Ezo

Hol keletkezik az előérzetünk?

Előérzeteink egy része zsigertájékon, a gyomrunkban keletkezik. Az idegrendszer kutatói igen érdekes magyarázatot találtak erre a jelenségre, ami alapján bizton állíthatjuk: megéri a hastájon keletkező érzéseinkre hallgatnunk.

Kő van a gyomromban. Érzem a zsigereimben. Hasból vágja a választ. Még hosszan sorolhatnánk a szólásokat, amelyek mind ugyanarra utalnak: a gyomortájékunk gondolkodik és érez. Néha egyetért velünk (jó megérzés), néha azonban pont az ellenkezőjét „gondolja”, mint mi (rossz megérzés). De mi az oka ennek?

A gyomrunkban – bármilyen meglepően hangzik – van egy második agyunk. Az emberi szervezetben három helyen találhatók nagyobb számban érző-gondolkodó idegsejtek. A legtöbb az agyban van, a második helyezett a gerincvelő, a harmadik pedig az emésztőrendszert behálózó idegpályákban.

Hol keletkezik az előérzetünk?

 

Ez utóbbi „gyomoragy” feladata, hogy az emésztés és a kiválasztás igen bonyolult munkáját irányítsa. Mivel összeköttetésben áll az aggyal is, ezért gyakran saját „különvéleményt” fogalmazhat meg, ha valamilyen tudatos folyamattal nem ért egyet. Ezek az idegsejtek gondoskodnak a zsigerekből jelentkező megérzésekről éppúgy, mint a stressz vagy a rossz hír hatására bekövetkező hasmenésről, vagy arról, hogy szerelmi bánat idején ne tudjunk enni… Mihez kezdjünk ezzel a „gyomoraggyal”? A legjobb, ha hallgatunk rá, hiszen a legtöbb esetben az agy legősibb, limbikus részének üzeneteit továbbítja felénk könnyen értelmezhető, érezhető formában!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése