Ezo

Keleti Andrea: A Szaturnusz befolyásolja az életemet

Keleti Andrea táncművészt mindig csodáltam, ahogy könnyedén, mosolyogva lebeg a parketten – ettől az embernek olyan érzése támad, hogy ennek a derűs nőnek az életben biztosan minden ugyanilyen könnyen megy.

Az a gyanúm támadt, hogy a táncos könnyedsége csak a felszín, mert miközben néztem, a Szaturnusz bolygó jutott eszembe róla, és az 
a kérdés: vajon Keleti Andrea horoszkópjában hol foglal helyet, és milyen aspektusok érhetik? Tudom, hogy ez már szakmai ártalom, de eddig akárhányszor megláttam őt, egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből a kőkemény akaratot, a két lábbal a földön állást, a kitartást, a következetességet, a keménységet, ami a mosoly mögött is látszott. Azt gondoltam, hogy a kedves, bohókás kis nő tökéletesen tisztában van önmaga gyengéivel és erősségeivel, olyan fajta, aki magának kaparja ki a gesztenyét, ha kell, akkor önsanyargatás árán is. Amikor a kezembe került a horoszkópja, és ennek alapján beszélgethettem vele, azonnal világossá vált, hogy miért éreztem ennyire erősen a megjelenésén a Szaturnuszt. Andrea képletében a küszöb őre (a Szaturnusz) a Bika aszcendensén foglal helyet. Számomra ez mindent megmagyarázott.

– Van valami fogalmam arról, amit mondtál, de nem vagyok járatos az asztrológiában – jegyzi meg Andrea. – Egyszer voltam asztrológusnál, az RTL Klub elvitt bennünket a Celeb vagyok, ments ki innen! műsor után, és a csillagfejtő azt mondta, hogy 
a következő fél évem fantasztikus lesz. Újabb televíziós fellépést lát, amit meg fogok nyerni. Talán nem fogalmazta meg ennyire konkrétan, de számomra ezt sugallta. És utána jött egy vetélkedő, a Kalandra fal, amit megnyertem, aztán a Vacsoracsata, ott szintén győztem. Szóval abban a fél évben tényleg enyém volt a világ, úgy, ahogy azt ő előre jelezte. Amit a Szaturnuszról elmondtál, hogy milyen fontos helyen van a horoszkópomban, és hogy milyen is vagyok tőle… lehetséges így magyarázni. De én ezt a sportos múltamnak tulajdonítottam, hiszen egy sportoló nem is tud másmilyen lenni.

– És ha sportoló is azért lettél, mert a Szaturnusz az aszcendenseden áll, és a többi bolygóval olyan fényszöget alkot, hogy ez elkerülhetetlen volt?

– Hú, hát ez nehéz kérdés, annyira még nem merültem el az ezotéria világában, hogy erre választ tudjak adni. Viszont elgondolkodtat, mert én tényleg konzervatív vagyok, és tisztelem, sőt őrzöm is a hagyományokat. Ráadásul erős nő vagyok, talán ez visszavezethető megint a sportra, mert az ember már gyermekkorában megtanul alázattal viseltetni egyes dolgok iránt. Megtanul önfegyelmet gyakorolni, meghajolni bizonyos dolgok előtt, mert csak úgy lehet belőle valaki. Azt gondolom, hogy amit akkor megtanul, az egész életre jó lecke.

– Hogyan történt, hogy feleségül mentél egy nálad tíz évvel fiatalabb férfihoz? Ez ellentmond a szaturnuszi hagyománytiszteletnek.

– Ez igaz. De rájöttem, hogy az emberekbe évszázadokon keresztül sok mindent beleneveltek, például azt is, hogy nemcsak az a jó, hanem az a működőképes párkapcsolat, ahol a férfi idősebb a nőnél. Csakhogy ennek jórészt gazdasági okai voltak, hiszen régen a házasságok nem szerelemből köttettek, hanem ahhoz adták a lányt 15-16 éves korában, aki el tudta tartani, és jó, nyugodt életet tudott neki teremteni. Emiatt még ma is élénken él a köztudatban, hogy legyen idősebb a férfi a nőnél. De szerintem, ha két, különböző korosztályú ember összeillik, és szereti egymást, akkor miért ne házasodhatna össze?

Keleti Andrea - Fotó: Sanoma Archív/RTLKlub Sajtóklub
Keleti Andrea – fotó: Sanoma-archívum/RTL Klub Sajtóklub


– A tiétek szerelem volt első látásra?

– Nem. Évekig dolgoztunk, sportoltunk, versenyeztünk együtt, de csak sporttársak voltunk. Aztán ebből indult el a kapcsolatunk.

– Sokáig ellenálltál?

– Nem mondhatnám, talán egy hónapig, és ez alatt az egy hónap alatt igen furcsán éreztem magam a bőrömben, éppen a korkülönbség miatt.

– Mikor tetted túl magad azon, hogy a tiétek nem hagyományos kapcsolat?

– Miután már minden barátunkkal, rokonunkkal találkoztunk egyszer, mert mindenki a csodánkra akart járni. Aztán leültünk velük beszélgetni, és ahogy megismertek együtt bennünket, onnantól mindenkinek megszűntek a kétségei, hogy mi valóban egy pár lehetünk-e. De azt a mizériát, amit végigjártunk, hogy „jé, ti egy pár vagytok”, azt tényleg nehéz volt elviselni. Mert hát Szaturnusz ide, Szaturnusz oda, az ember azért mégiscsak szeretne megfelelni a külső elvárásoknak.

– Igaz, hogy a férjed a tanítványod volt?

– Nem nálam kezdett el tanulni, tehát nem tanárnő és diákja közti szerelem a miénk. Magyar bajnok lettem, azután alakítottam meg a táncegyesületemet, ahova sereglettek Budapest jó táncosai, akik úgy gondolták, hogy érdemes velem dolgozni. Így került az egyesületembe a jövendőbeli férjem is. Mivel már ő is magas szinten táncolt, munkakapcsolat volt közöttünk.

– A horoszkópod szerint a szüleid közül az anyukád volt a keményebb, a szigorúbb, a sokat vállaló.

– Az igazság az, hogy az apukám nem nevelt engem. Nagyon pici gyerek voltam, amikor elváltak, az anyukámnál maradtam, és ő jelentett nekem mindent. Ő volt a családfenntartó, ő határozta meg az irányokat, ő halmozott el szeretettel, ő mutatta meg nekem a világot, ő engedte meg, hogy sok mindenbe belekóstolhassak, és felnőttként az legyek, ami szerettem volna. De azt gondolom, hogy minden, gyermekét egyedül nevelő anya sorsa kemény…
Érdekes, megint elgondoltat, amit a horoszkópomról mondtál, mert az anyukámat sohasem láttam keménynek, csak miután feltetted ezt a kérdést, döbbentem rá, hogy tényleg illik rá ez a jelző. Egyébként ő nagyon fiatalon, 19 éves korában lett anyuka, ezért aztán a kapcsolatunk nem annyira szülő-gyerek, mint inkább barátnői volt. Amikor kisgyerek voltam, cigánykerekeket hányt velem együtt a réten. Amikor nagyobbacska lettem, és ő társaságba ment, vitt magával, és én teljesen be tudtam illeszkedni a felnőttek világába. Anyukám keménységét vagy céltudatosságát sohasem éreztem, hanem élveztem, hogy nagyjából minden rendben van körülöttem. De ezt biztosan a keménységének köszönhettem.

– A születési képleted szerint nem annyira jók a megérzéseid, mint a férjednek vagy az anyukádnak.

– Ez teljesen igaz. Eszembe jut, hogy amikor fiatal lány voltam, és jöttek az udvarlók, bemutattam őket anyukámnak, aki egy óra beszélgetés után mindig mondta, hogy ez a fiú ezért, az a fiú azért nem tetszik neki, és szerinte ebből semmi jó nem fog kisülni. Nagyon haragudtam rá, honnan veszi a bátorságot, hogy egy röpke ismeretség után ilyen véleményt mond ezekről a fiatalemberekről. S azt gondoltam, nincs igaza, de tévedtem. Amikor viszont a mostani férjemet mutattam be neki, rögtön láttam a szemén, hogy: ez igen, jó választás, kislányom! A férjem pedig valami előrelátó képességgel rendelkezhet, mert amikor a Szombat esti láz első szériájában szerepeltem, úgy gondoltam, nem jól sikerült, amit csináltam, nem fognak visszahívni. Viszont a férjem azt mondta, az ő megérzései szerint beváltottam a hozzám fűzött reményeket. És tényleg így lett. Ugyanígy történt a Csillag születik adásánál is. Előre mondta, hogy szerinte én ott leszek a zsűri tagjai között, és néhány nap eltelte után csöngött a telefon, és felkértek zsűritagnak. De ez megérzés?

Keleti Andrea - Fotó: Sanoma Archív/RTLKlub Sajtóklub
Keleti Andrea és kisfia, Máté
Fotó: Sanoma-archívum/RTL Klub Sajtóklub

– Mi más lenne?

Talán nem megérzés, hanem jó emberismeret. A társam reálisan lát engem, és lehet, hogy ugyanúgy látnak mások is.

Mi a titka a ti jó házasságotoknak?

A szeretet és a közös célok. Ezek vihetnek előre bennünket.

Mit tartasz nehéznek az életben?

Magát az életet. (Mást nem is válaszolhatott volna az aszcendensén lévő Szaturnusszal – a szerk.) Éppen most fogalmaztuk meg a férjemmel, hogy itt a nyár, és ha egy pár a kapcsolat elején jár, nem tesz mást, mint minden szabadidejét együtt tölti, és szórakozik. Aztán, amikor a közös élet elindul, akkor nyáron is dolgoznak, mert szeretnék, ha minél előbb fedél lenne a fejük fölött. Aztán megszületnek a gyerekek, akik rengeteg szeretetet adnak, de jön az irántuk érzett felelősség, az igényeik kielégítése… és az ember azon veszi észre magát, hogy szinte megállás nélkül dolgozik. Ilyenkor gyakran eltűnik a harmónia, felbomlik az egyensúly a két ember között. Ha meg akarjuk őrizni, nagyon sokat kell érte tennünk. Mi tizenhárom éve házasodtunk össze, és azt hiszem, harmóniában vagyunk ebben a nehéznek tartott életben.

A horoszkópod szerint életed keresztje, nehéz terhe a féltestvéred. Mi erről a véleményed?

Nem gondolom, hogy az lenne. Nyilván voltak dolgok, amelyek nem estek jól. De a mi kapcsolatunkat a média fújta föl, és amit írtak rólunk, annak a túlnyomó része hazugság. Azért volt kellemetlen, gondolom, neki is, mert gyermekkorunk óta semmiféle kapcsolatban nem vagyunk. Egyébként semmit nem tartok keresztnek az életben. Vannak olyan dolgok, amelyeknek nem örül az ember, ez terhet jelent, de én nem cipelem, hanem megpróbálom megtalálni a megoldást: hogyan is lehet gyorsan és ésszerűen megszabadulni tőle? Kompromisszumkész ember vagyok, és hamar megválok a keresztnek ígérkező dolgoktól.

Keleti Andrea: A Szaturnusz befolyásolja az életemetHogy milyen is a szerelem a Vízöntő-korszak idején, többet megtudhatsz a Nők Lapja Ezotéria nyári számából. A lapban találsz asztrológiai krimit, olvashatsz arról is, hogy József Attila  vajon öngyilkos lett-e, vagy baleset áldozata volt. Erről a vitát tanúvallomások, jegyzőkönyvek, valamint a horoszkópja alapján folytatjuk. Bemutatjuk, hogyan alkalmazzák a legrégebbi szerelmi mágiákat napjainkban. És izgalmas olvasmányt találhatsz lapunkban a kóborló lelkekről, a médiumokról, a halottlátókról. A lapot itt meg is rendelheted! 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése