Ezo

Kívánj ma! Tízmilliószor több az esély a megvalósulásra

Évente négy napon tízmilliószoros erővel teremthetünk magunknak a tibeti buddhizmus szerint. Ezek a napok Buddha ünnepei, aki ilyenkor segít nekünk vágyaink valóra váltásában!

A legjelentősebb tibeti buddhista ünnepekről azt tartják, hogy ezeken a napokon minden cselekedetünk és gondolatunk tízmilliószorosan hat. Azaz aki jót tesz, az a tízmilliószorosát kapja vissza, aki azonban gonoszkodik – nos, ő is elnyeri méltó büntetését, méghozzá tízmilliószor! Érdemes ma figyelnünk a tetteinkre és a gondolatainkra, hiszen az idén július 15-e már a harmadik különleges teremtőerejű nap, és már csak egy ilyen lesz az idén ősszel.

Kívánj ma – tízmilliószor több az esély a megvalósulásra!

Mit tegyünk ma?

– Mindenképp írjunk listát elérendő céljainkról!
– Meditáljunk, relaxáljunk, jelenítsük meg magunk előtt céljainkat! Lássuk, ahogy ott vagyunk a vágyott helyzetben, boldogok és elégedettek vagyunk!
– Vigyázat, ma tilos rosszat cselekedni! A munkahelyi fúrás és intrika külön ellenjavallt.
– Mindenképp adjunk legalább egy koldusnak vagy utaljunk egy alapítványnak adományt!
– Mondjuk ki minél többször a „szeretlek” szót! Ne csak kedvesünknek, a barátainknak is.
– Este – lefekvés előtt – gyújtsunk gyertyát, és gondoljuk át, hol szeretnénk tartani egy hónap, egy év és egy évtized múlva!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top