Ezo

Túlhajszolt szülőkre és hisztis gyerekekre számíthatunk a héten

Úgy érzed, nem bírod cérnával? A gyerek rosszabb, mint valaha? Vagy lehet, hogy csak te vagy kicsit érzékenyebb? Nézd meg, milyen szülő leszel a héten és milyen napokat ígérnek a csillagok a csemetédnek!

Túlhajszolt szülőkre és hisztis gyerekekre számíthatunk a hétenKos gyerek: Ezen a héten nagyon édesen viselkedik, mindent megtesz azért, hogy a szülei büszkék legyenek rá. Produkálja magát, és talán még az is kiderül, hogy valami kis tehetség szunnyad benne, ami miatt a szülőknek el kell gondolkozniuk azon, hogy a gyermeküket milyen foglalkozásokra írassák be. Társaságban remekül érzi magát és viszi a prímet, követik őt a többiek. Ezért ne lepődj meg, ha ezen a héten behívatnak az óvodába/iskolába!

Kos szülő: Rengeteget dolgozol, hajtod a pénzt, és nem biztos, hogy elegendő időt tudsz tölteni ezen a héten a csemetéddel. Pedig szakítanod kell rá időt, mert amit most elmulasztasz, azt később nem tudod bepótolni. Házastársaddal a kapcsolatod feszült, ügyelj arra, hogy a gyerek ebből ne vegyen észre semmit.

Túlhajszolt szülőkre és hisztis gyerekekre számíthatunk a hétenBika gyerek: Változékony lesz a hangulata, úgy viselkedik, mint egy kis mimóza, ráadásul mindig az kell neki, ami a másé. Az étkezés sem úgy megy, ahogy azt a szülők szeretnék, mert kis Bikucink ezen a héten nagyon válogatós, és csak azt hajlandó megenni, amihez kedve van, vagy amely ízlelőbimbóit szinte simogatják. Szóval ezen a héten nem árt felkötni a gatyát, mert lesz hiszti bőven.

Bika szülő: Ez a hét alkalmas arra, hogy tanulmányokba kezdj, mert úgy fog az agyad, mint a szivacs. Ráadásul amit most megtanulsz, annak nemcsak később, hanem már néhány hónap múlva hasznát veheted. Kopogtathatnak az ajtódon olyan személyek, akiket végig sem kellene hallgatnod, mert megpróbálnak befolyásolni és eltéríteni a családodtól. Ha ezt tapasztalod, csapd be az ajtót.

Túlhajszolt szülőkre és hisztis gyerekekre számíthatunk a hétenIkrek gyerek: Ha van testvére, akkor imádni és szeretgetni fogja. Ha nincs, és már tud beszélni, akkor ez valahogy bekúszik a gondolataiba, és elő is adja, hogy neki márpedig testvér kell. Talán hatással van rá egy szomszéd, ahol több gyerek van, vagy a napi séta során találkozik valakivel, akit a testvérével lát, és ez az, amire ő is vágyakozik.

Ikrek szülő: Kicsit keményebben bánsz a gyermekeddel, és nemet mondasz neki olyan dolgokra is, amik apróságok, és még akár telne is rá, legalábbis nem terhelné meg túlságosan a családi kasszát. Ne légy vele ilyen szőrösszívű, ráadásul addig úgyse fog békén hagyni, amíg meg nem kapja. Közben pedig vigyázz az egészségedre, mert egy vírus könnyen ledönthet a lábadról, és nátha ide vagy oda, pihenésre esélyed sincs.

Túlhajszolt szülőkre és hisztis gyerekekre számíthatunk a hétenRák gyerek: Még ha most nyiladozik az értelme, akkor is lesi és várja apucikát, annak minden mozdulatát figyeli. És külön öröm a számára, ha ő fürdeti. A héten éjszaka többször felsírhat az átlagosnál, és kicsit nehezebben alszik el, mint máskor, most kivételesen hagyd, hogy apa ringassa álomba…

Rák szülő: Régi kollégáktól kaphatsz olyan híreket, amelyek teljesen megdöbbentenek, és bátran elmondhatod a véleményedet, sőt talán még azt is megteheted, hogy ha nem is uszítod őt, de ráveszed arra, hogy ne hagyja magát. Babaséta közben tartsd a héten távol magad a kutyáktól.


Túlhajszolt szülőkre és hisztis gyerekekre számíthatunk a hétenOroszlán gyerek: Ezen a héten aztán munkában van. Ha már egy kicsit nagyobbacska, akkor pakol, és figyelni kell rá, nehogy tönkretegyen értékes tárgyakat, vagy esetleg összetörje magát. Olyan szavakat kezd el mondani, amik a szülőknek nem nagyon fognak tetszeni, és nem értik, honnan hallotta ezeket.

Oroszlán szülő: Részt kell venned egy olyan eseményen, amelyen muszáj, kötelező, mert ha nem teszed meg, akkor ebből életre szóló sértődés és talán családon belüli végleges szakadás következik be. Ezért jól meg kell szervezned azt a napot, mert csemetédet nem viheted el ide.

Túlhajszolt szülőkre és hisztis gyerekekre számíthatunk a hétenSzűz gyerek: A környezetében szinte mindenkit elvarázsol. Ha már tud beszélni, akkor olyan mondatokat mond, mint egy kis felnőtt. A kisebb háziállatokat imádja, és van közöttük egy kedvence, elvárja mindenkitől, hogy úgy érezzenek iránta, mint ő. Aki nem így viselkedik, az csalódást okoz neki, és akkor sajnos jön a lebiggyesztett száj és a krokodilkönnyek.

Szűz szülő: Van éppen elég bajod. Elsősorban az anyagiak azok, amelyek idegesítenek, és lehet, hogy éppen egy másik szülőtárstól kapsz jó ötleteket, amelyekkel megoldhatsz egy égető problémát. Ha dolgozol, akkor most igyekezz népszerűvé tenni magad a munkahelyeden, de azért a vacsorára ne felejts el hazaérni.

Túlhajszolt szülőkre és hisztis gyerekekre számíthatunk a hétenMérleg gyerek: Bántja őt valami, de csak nagyon fondorlatos módon lehet kiszedni belőle. Ha a gyerek rosszul alszik, vagy nagyon nehezen alszik el, akkor érdemes lenne az ágyikóját áthelyezni, mert valami ott nagyon zavarhatja őt. Legyél vele türelmes, mert ezen a héten igencsak megkavarták a bolygók.

Mérleg szülő: Teljesen a család hatása alatt állsz, különösen egy idősebb személy az, aki befolyásol, hogyan és miként kell bizonyos dolgokat csinálnod. Azért ezt nem kellene teljesen megengedned neki, mert lassan eljutsz oda, hogy nem lesz saját véleményed, és majd azt veszed észre, hogy babádat nem is te neveled, hanem az ő tanácsai alapján, de végül is ő.

Túlhajszolt szülőkre és hisztis gyerekekre számíthatunk a hétenSkorpió gyerek: A héten nagyon sokat alszik, és még a legvadabb csengő sem tudja felébreszteni. Ha van testvére és az idősebb nála, akkor nem tűri olyan jól, hogy az akkor vegye fel, vagy akkor tutujgassa, amikor ő akarja. Skorpió gyermek ilyenkor ordítással adja hírül, hogy mi az, amiből nem kér, te meg füldugóval védekezhetsz a zajártalom ellen.

Skorpió szülő: Talán vágysz még egy babára? És ezt a párodnak nem mondod el, viszont a barátodnak vagy barátnődnek igen? Vagy éppen más felé kacsingatsz, és azok a titokzatos SMS-ek nem is attól jönnek, mint akit mondasz? Nagyon furfangos vagy ezen a héten.

Túlhajszolt szülőkre és hisztis gyerekekre számíthatunk a hétenNyilas gyerek: Gyönyörű gyermek, mindenkinek ez a véleménye! És ezt ki is használja, mert mindenkit az ujja köré csavar, és a legelképesztőbb óhajait is teljesítik. Talán valaki még olyan költségbe is veri magát, amit nem engedhetne meg, csak hogy kis Nyilasunk arcára mosolyt csaljon.

Nyilas szülő: Az idegeid voltak már jobb állapotban is! Elsősorban a pénz és az egyéb juttatások azok, amelyek miatt ideges vagy, hogy elveszíted, vagy éppen a házastársad veszíti el. Ráadásul rájössz, hogy egy igen régi barátodban sem bízhatsz meg, vagy akivel a gyermeked miatt több időt töltesz, megpróbál kihasználni.

Túlhajszolt szülőkre és hisztis gyerekekre számíthatunk a hétenBak gyerek: Utálja a kötelező dolgokat, és azt még jobban utálja, amikor egy héten egyszer elviszik őt arra a fejlesztőre a szülei. Végig fogja üvölteni, de fejlődik. És még otthon is gyakorolnia kell, ezt pedig végképp nem bírja. Az étvágya viszont határtalan, és új meséskönyvekre vágyik.

Bak szülő: Keményen bánsz a gyerekkel, nem fogod hagyni, hogy minden úgy történjen, ahogy a csemetéd  akarja. Amit jónak látsz, azt kell a gyereknek csinálni. Lehet, hogy a héten bébiszitterre kell bíznod a kis aranyost, aki viszont őrülten bömbölni fog utánad, aztán amikor rájön, hogy a „szityó” teljesíti a kívánságait, imádni valóvá válik.

Túlhajszolt szülőkre és hisztis gyerekekre számíthatunk a hétenVízöntő gyermek: A héten a vadság lesz rá a jellemző. Ha már tud járni, mindennek úgy megy neki, és úgy repteti a játékait, hogy talán még újra kell üvegeztetni az ablakot is. Imádni fog birkózni, és természetesen nem a maga korabeli gyerkőcökkel, hanem apuval, anyuval, nagyiékkal, akik hagyják győzni.

Vízöntő szülő: Jó lenne, ha nem ismételnél valamit ezerszer el, mert ezt kezdi már mindenki nagyon unni. Pénzügyek terén jó lehetőség adódik, ragadd meg, és ha kell, akkor próbáld megteremteni az összhangot a gyermekére odafigyelő szülő, és a kiváló pénzügyi keresetet el nem mulasztó dolgozó között.

Túlhajszolt szülőkre és hisztis gyerekekre számíthatunk a hétenHalak gyerek: Új mesék, új dalocskák ezek azok, amivel kis Halacskánk kedvében járhatunk. Furcsa dolgot produkál a kis cukorfalat a héten, amitől a szülőknek szinte szárnyai nőnek. Sokkal hamarabb következik be nála egy fejlődés, mint más gyerekeknél. Persze azért még nem kell azt képzelni, hogy a gyerek egyenes csodagyerek…

Halak szülők: Ezen a héten lusta vagy, és nagyon szeretnéd, ha békén hagynának. Ezért nagyon örülnél annak, ha inkább a társad vagy a nagyszülők vállalnának most nagyobb részt a háztartásból. Ráadásul betoppanhat egy barátnőd, akivel olyan fantasztikus dolgokról beszélhettek, hogy szinte száguld az idő, a lakás meg úszik, a gyerek pedig üvölt… Szólj, ha nem is egy hét, de legalább egy-két napi felmentést kérsz az otthoni robotból…

Túlhajszolt szülőkre és hisztis gyerekekre számíthatunk a héten
Túlhajszolt szülőkre és hisztis gyerekekre számíthatunk a héten
Túlhajszolt szülőkre és hisztis gyerekekre számíthatunk a héten
Mi vár ránk 2011-ben? Karrierhoroszkóp 2011 Szerelmi horoszkóp 2011

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése