Ezo

Itt a tartós kapcsolatok ideje!

A Szaturnusz, a nagy sorsbolygó tegnap ismét belépett a Mérleg jegyébe, és ott is marad két éven keresztül. Ez a kétéves időszak mindannyiunk életében jelentős változásokat tartogat, nézzük, milyen – mindenkire érvényes – asztrológiai hatások kezdődnek ma!

A Mérleg jegye a szerelemmel, a párkapcsolatokkal, a szépséggel, a nyilvánossággal és a közhivatalokkal analóg. Ennek megfelelően a szaturnuszi hatásokra is ezeken a területeken kell számítanunk.

– A nem elég komoly, illetve a látszatkapcsolatok ebben az időszakban felbomlanak, hogy komolyabb, sorszerű találkozások születhessenek helyettük.

– Mindannyiunknak jobban kell figyelnünk a szerelmünkre, hogy megtarthassuk őt!

– Az ebben az időszakban kezdődő szerelmek hosszú távúak, akár életre szólóak is lehetnek.

– A párkapcsolatokban a heves, emésztő lángolás helyét egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vágy veszi át.

Itt a tartós kapcsolatok ideje!

– Ebben az időszakban lassú változásnak indulhat a szépségről alkotott közfelfogás.

– Az idősebbek könnyebben őrzik meg fiatalosságukat, vonzó külsejüket – plasztikai műtétek nélkül!

– A következő két évben jó lehetőség adódik arra, hogy rendezzük köztartozásainkat, elcsúszott APEH-, tb-befizetéseinket. Vigyázat, aki ezt nem teszi meg önszántából, azt a Szaturnusz (és a hatóság) kényszeríteni fogja!

– A tévés műsorvezetők, színészek személyében is változások lesznek: ez alatt a két év alatt újrarendeződik a „celebpiac”. Régi arcok tűnhetnek el a süllyesztőben, a most felfedezett új sztárok évtizedekre megalapozhatják a hírnevüket – feltéve, ha sok munkával valós teljesítményeket tudnak felmutatni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top