Ezo

Tuti bájitalok – nem csak boszorkányoknak!

Minden kapcsolatban eljöhet a pillanat, amikor úgy érzitek, kicsit eltávolodtatok egymástól. Lehet, hogy már évek óta együtt vagytok, és lankad a szenvedély, ellaposodnak az élmények? Tuti receptet ajánlunk: két földrész kétféle bájitalát játékos köntösben!

Lehet, hogy az eastwicki boszorkányok most elborzadva kapják fel a fejüket: mi az, hogy játékos „varázslásra” buzdítunk benneteket, mégis azt javasoljuk, készítsetek közösen szerelmi bájitalokat. Ha azonban a párod nem szívesen teszi be a lábát a konyhába, egyedül is nyugodtan elkészítheted ezeket az italokat!

Csilis kakaó: ősi azték varázslat

Tudtad, hogy az aztékok vágyfokozó hatást tulajdonítottak a kakaóbabnak? És azt, hogy a prostituáltakat is ezzel fizették ki? Be kell látnod, hogy nincs is jobb recept a vágyfokozásra, mint egy bögre csilis forró csoki! 10 deka magas kakaótartalmú csokit olvassz fel vízgőzben, keverj bele negyed kávéskanálnyi csiliport (ízlés szerint, elég egy csipetnyi is…), és öntsd fel fél liter meleg tejjel. Máris kész a sűrű, csípős bájital. Hogy még nagyobb ereje legyen, üljetek le egymással szemben törökülésben, és egy nagy bögréből kortyolgassátok felváltva! Ez az ital segít feldolgozni a kommunikációs problémákat, és serkenti a vágyat!

Tuti bájitalok – nemcsak boszorkányoknak!

Siva szerelmi bájitala: mangólassi

Tuti bájitalok – nemcsak boszorkányoknak!A mangó az indiai mitológiában a szerelem és az odaadás szimbóluma. Siva isten is egy mangófa alatt jegyezte el szerelmét. A gyümölcs mágikus erejét könnyen kihasználhatjuk, ha mangólassit készítünk. Első lépésként közösen fogjatok meg egy kést, és vágjatok apróra (még mindig közösen fogva a kés nyelét) 10 deka mangót. (Ha nincs friss, jó a konzerv is.)

A kockákat öntsétek egy turmixgépbe, majd zuttyantsatok rá egy pohár joghurtot és másfél deci tejet. A joghurtos- és a tejesdobozt is mindkettőtöknek fognia kell!
Majd ízlés szerint mehet bele pár kanál cukor vagy méz (ha együtt adagoljátok). Végül nyomjátok meg együtt a gombot, és turmixoljátok össze a bájitalt.

Akkor csináltátok jól ezt az ezoterikus gyakorlatot, ha végignevettétek! Ha pedig egy-két csók is elcsattant, a célját is elérte a „varázslat”: fokozta az intimitást!

Videónkból kiderül, hogyan működnek a szerelmi bájitalok. A CafeTV stábja ezoterikus szakértőnket kérdezte!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top