Ezo

Holdnaptár 2010 decemberére

Minden eddiginél izgalmasabb lesz ez a hónap! A Szaturnusz és az Uránusz már nincsenek fényszögkapcsolatban, viszont a bolygók nagy része a Nyilasban és a Bakban foglal helyet. És karácsony előtt lesz még egy teljes holdfogyatkozás, ami hazánk területéről csak részben lesz látható, ám a hatása mégis érzékelhető!

2010. december 1., 2.
Holdnaptár 2010 decemberéreFogyó Hold a Mérlegben
Próbálj meg erőt venni magadon, mert sajnos elsején a Hold együtt áll majd a Szaturnusszal, és nem leszel sem rokonszenves, sem jó indulatú, sem a társaság központja. Jó lenne, ha a nyűgös hangulatodat nem venné észre senki, és mivel délután, illetve másnapra már jó fényszögek érik a Holdat, átvészelnéd ezt az időt. Főleg a párkapcsolatra, a közvetlen környezeteddel való viszonyra vonatkozik mindez, mert akiket a legjobban kedvelsz, éppen azoknál kerülhetsz fel az utálatosok listájára ezért a kis hangulatingadozás miatt, ha nem sikerül eltitkolnod.

2010. december 3., 4.
Fogyó Hold a Skorpióban
Semmi spirituális nem jellemző rád ezen a két napon. Hajlamos leszel úgy viselkedni, mint akinek elment a józan esze. Mégpedig kiválthatja belőled ezt egy tárgy, amit meg akarsz szerezni, talán nem is magadnak, hanem valakinek ajándékba. Ráadásul mindennel és mindenkivel szembefordulsz, akinek még csak kicsit sem hasonlít a véleménye a tiédhez. Nem ártana, ha elmennél masszázsra, vagy úsznál, szaunáznál egy jót, mert ezek segíthetnek oldani ezt a roppant feszültséget, ami benned van. No, és a szexről már ne is beszéljünk, mert ott aztán ez a feszültség sosem tapasztalt erotikus szikrákat robbanthat.

2010. december 5.
Újhold a Nyilasban
Ezt a napot muszáj társaságban töltened, mert te is sziporkázó leszel, és a társaságodban lévő emberektől is oly sok pozitív energiát kapsz, hogy óriási kedvet érzel este egy teljesen szokatlan dologhoz. Hiába lesz teljesen sötét, nem fogsz félni, és talán kimerészkedsz késő éjjel a szabadban, amikor valami olyan dolgot fogsz észlelni, ami csodának nevezhető. Ha mégsem, akkor a partneredet kápráztathatod el, és ezt a szexmutatványt, illetve az eredményt csodaként élitek meg.

2010. december 6.

Növő Hold a Nyilasban
Idegesítő lesz a reggel. Kezdődhet azzal, hogy elalszol, vagy elromlik a kávéfőző, vagy a szennyesben van az szexi kis cucc, amiben ma villogni akartál. Aztán a közlekedés, majd a délelőtt folyamán egyre inkább úgy érzed, mintha több olyan ember bújt volna elő eddigi rejtekhelyéről, akiknek van egy kis stikkje. Légy türelmes, ne feledd, vannak szavak, amelyek élesebbek a késnél. Inkább tudj meg többet az ezotériáról, a misztikáról, mert ezektől feldobott leszel.

Holdnaptár 2010 decemberére2010. december 7., 8.
Növő Hold a Bakban
A munkában sikeres leszel, és nagyon jó ez a két nap arra, hogy tanácsokat kérj. A szerelmi kapcsolatokban is olyan egymásrahangoltság lesz ezen a két napon, hogy a viszonyotok szilárdabb alapokon áll, mint eddig. És ha van vagy volt is betolakodó, annak a mostani események hatására kevés esélye lesz közétek állni. Kiváló ez a két nap arra, ha valakit le akarsz buktatni, mert úgy érzed, hogy a tudása nem megfelelő, vagy csak egyszerűen blöfföl, de eddig senki nem jött rá. Jó lenne, ha már erre szánod magad, vállalnád mindezt a neveddel és az arcoddal, nem pedig titokban, alattomban, mint egy kis róka…

2010. december 9., 10., 11.
Növő Hold a Vízöntőben
Ösztönösen vonzódni fogsz ezen a három napon a szokatlan, különleges és érdekes figurákhoz és dolgokhoz. Talán te magad is belevágsz valami olyanba, ami teljesen újnak számít, és ezt a friss élményt szeretnéd megosztani másokkal. Lehet ez egy újfajta testmozgás, amitől fittnek érzed magad, és a tested is egyre feszesebb lesz. Jobban fog érdekelni az okkultizmus, és mivel nyitottabb vagy rá, olyan történetet hallasz, ami elgondolkodtat, és rájössz, hogy ami esetleg több száz évvel ezelőtt valakivel megesett, ugyanaz megtörténhet ma is. Na persze nem veled…

2010. december 12., 13.
Növő Hold a Halakban
Kissé naiv vagy és álmodozó, ami csak akkor baj, ha ez neked anyagilag sokba kerülhet. Vagyis ha vásárolsz vagy olyan dologba mész bele, amely nem éri meg az árát. Ha bulizol, ne vidd túlzásba a szeszfogyasztást, és ügyelj arra is, hogy a kábító jellegű dolgok most sokkal nagyobbat ütnek, mint máskor. Ha nem tudsz részt venni egy fergetegesnek ígérkező partin, akkor ne add elő a nagy halált, mert a sorsnak biztos oka van arra, hogy ebből most kimaradj.

2010. december 14., 15., 16.
Növő Hold a Kosban
Nagyon jó ötleteid lesznek, és olyan hihetetlen erővel, energiával rendelkezel, hogy képes leszel keresztülvinni az akaratodat, és eléred mindazt, amit akarsz. Előfordulhat, hogy egyáltalán nem veszed figyelembe, hogy mások mit szeretnének, éppen azért, mert te pontosan tudod, hogy az a jó, amit te kitaláltál. Viszont próbálj meg szövetségeseket keresni, mert nem fogod győzni a munkát, az ötletek megvalósítását. Nagyon figyelj arra, hogy ne az ismeretség játssza most a főszerepet, hogy kinek tegyél szívességet és miért, hanem tehetséges embereket gyűjts magad köré. A tudomásodra juthat, hogy egy olyan személy, akit ki nem állhattál és a padlóra küldtél, most talpra állt. Ne izgulj, nem mer még egyszer veled szembe menni!

Holdnaptár 2010 decemberére2010. december 17., 18.
Növő Hold a Bikában
A pénz játssza a főszerepet ezen a két napon. Nagyon jól fogsz gazdálkodni, és nem kíméled magad, talán a lábadat is lejárod, hogy megszerezd azt a valamit, amire fáj a fogad, és sokkal olcsóbban juthatsz hozzá némi utánajárás után. Ezen a két napon kipróbálhatnál valami vadiúj süti receptet, amivel a barátnőidet elkápráztathatnád. Ám sajnos időzítési problémáid adódhatnak párkapcsolati ügyben. A meglévő kapcsolatodban ne ellenkezz, tedd, amit a kedvesed mond vagy akar. Ha szingli vagy, most hanyatt-homlok belevetheted magad egy olyan pocsék viszonyba, amit nemcsak utálni fogsz, hanem tán még egészségügyi következményei is lehetnek…

2010. december 19., 20.

Növő Hold az Ikrekben
Alkalmazkodó vagy és nagyon rugalmas. Ez nemcsak a hétköznapi életedre, az emberi viszonyaidra jellemző, hanem a szexre is. Boldogan részt veszel mindenben, és lehet, hogy ez alatt a két nap alatt olyan dolgokat sajátítasz el, tapasztalsz, élsz át, hogy valódi szakértője lehetsz a témának ezután. Képes vagy valakit rávenni arra, hogy beszéljen a szexuális életéről, persze te leszel az, aki majd először megnyílik, hiszen ez a csapda. Ugyanis a másik így tudja levetkőzni a gátlásait, és te most tanácsot adhatsz, és ha jól figyelsz, újat is tanulhatsz.

2010. december 21.

Telihold és teljes holdfogyatkozás
Az év utolsó teljes holdfogyatkozása csak Skandinávia legészakibb területeiről követhető nyomon, Magyarországról csak részben figyelhető meg. Ám a hatás érződik, mert már reggel feszültebb leszel, és hajlamossá válsz azt képzelni, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb. Vagyis a feszültség mellett még irigykedsz is egy kicsit, és nem áll távol tőled, hogy zaftos pletykában vegyél részt, és természetesen a hírhez hozzátedd a magadét, így adod tovább. Este pedig összeveszhetsz azzal, akit imádsz. Mert most elviselhetetlennek tartod őt, és sajnos ő is téged.

2010. december 22., 23.

Fogyó Hold a Rákban
Utolsó rohamok az ünnep előtt: takarítás, vásárlás, akiket egész évben hanyagoltál és lelkiismeret-furdalásod van miattuk, most azokkal egy kávézás, csak közben ne lesd állandóan az órád! Aztán el kéne menni színházba, koncertre, hátha jobban ráhangolódsz az ünnepre, ja és el tudnád mondani, hogy ott is voltál. Aztán jön egy csekk, és úgy érzed, elhajítod az agyvelődet, mert erre most aztán tényleg nincs keret. Őrült két nap lesz, amikor a legfontosabb, hogy a családtagokkal türelmes légy.

2010. december 24., 25.
Fogyó Hold az Oroszlánban
Minden adott ahhoz, hogy kedves, nagylelkű légy másokkal. És kicsit elmélyedj magadban, mi volt az, amit rosszul tettél, vagy meg sem tehettél. Gyújts meg egy gyertyát azért, akinek az emlékét őrzöd, és az ajándékot, bármilyen legyen is az, amit kapsz, köszönd meg. Most aztán igazán észben kell tartani, hogy a szeretet gyógyít, itt az alkalom, ha másként nem megy, legalább egy sms vagy e-mail formájában írj annak, akit szeretsz, akit elhanyagoltál, és aki talán nincs túl jó helyzetben. Viszont ne beszélj ezen a két napon pénzről, munkáról, vizsgákról, régi szerelmekről, ami valakinek kínos lehet.

2010. december 26., 27.

Fogyó Hold a Szűzben
Csak a politika ne kerüljön az asztalra! Kerüld azokat a beszélgetéseket, amelyben szóba kerülhet a politika. Ha másként nem megy, akkor állj föl, és menj át egy másik szobába, vagy nézz filmet, menj sétálni, mert tuti, hogy ebből most olyan családi veszekedések lesznek, amelyek megmérgezik az ünnepet. Ráadásul nincs szükség arra, hogy ez a karácsony erről a nagy cirkuszról szóljon.

Holdnaptár 2010 decemberére2010. december 28., 29.
Fogyó Hold a Mérlegben
Egy buliban összefuthatsz az exszel vagy egy olyan személlyel, akivel haragban vagy. Itt az ideje a békejobb nyújtásának, ezt a nehéz évet zárd le úgy, hogy ez a tüske ne legyen már egyikőtök szívében sem. Ha bulizol, most igazán fontos a külső. Szuper szexi szerkó, és hozzá valami vad smink és őrült illat. És most nem kell, hogy óvatos légy, a csillagok állása szerint fel tudsz szabadítani minden gátlást magadban, nem fogod vissza magad, és ha netán kudarcot vallanál – mi másban, mint a hódításban? –, próbáld újra!

2010. december 30., 31.
Fogyó Hold a Skorpióban
Őrült két nap lesz, amikor rengeteg minden történik. A buli utáni takarításkor megtalálsz valamit, ami nagyban befolyásolhatja a jövődet. Valaki elszólja magát, és olyan hír jut a füledbe, hogy egészen másként fogsz januárban cselekedni, mint ahogy tervezted. És lehet, hogy nem szeretsz belé, csak egyszerűen megkívánod a barátnőd pasiját, aki ezt észreveszi. És amiből még akármi is lehet…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése