Ezo

Magyar szerelme lehet Robert Pattinsonnak

Nem igaz, hogy szerkesztőségünk munkatársnőit az érdekelte a legjobban Robert Pattinson képletéből, mikor fog szakítani barátnőjével. Az is csak pletyka, hogy arra voltunk kíváncsiak, melyikünk illik a legjobban a sztárhoz. Az pedig végképp rágalom, hogy azt kérdeztük asztrológus kollégánktól, ki tudja-e olvasni a telefonszámát a horoszkópból.

Ki kívánhatna jobb bolygóállást a horoszkópjába, mint azt, hogy az „ég tetején állva” a nagy szerencsebolygó, a Jupiter ragyogja be a képletet? Az 1986. május 13-án, reggel nyolc óra körül Londonban született Pattinson ebben a kivételes szerencsében részesült. Emiatt egész életét szerencsés véletlenek alakítják, amelyek főleg a munkájában és a karrierjében juttatják egyre jobb feladatokhoz a színészt. A sztár képletében három bolygó is saját jegyében áll, azaz a Jupiter (a Halakban), a Hold (a Rákban), a Plútó (a Skorpióban) teljes erőbedobással segíti a színészt.

Magyar szerelme lehet Robert Pattinsonnak


Sztár születik…

Azt minden Pattinson-rajongó pontosan tudja, hogy kedvencük nemcsak színészkedik, de érdekli a zene világa is: zeneszerzéssel foglalkozik, zongorázik, gitározik és énekel. Olyannyira, hogy az Alkonyat című film zenéjében is közreműködött zeneszerzőként és énekesként is. Mindezek ellenére több helyen azt nyilatkozta: „Színész vagyok, akinek a színészet az élete, a zenélés mindig is csak hobbi marad a számomra.”

Honnan ez a sokoldalú művészi érdeklődés Pattinsonban? Nos, a válasz igen egyszerű, a színész a Bika jegyében született, a Bikákat pedig kifejezetten vonzzák a művészetek, elsősorban az éneklés és a zene (a legtöbb Bika remek énekes vagy zenész). Ugyanakkor, ahogy Pattinsonnál is, a Bikáknál gyakran marad a zene hobbi, és más munkát keresnek maguknak.

Robert aszcendense Rák, ennek a jegynek köszönheti érzékenységét, színészi beleérző képességét. S hogy mitől lesz sztár a zeneszerető színésztehetségből? A már említett Jupiter mellett, amely egész életét sikeressé teszi, Marsa is ezen munkálkodik. Ez a bolygó ugyanis a horoszkóp párkapcsolatokat és nyilvánosságot jelző tengelyén nemcsak hihetetlen mennyiségű energiával, kitartással és lendülettel ruházza fel kedvencünket, de arról is gondoskodik, hogy a sztár mindig pont annyi médiaszereplést kapjon, amennyit szeretne. Azaz sokat, hiszen ez a bolygó azt is megmutatja, hogy Pattinson mindennél jobban imádja a nyilvánosságot.

Szerelem, szex, házasság, válás…

Magyar szerelme lehet Robert Pattinsonnak A Mars át is vezet bennünket szerkesztőségünk női munkatársainak kedvenc témájához: Pattinson és a szerelem. Mert bizony ez a kifejezetten férfias bolygó gondoskodik arról, hogy Robert szerelmes típus legyen, s arról is, hogy bármelyik nőt megkaphassa, amelyikre csak szemet vet. (Kristen Stewart helyében igencsak féltékenyek lennénk ám! – a szerk.) Pattinson hajlamos titkos szexkapcsolatokba bonyolódni, s bár ezek a liezonok valójában csak múló szórakozást jelentenek számára, csak akkor tud lemondani róluk, ha igazán szerelmes! Rossz hír, hogy úgy tűnik, Kristen Stewartba tényleg szerelmes, bár ez a kapcsolat sem fog örökké tartani… A következő évekre a sztárnak titkos kapcsolatokat, összebútorozást (néha a szeretőivel!), szétköltözést és szakítást egyaránt jósolhatunk. Képlete alapján igen valószínű, hogy legalább két házasságot fog kötni. Bár mindkettő lángoló szerelemmel indul, az első, korai házassága igencsak elhamarkodott s viszonylag rövid ideig tartó lesz, és gyorsan válással végződik. Pattinson idősebb korban kötött házassága sokkal tartósabbnak bizonyul majd. Ebben végre esélyt kap a sorstól, hogy zűrös magánéletét rendezze, s lemondjon a futó szerelmi viszonyokról.

Milyen jegyű nő illik Roberthez?

Tóth Gabi:
Tóth Gabi: „Ha akarna tőlem valamit,
én bizony kikosaraznám!”

Fotó: Sanoma-archívum/Schumy Csaba

A Bika és a Mérleg jegyű lányok szépsége lenyűgözi a sztárt. A Skorpiók szexuális vonzerejének nem tud ellenállni, de bennük többnyire csak megszerzendő zsákmányt lát. A Kosok képesek arra, hogy előhozzák az alfa-hímet Pattinsonból. (Kristen Stewart is Kos!) A Bakokban a nyugalmuk vonzza a színészt, aki a Rákokban találhat igazi lelki társra. Képlete alapján úgy tűnik, első feleségében főleg a Kos-, Skorpió- és Rák-vonások dominálnak majd. Míg az asszony, aki mellett végleg lenyugszik – és hosszú időre lehorgonyoz –, erős Bak- és Mérleg-energiákkal rendelkezik.

A magyar sztárok közül a Bak jegyű Tóth Gabi ideális párja lehetne Pattinsonnak, hiszen az énekesnő kisugárzása nemcsak megnyugtatná a forrófejű sztárt, de extravagáns személyiségével inspirálná is a férfit. A közös zenélés pedig egy életre összekovácsolhatná őket, ez biztosítaná, hogy a szerelmük ne múljon el soha.

Tóth Gabi meglepődve hallotta, hogy a magyar hírességek közül ő illik leginkább Robert Pattinsonhoz. „Imádom a Twilightot, de Robert Pattinsonnal kapcsolatban mindig olyan érzésem van, mint aki most kelt fel, koszos és szakadt a ruhája, kócos a haja. Ha akarna tőlem valamit, én bizony kikosaraznám! Illetve – mivel úgy tudom, hogy elég jól zenél – készítenék vele egy közös dalt. De ha már a pasikról és a Twilightról van szó, akkor inkább az indián vérfarkas fiúk, mint a hófehér vámpírok” – mondta Gabi.

S hogy lehet-e rajongó a leendő feleség? Rossz hírünk van, lányok, rajongói leginkább csak kalandra tudják megszerezni a színészt, akinek időre van szüksége az igazán mély érzelmek és kapcsolatok kialakításához. Ezért főleg a barátai és a munkatársai közül választja ki szerelmeit és feleségeit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése