nlc.hu
Ezo
Neptunuszi felhőszakadások

Neptunuszi felhőszakadások

Az elmúlt héten egy hónapnyi eső esett Magyarországon. Patakok, folyók léptek ki medrükből, a vihar ágakat tört le, fákat csavart ki. Mindezért az asztrológusok szerint a Neptunusz és "játszótársai" tehetők felelőssé.

 
A vizek, a viharok, az áradások és az árvizek ura az asztrológiában a Neptunusz bolygó, amely az elmúlt héten igazán jó „játszópajtásokra” talált: a Szaturnusszal, az Uránusszal és a Jupiterrel vívtak égi csatát, amelybe a napokban a Vénusz is bekapcsolódott. Nézzük pontosan, mi is történt!

Neptunuszi felhőszakadások

Az ítéletidőért felelős Neptunusz 28 fokon „halálfényszöget” vetett a földet, sziklákat, épületeket és a stabilitást jelző, szintén 28 fokon álló Szaturnuszra. Könnyű megfejtenünk ezt a képletet: a víz alámossa mindazt, amit stabilnak hiszünk: a házakat, épületeket, utakat, s elárasztja a földeket. Ehhez társul egy Uránusz–Jupiter-együttállás, amelynek a középpontja szintén 28 fokon található. Ezek a bolygók a szélsőségességet, a modern technika vívmányait (például a vihar által elszakított villanyvezetékeket) és a törvénykezést, a jogot, a politikusokat, a köztisztviselőket hozzák a képletbe. Azaz az Uránusz „kérésére” az egyébként sem mindennapi ítéletidő szokatlanul szélsőségessé válik, elektromos, kommunikációs eszközöket és reptereket, repülőgépeket fenyeget. Még szerencse, hogy a Jupiter készségesen siet a segítségünkre, ezt láthatjuk a szomszédok, a civil szervezetek és a politika összefogásában. S lassan a Vénusz is áthalad a 28 fokon, ami végleg segít majd rendezni a helyzetet: a kis szerencse bolygója ebben a képletben az anyatermészet megnyugvását, a békéssé váló elemeket, az egyensúlyra törekvést és a boldog végkifejletet szimbolizálja. Úgy tűnik, minden rendbe jön, s az időjárás – ha sokáig tart is, de – visszatér megszokotthoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top