Ezo

Hívd az angyalokat!

Számtalan történetet ismerünk arról, hogy az angyalok képesek bennünket segíteni, irányítani, vezetni. De kik is azok az angyalok?

Kik az angyalok?
A Biblia szerint az angyalok teremtett, de örökké létező, megsemmisíthetetlen, természetfölötti szellemi lények, akik Istenhez és az emberekhez hasonlóan személyiséggel, vagyis intelligenciával, a beszédre való képességgel, érzelmekkel, akarattal és öntudattal rendelkeznek. Szellemi testük van, képesek megjelenni a földi szférában, és így részt vehetnek földi eseményekben. Az egyházi hagyomány szerint a kilenc angyali rend három hierarchiába sorolható.

Baksa Lola
Baksa Lola

Az első hierarchia angyalai a szeráfok, a kerubok és a trónusok, akik Istenhez a legközelebb állnak. A második hierarchiát az uralmak, erők és hatalmasságok rendje alkotja. Ez a három rend közvetít az első és a harmadik hierarchia között. A harmadik hierarchia rendjei a fejedelemségek, az arkangyalok és az angyalok. Ők állnak legközelebb a földi halandókhoz, ők közvetítik az isteni utasításokat. A fejedelemségek az uralkodók, törzsek, népek békéjére felügyelnek, az arkangyalok hirdetik a nagy és dicsőséges dolgokat, feltárják a hit titkait, a próféciákat és Isten akaratának értelmét, megerősítik az emberekben a hitet, az angyalok pedig a mindennapi élet dolgaiban egyengetik a halandók lépteit.

Azért jönnek, hogy segítsenek
Mikor az ember szerencsésen megmenekül egy sorscsapástól, elkerül egy balesetet, vagy véletlen csoda folytán váratlan segítség éri, ezt a spirituálisan gondolkodók szerint a túlvilági segítőinek köszönheti. Számtalan módon próbálkoztak több-kevesebb sikerrel felvenni velük a kapcsolatot. Fohászkodhatunk hozzájuk segítségért, gyógyulásért vagy tanácsért is. Sokan úgy gondolják, hogy az intuíció nem más, mint az angyalok sugallata. Erővel és szeretettel teli üzeneteik segítenek gyógyítani hitrendszerünket és gondolkodásunkat. Megtanítanak bennünket arra, hogyan használjuk szellemi érzékszerveinket látásra, hallásra és érzésre, hogy megismerjük a valódi világot, amely káprázatvilágunk gondjai-bajai mögött húzódik. Sok gyakorlati bölcsességet kínálnak nekünk, amelyeket azonnal tudunk alkalmazni. Segítségükkel javíthatjuk baráti és szerelmi kapcsolatainkat, de gyógyírt ajánlanak a munkánkkal és az egészségünkkel kapcsolatos legtöbb gondunkra is. Ha hagyjuk, hogy magával ragadjon szépséges látásmódjuk, képesek leszünk átadni nekik negatív gondolatainkat, hogy megtisztítsák, majd a legtisztább formájukban visszaadják nekünk azokat.

Baksa-Tóth Anna 8,5 éves
Baksa-Tóth Anna, 8,5 éves

Hogyan kommunikálhatunk velük?
Ma már hazánkban is számtalan könyv, illetve tanfolyam tanítja meg az érdeklődőket arra, hogy hogyan kommunikálhatnak az angyalokkal. Nem kell nagy misztikumra gondolni, a kapcsolatfelvételhez elég az elmélyülés is. Az angyalokkal való beszélgetés nem más, mint afféle meditáció, amelynek során megnyitjuk a tudatunkat, és befogadjuk az univerzumból érkező információkat. Egyszerűen hívni kell az őrangyalunkat, és kérni őt arra, hogy segítsen a szorult helyzetben. Kis gyakorlással hamar megtapasztalható az angyalok energiája. Nem szabad azt képzelni, hogy hirtelen egy külső hang szól majd hozzánk, és utasításokat ad. Belül, a fejünkben hallhatjuk az üzeneteket, a válaszokat a kérdéseinkre. Az angyalok szinte sosem jelennek meg testben, hiszen nem az a céljuk, hogy megijesszék az embereket. Sokan számoltak már be arról, hogy „fényalakok” jelentek meg a szobájukban, és különböző információkkal látták el őket. Fontos, hogy az angyali energia sosem ijesztő vagy sokkoló! Ha kellemetlen érzésünk támad a kommunikáció közben, akkor valószínű, hogy nem angyalt sikerült „megidéznünk”… A hívásnál fogalmazzuk meg pontosan, hogy valóban az angyalunkat szeretnénk megszólítani! Érezni fogjuk, hogy kételyek nélkül vesszük át az információkat, az üzeneteket. Az angyali energia jelenléte mindig megnyugtatja az ember lelkét, és nem zavar össze.

Kovács Anna
Kovács Anna

Milyen helyzetekben érdemes angyalt hívnunk?

Ha elakadtunk az utunkon, nem találjuk a megoldást a problémákra, de a leghétköznapibb helyzetekben is segíthetnek. Miért nem működik a párkapcsolatunk? Mit kell tennünk azért, hogy társra leljünk, vagy anyagilag fellendüljön az életünk? Ha nem találunk valamit a lakásban, az angyalok azonnal tudnak segíteni, és már kapjuk is az információt az elkallódott tárgy hollétéről. Gyakran az álmodás időszaka a legproduktívabb, ha spirituális fejlődésünket, megértésünk növekedését nézzük. Sokaknak van olyan álma, amely előre jelzi a jövőt, vagy legalább iránymutatással szolgál a jövőt illetően. Ha nem tudjuk kikapcsolni az egónkat, akkor kérjük, hogy álmunkban kapjuk meg a válaszokat! Folyamatos és világos iránymutatást kaphatunk alvás közben, ha az angyalokat hívjuk segítségül az álmainkba. Alvás közben elengedjük ezeket merev gondolkodási sémákat. Így az angyalok könnyebben tudják átadni az isteni sugallatokat, csak elalvás előtt kérjük, hogy reggel emlékezzünk is ezekre az álmokra! Praktikus, ha noteszt készítünk ilyen alkalmakra az ágyunk mellé, így ha éjszaka felébredünk, gyorsan leírhatjuk a fontos információkat. Lehet, hogy nem is emlékszel az angyali munkára, de mélyen magadban érzed. Közvetlenül elalvás előtt praktikus az alábbi mondatokat elismételned magadban néhányszor, meglátod, hogy a hatás nem marad el!

Pozsgay Bianka
Pozsgay Bianka
Forszt Enikő
Forszt Enikő

 

Így hívhatod az angyalokat lefekvéskor
Kedves angyalok, kérlek benneteket, legyetek velem álmomban, takarítsátok el az akadályokat, amelyek miatt nem tudom az életet teljes szépségében élvezni. Kérlek benneteket, nevezzétek meg legalább ezeket az akadályokat, hogy meg tudjak velük küzdeni, vagy tüntessétek el őket az elmémből, az érzelmeimből, a testemből ma éjjel. Köszönöm.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top