nlc.hu
Ezo
2 halottak napi népszokás, amit érdemes kipróbálnod

2 halottak napi népszokás, amit érdemes kipróbálnod

Ha az amerikai halloween túl harsány neked, nézd meg a magyar népszokásokat, és azt, hogy mit hasznosíthatnál ezekből holnap, a halottak napján!

Gyertyákkal az emlékezésért!

2 halottak napi népszokás, amit érdemes kipróbálnodA népszokás: A magyar néphit szerint halottak napján, azaz november másodikán látogatnak haza az elhunytak lelkei. Ilyenkor azért kell minél több gyertyát gyújtani, hogy az ősök szellemei visszataláljanak a sírokba, és ne ragadjanak itt kísérteni. Néhány tájegységen a ház minden helyiségében gyertyát gyújtottak, hogy a hazalátogató lelkek könnyebben kiismerjék magukat a lakásban.
Hogyan hasznosíthatod? Ma este gyújts minden helyiségben gyertyát, és szánj rá pár percet, hogy az elhunyt szeretteidre gondolsz. Nem kell szomorúnak lenned. Sőt! Jó, ha végiggondolod, mi mindent kaptál tőlük, s mennyivel több lettél azáltal, hogy ismerted őket.

Süss „kolduskalácsot”!

A népszokás: Sokfelé megterítettek a halottak szellemének, a bukovinaiak a temetőbe is vittek ételt. A maradékot pedig a szegényeknek adták. Szeged környékén „kolduskalácsot” sütöttek: üres kalácsot, amelyet a szegényeknek adományoztak. A székelyek egy egész kemencényi kenyeret sütöttek, amelyet a templom előtt a szegényeknek osztottak ki.
Hogyan hasznosíthatod? Ma adj enni egy koldusnak! Ha pedig ezen túl vagy, szervezz a barátnőkkel együtt közös kalácssütést. Hiszen mi más mentesíthetne jobban a fogyókúrád alól, mint a néphagyomány? Mindenképp ajándékozzatok a kalácsból a szomszédoknak vagy más barátoknak is – ezzel az önzetlenséget gyakoroljátok, és megidézitek a néphagyományt is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top