennem volt.

– Elárulod, hogy honnan ered a neved? Gondolom, hogy nem így anyakönyveztek…

– Mikor megmerítkeztem a keleti energiákban, éreztem, hogy szükségem lesz egy új névre. Az Aaminah egyszerűen leérkezett hozzám. Egyébként arabul azt jelenti: őszinte. Ehhez szerettem volna még egy szanszkrit nevet, és az első szó, amelyet megláttam a szótárban, a Náda volt. Belső hangot jelent…

Aaminah, az angyalokkal táncoló – Mit kapnak a nők az iskoládban?

– Ez egy spirituális mozgáskultúra-iskola, melyet ez év októberében indítok. Az a célom, hogy kaput nyissak a magyar nőknek egy csodálatos világra. Gyönyörű tánccal közvetítjük az energiát. Nincs korhatár. Úgyis kiválasztódik a tanulókból az a néhány táncos, akik képviselik majd az energiákat a színpadon. Akikből nem lesz színpadi táncos, nőiségben azok is sokat fejlődnek. Harmóniában lesz a testük a lelkükkel.

– A táncon kívül egyéb foglalkozásokat is tartasz…

– Évek óta működik a pilisvörösvári Spirit Test-lélek hastáncegyüttesem, rendszeresen fellépünk az egész ország területén. Kéthetente és  telihold napján meditációt vezetek, melynek során energiát közvetítek az univerzumból a jelenlévők számára. Járnak hozzám egyéni meditációra, ahol az illető testi vagy lelki problémájának megoldására hívok le energiát, és párokat is harmonizálok. Szeptembertől nőiségtréningeket tartok. A belső szépség felszínre hozásában segít. Ezek a nők az energiától ragyogni kezdenek, így a férfiak is könnyebben felfigyelnek rájuk. Gyakorlatokkal lebontjuk a lélekről az évek alatt rárakódott rétegeket, melyek akadályokat képeznek abban, hogy örömmel éljük meg nőiségünket.  Decemberben indul a „Spirituális évszaktervezés” című tréningem. Itt három hónapra előre felvázoljuk  céljainkat, és ennek megvalósulásához kérek energiát. Megtanulunk tudatosan élni, tudatosan tervezni a jövőnket.

Aaminah tánca megtekinthető a www.oromtanc.hu oldalon.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top