Ezo

Telihold fogja borzolni a szülők kedélyeit

A szerdai telihold megteszi a hatását, a gyerekek sem azok a kimondott angyalok, ami feszült szüleiket még inkább bosszantja. Viszont több jó fényszög is van ezen a héten, ami arra utal, hogy a feszültség után jön a nagy harmónia.

Telihold fogja borzolni a szülők kedélyeit Kos gyerek: Kosunk nagyon ötletes lesz ezen a héten, és ha valamit el akar érni, akkor nem követelődzni fog, bármennyire is izgatja őt a telihold, édes és aranyos lesz, akit imádni kell, és semmi más dolga nem lesz a felnőttnek, mint teljesíteni az óhaját. Kosunk, ha még baba, és ki tud jönni a kiságyból, ezen a héten többször megteszi, mert anya és apa között akar durmolni.

Kos szülő: Ezen a héten ideges vagy, mert a házastársad, aki nincs benne abban a munkahelyi életben, és mindennapokban, mint te, olyan tanácsokat ad, amitől pillanatok alatt felmegy a vérnyomásod. És elindul nálad a vezérhangya, csak nehogy tényleg így legyen… És persze szex sem lesz, vagy csak valami imitáció, mert a gyerek éber, és gondoskodik róla.

Telihold fogja borzolni a szülők kedélyeit Bika gyerek: Ha kicsit nagyobbacska, akkor munkában lesz egész héten. Tesz-vesz, rakosgat, és minden érdekli, főleg azok a dolgok, amelyek tiltva vannak, mert veszélyesek. De szófogadó baba, megérti; és a hét végére beígért ajándékot várni fogja.

Bika szülő: Jobb, ha nem mondasz véleményt semmiről, amikor a héten találkozol azokkal a kismamákkal, vagy kispapákkal, akik szerint az ő gyermekük nemcsak a szépségversenyben vinné el a pálmát, hanem észbeli és egyéb különleges képességekben is, akkor a legbölcsebb dolog a hallgatás. Őrizd meg nyugalmadat, akkor is, amikor babádat tizenkettedszer is át kell öltöztetned egy nap.

Telihold fogja borzolni a szülők kedélyeit Ikrek gyerek: Őt viseli igazán meg igazán a szerda esti telihold, mert elképzelhető, szegényke nem tud elaludni, sőt egész nap feszült, amit sírással jelez, és alig lehet őt megnyugtatni. Talán a ringatás, a felvétel, a halk zeneszó, a mami megnyugtató hangja az, ami enyhítheti az éjszaka fényforrásának most aztán tényleg idegesítő hatását. Talán picit étvágytalan is lesz, most nem kell erőltetni nála a falatozást, mert a feszültség elmúltával újra a régi lesz.

Ikrek szülő: Rajtad sem múlik el nyomtalanul a telihold, de te disztingválsz, és mivel imádod a gyerkőcödet, nem rajta töltöd ki a mérgedet, hiszen annyi mindenki van a környezetedben, akinek mondhatsz egy-két olyan szót, amivel levezetheted a feszültségét. És közben egy picit szurka-piszkálhatsz is. Hétvégén érdemes lenne társasági életet szervezni, természetesen babás párokkal, különben lesznek, akik nem fogják díjazni az ötletedet.

Telihold fogja borzolni a szülők kedélyeit Rák gyerek: Ezen a héten el van foglalva valami olyan dologgal, amit talán karácsonyra kapott, vagy a közelmúltban vásároltak meg a számára. Persze nem megy ezzel az egyszerű kis játékkal a boldogulás olyan könnyen, ezért aztán felkészülhet a szülő, hogy Rák babája még az egyik pillanatban boldogan gügyörészik, a másikban már kisírja a szemét. Nem árt, ha tudja, ennek a rejtélynek ez az oka.

Rák szülő: A hét közepéig nem büszkélkedhetsz az anyósnak vagy a barátnőknek csemetéddel, mert nem lesz az a kimondott kis angyal. Viszont a hétvégén a gyermekeket még produkáltatni is tudod, mindent megtesz, olyan jó hangulatban lesz, és annyira imádni való, hogy talán valamelyik idősebb hozzátartozóval közelharcot kell vívni, hogy ki vigyázzon rá.

Telihold fogja borzolni a szülők kedélyeit Oroszlán gyerek: Mit érdekli őt a telihold, tömi a hasát, és olyan éhes ezen a héten, hogy egy kilót is magára szed. Talán azok a kis ruhácskák, amiket karácsonyra kapott, és most még bátran hordhatná, hirtelen feszülni kezdenek rajta. És természetesen ha kocsiban sétáltatják, akkor olyan jókedvű, hogy kérés nélkül is mindenkinek integet, ilyenkor érdemes kölcsönadni a szingli barátoknak/barátnőknek.

Oroszlán szülő: Ezen a héten sajnos takarítás- és fertőtlenítő fóbiában szenvedsz, és ez igencsak borzolni fogja a családod idegit. Sőt most minden váratlan vendég leckét kaphat higiéniából. Legszívesebben karantént rendelnél el otthon, hogy senki ne kapja el a járványt.

Telihold fogja borzolni a szülők kedélyeit Szűz gyerek: Úgy tud sírni, ríni és olyan hangot kiadni, mint a fába szorult féreg. Ami nem csoda, hiszen elvették a játékát vagy a kedvenc kis takaróját. Ami nélkül a világ bizonytalan, még akkor is, ha a szülők, a testvérek, vagy netán a nagyi, aki annyit gügyög, hogy a Szűz gyermek is belefárad, mind ott vannak vele. Meg kell őt nyugtatni, és fontos, hogy mindig mindent a helyén találjon.

Szűz szülő: Ezen a héten nem sikerül olyan alaposan megszervezned az életedet, mint máskor. Valaki mindig keresztülhúzza a számításaidat, és ugyan jól nevelt vagy, ezért nem fogod melegebb égtájra küldeni, de belül rágod magad, hogy nem teheted azt kevéske szabadidődben, amit akarsz. Az csak hab a tortán, hogy a párod is olyan értetlenül viselkedik a héten. Mintha nem rád figyelne…

Telihold fogja borzolni a szülők kedélyeit Mérleg gyerek: A megtestesült báj, aranyosság, aki imádja, hogy harmónia van otthon, hogy szeretgetik, hogy testvére annyi érzelemmel és olyan fantasztikus mesékkel halmozza el, amelyekre lelke vágyik. Ráadásul a szobájába is kap valami érdekes, izgalmas dolgot, ami éjszaka picit pislákol, és ez megnyugtatja őt.

Mérleg szülő: Hiányzik az összhang, de ezt megpróbálod eltitkolni. Igazából találkozol valakivel, és sokkal többet érzel iránta, mint barátság vagy szimpátia. Talán meg is ijedsz ettől az érzéstől. Ne ijedezz, és nem kell mindjárt elmesélni ezt otthon, az idősebb családtagoknak vagy olyan rokonnak, akivel nagyon jó viszonyban vagy, mert csak felesleges bonyodalom lesz belőle.

Telihold fogja borzolni a szülők kedélyeit Skorpió gyerek: Ezen a héten sokkal nagyobb odafigyelésre van szüksége, mint máskor. És ennek a fő oka az, hogy a gyermek könnyen megfázhat, vagy elkaphat egy olyan vírust, amelyből kissé lassabban gyógyul ki. Sok mesére, gondoskodásra van szüksége, és persze néha hagyni kell őt, amikor egyedül játszogatni.

Skorpió szülő: Rengeteget dolgozol, ha már visszamentél a munkahelyedre, akkor ott. Ha otthon vagy, akkor szinte meg sem állsz egész héten, annyi a teendőd. Ráadásul, amikor a társad megérkezik a munkából, aki szintén fáradt, nem tud rád kellőképpen figyelni, előfordulhat, hogy örvendezik a kis lurkónak, aztán beül a tévé elé, hogy feledje a gondokat. Közben te azt várod, hogy beszélgessetek egy jót, de sajnos ezen a héten ez kimarad.

Telihold fogja borzolni a szülők kedélyeit Nyilas gyerek: Minden érdekli, leginkább azok a dolgok, amelyek nem az övé, vagy amelyekhez neki még nem szabad nyúlni. És persze követelődzni fog, hiába magyarázod el neki, hogy miért nem kaphatja meg, nem érti, illetve talán nem is érdekli. Mert neki ezen a héten úgy állnak a csillagok, hogy minden, amit csak meglát és megkíván, azt akarja, hogy az övé legyen.

Nyilas szülő: Jókedvedben vagy, hiszen túl vagy egy hosszabb ideig tartó, nagyobb erőket igénybe vevő elfoglaltságon, ami persze pénzt fog hozni. És találkozol valakivel, akivel remek eszméket cserélhettek nemcsak a gyermeknevelésről, hanem egy kis pletykálkodás is belefér. No és a szív bajainak kiteregetése, mert elégedetlen vagy a pároddal…

Telihold fogja borzolni a szülők kedélyeit Bak gyerek: A kis pókhas címet nyerheti el ezen a héten, mert telihold ide vagy oda, őt ez az evésben egyáltalán nem befolyásolja. Bármikor képes enni, és hogy ezt egyértelművé tegye a szülők számára, óriási üdvrivalgásba kezd, amikor meglátja az etetőszéket vagy az előkét, mert máris tudja, falatozás lesz! És ha arra kerül sor, óriási nyitja a száját, hogy semmi se menjen kárba, maximum a falra.

Bak szülő:
Megfordul talán a héten a fejedben, hogy jó lenne a csemetédnek egy kistestvér, de mivel nem álltok úgy anyagilag, sőt ahogy előre tekintesz, még kevésbé látod, hogy a közeli jövőben ez kivitelezhető lehetne. De ismered a sorsot, valahogy a dolgokat mindig elrendezi…

Telihold fogja borzolni a szülők kedélyeit Vízöntő gyerek: Olyan dologhoz szeretne hozzájutni a héten, ami nem éppen olcsó, de látta valakinél, és kis lelkében feltámad a remény, hogy ő is megkaphatja. Ha nem, akkor alig várja a pillanatot, amikor ismét elviszik szülei ehhez a gyerekhez, és bármilyen kicsi a Vízöntőnk, ezt a neki tetsző tárgyat, bizony le fogja nyúlni.

Vízöntő szülő: Nagyon jó lenne, ha a régi haverokkal meg havernőkkel, netán szeretőkkel nem tartanád a kapcsolatot, mert esetleg eljuthattok oda, hogy a partnered be fogja mondani az unalmast, és közölni fogja, ezt már nem tolerálja. És ha a családot egyben szeretnéd tartani, akkor próbálj meg azokra figyelni, akikkel együtt élsz.

Telihold fogja borzolni a szülők kedélyeit Halak gyerek: Ha már tud menni, akkor ezen a héten veszélyben lesznek a távirányítók, a telefonok és az összes műszaki eszköz, amit elér. És persze szorgoskodni fog, tesz-vesz, nem lehet leállítani. És csüngeni fog anyucin, és persze a nagypapán, ha odatolja a képét hozzájuk. Nagymamát is szereti, főleg az ajándékait.

Halak szülő: Lehet, hogy azok a barátok, akik annyira kedvesek voltak, és a gyerekedet is elhalmozták mindennel, miközben a rokonok nem annyira törődtek vele, mégsem igaz barátok. Ez a héten könnyen kiderülhet, és ha ráadásul egy munkahelyen dolgoztok, akkor nagyobb lesz a csalódásod, mint gondoltad. De kihevered…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top