Ezo

Behálózott apák és betegeskedő gyerekek

A múlt heti telihold még mindig érezteti hatását; vannak, akiknek rosszindulatú ismerősökkel, másoknak bujkáló betegségekkel kell megküzdeniük. Nézd meg, rád mi vár ezen a héten!

Behálózott apák és betegeskedő gyerekekKos gyermek:
Kis Kosunk ezen a héten nagyon szeretné, ha a szülei kitalálnák a gondolatát. Most egy kissé enervált, magába húzódó, ami nem jellemző rá, talán azért, mert úgy érzi, hogy nem foglalkoznak vele eléggé. De rémületre semmi ok, mert ha valamit nagyon akar, akkor azt egyértelműen jelezni fogja.

Kos szülő:
Annyira igyekszel, hogy megszabadulj egy rossz szokástól, de valahogy nem megy. Pedig elolvastál már minden könyvet, ami erről szólt, és talán még a neten olyan oldalakat is böngészel, ahol tanácsokat adnak az ügyedben. De nagyon nehéz. Ráadásul nemcsak a saját egészséged, hanem a babádé miatt is aggódsz.

Behálózott apák és betegeskedő gyerekekBika gyermek:
Kis Bikánk ezen a héten nem érzi olyan jól magát társaságban, és főleg a szüleit hiányolja, ha bébiszitterre vagy barátra bízzák, mondván, egy kis lazítás nekik is jár. Viszont imádja a sétákat, az utazást, és ha végre valami új finomság is csiklandozhatja ízlelőbimbóit.

Bika szülő:
Jó lesz, ha vigyázol, mert van olyan barátod vagy barátnőd, aki örömmel töltené nálatok az ideje nagy részét. Ez részben jó, mert legalább elszórakoztat téged, azonban a pároddal összeveszhettek, egyrészt azért, mert azt gondolja, így nem figyelsz eléggé a gyerekre, másrészt a barátnőd rafinált módon kivetheti hálóját a párodra.

 Februári horoszkóp
Behálózott apák és betegeskedő gyerekek

Behálózott apák és betegeskedő gyerekekIkrek gyermek:
Talán bujkál valami betegség benne, ezért fokozott odafigyelésre van szükség, nehogy kitörjön rajta. Ezen a héten bármilyen picike, a csillagok állása szerint igényli a meséket. De ha már egy kicsit nagyobb, akkor jól válogasd meg, hogy mit mesélsz neki, mert tudnod kell, hogy a fantáziája már most a normális fölé emelkedik.

Ikrek szülő:
Még az is lehet, hogy kölcsönügylet miatt vagy ideges, de jön egy olyan ötlet vagy ajánlat, amely miatt felszabadultságot érzel, és ezt a babád is tapasztalja. Viszont házastársaddal megint olyan vita alakulhat ki, amelyet nem értesz, elsősorban magadat, hogy mi késztet erre a torzsalkodásra.

Behálózott apák és betegeskedő gyerekekRák gyermek:
Ezen a héten sokat időz az álmok birodalmában. Bármilyen kicsi, vagy ha már nagyobbacska és már tud beszélni, olyan dolgokat mond, amelyek szinte felérnek egy tündérmesével. Ha nem beszél még, akkor a viselkedésén mérhető le, például a mosolyán és az elrévült tekintetén, hogy valami nagyon szép helyen jár – gondolatban.

Rák szülő:
Babádnak ezen a héten nagyon sok mindent megtaníthatsz, akár meséléssel, akár énekléssel, akár közös játékkal. A babád mindent érteni fog. Ha tornáztatni akarod, akkor tudnod kell, hogy nem mindenfajta gyakorlathoz lesz kedve, és ezt könnyeivel jelzi. Ami viszont tetszik neki, azt már önmagától csinálni fogja.

Behálózott apák és betegeskedő gyerekekOroszlán gyermek:
Ha maminak valamelyik nap akad elintéznivalója vagy egy kis munkája, és őt nem viheti magával, akkor egész nap a bejárati ajtót lesi – amikor éppen nem alszik –, hogy mikor jön már haza. Nemcsak a biztonságérzés miatt, hanem a számára olyan finom tejecske miatt is. Ahogy meglátja mamát, máris birtokolni akarja.

Oroszlán szülő:
Pénzre van szükséged, és minden idegszáladdal erre koncentrálsz, hogyan tudsz hozzájutni. Közben az egészséged megőrzése is legyen a célod ezen a héten, mert előfordulhat, hogy kellemetlen tünetek jelentkeznek és ágynyugalmat írhat fel az orvos. Bízd partneredre a hivatalos ügyek, főleg a bankiak intézését.

 Szerelmet hoz 2011?
Behálózott apák és betegeskedő gyerekek

Behálózott apák és betegeskedő gyerekekSzűz gyermek:
Egyszerre lesz a héten érzékeny és kritikus. Ha már egy kicsit nagyobbacska, ezt úgy fejezi ki, hogy mindenen megsértődik, és rögtön lefelé görbül a szája, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy szeretné. A kritikáját pedig azzal, hogy éppen nem fogja megenni azt vagy felvenni azt, amit a szülők szeretnének.

Szűz szülő:
Teljesen a gyermeked hatása alatt leszel, és mindent teljesítesz. Ha nem ízlik neki valami, akkor képes leszel teljesen újat főzni, csak hogy a kis aranyos ízlésének megfeleljen. És körülötte forog az életed, de nemcsak a tied, hanem a párodé is, aki talán meglepetéssel szolgál mindkettőtöknek a héten.

Behálózott apák és betegeskedő gyerekekMérleg gyermek:
A héten nagy erővel kezd hozzá valamihez; ilyenkor semmi mással nem foglalkozik, nem törődik, csak azzal, amivel játszik. Majd hirtelen újabb dolog izgatja fel a képzeletét, és máris mást akar játszani, a korábbit, pedig otthagyja. A szülőnek rá kell őt már korán szoktatni, hogy ne fogjon addig új dologba, amíg a régit be nem fejezte.

Mérleg szülő:
Rengeteg munkád lesz a héten, ha otthon vagy, akkor annyi feladatot látsz el egy vagy két nap alatt, mint máskor egy vagy két hét alatt. Győzni fogod erővel, energiával, de ne feledkezz meg a kiegyensúlyozott táplálkozásról és a vitaminok fogyasztásáról, az immunrendszered erősítéséről.

Behálózott apák és betegeskedő gyerekekSkorpió gyermek:
Játék, mese, éneklés és minden, ami szórakoztatja. Erre van most szüksége. Ezt igényli a szüleitől, és mivel rendkívül fogékony időszakban van, amit hall, azt nagyon gyorsan el is sajátítja. Érdeklik más babák is, és valakivel nagyon szívesen kötne barátságot.

Skorpió szülő:
Ezen a héten a legtöbbet és a legjobbat akkor teszed a babádnak, ha sokat foglalkozol és játszol vele. Ha még nem tud beszélni, akkor erre taníthatod, vagy ha már tud, akkor ha kell, tízszer is meséld el neki a kedvencét, amit már ő szinte kívülről tud. És előfordulhat, hogyha akadozva is, de bele tud folyni a szövegbe.

Behálózott apák és betegeskedő gyerekekNyilas gyermek:
Ebcsont beforr! Ha már járni tud vagy kúszik-mászik, garantáltan elér olyan dolgokat, amelyeket nem kellene, és mivel rendkívül kíváncsi, olyan területekre merészkedik, amelyek a szülők szerint veszélyesek. Itt aztán előfordulhat, hogy megsérti, megüti magát, de igen hamar gyógyul, és a történtekből, ha nem is sokat, de valamit tanul.

Nyilas szülő:
Ha válófélben vagy, akkor nem érted a volt kedvesed viselkedését. Nem érted, hogy miért nem törődik a gyerekkel, és ez nagyon fáj neked. Ha együtt vagytok, akkor sajnos hajlamos leszel a héten megint túlzásba esni, és olyan dolgokat veszel meg csemetédnek, ami vagy még korai, vagy tipikusan az elkényeztetés kategóriájába tartozik. Na, de ki kényeztesse, ha nem te?

Behálózott apák és betegeskedő gyerekekBak gyermek:
Ezen a héten tipikusan a magának való oldalát mutatja. Nagyon jól el van egyedül, ha van testvére, akkor nem igényli, hogy állandóan körülötte legyen. Viszont ha idegen helyre viszik, akkor megrémül, ha kiszakítják megszokott környezetéből, akkor máris elkezd bömbölni.

Bak szülő:
Új ismeretségeket köthetsz, többen tartanak vonzónak, és még az is lehet, hogy valaki szeretne levenni a lábadról és elcsábítani! Csak vigyázz, mert ebből még nagy baj lehet, inkább a családoddal foglalkozz, és az otthonod biztonságára, valamint szépítésére fordíts nagyobb figyelmet. A csábítási kísérletet tartsd titokban, és ha olykor gondolsz rá, nem baj, mert ez növeli az amúgy is kicsi önbizalmad.

Behálózott apák és betegeskedő gyerekekVízöntő gyermek:
Ha van négylábú háziállatotok, akkor sajnos szegénynek menekülésre kell fognia a dolgot, mert kis Vízöntő mindenképpen játszani szeretne vele. Ami a kis állatnak nem annyira lenne élvezetes játék. Inkább vedd meg neki azt a játékot, amit már egy másik kisgyereknél látott. Ha azt gondolod, hogy még korai lenne neki, tévedsz. Imádni fogja, és jól boldogul vele.

Vízöntő szülő:
Élvezed az otthonlétet, és az is előfordulhat, hogy mások meglátogatnak, és ez egyáltalán nincs ellenedre. A babád ezen a héten kiadásokba kerül, nem tehetsz ellene semmit, muszáj kipengetned a pénzt, mert ez az ő és a te érdeked egyaránt.

Behálózott apák és betegeskedő gyerekekHalak gyermek:
Annyira eleven, ha már járni tud, akkor a teraszajtót nyitogatja, a szülei nagy rémületére. Egyébként körülötte forog most a világ, hiszen valamikor a születésnapja lesz – ha nem éppen ezen a héten –, és ha még nem beszélt vagy nem sokat beszélt, most elkápráztatja a szófolyammal a szülőket, nagyszülőket.

Halak szülő:

Olvadozol a gyermekedtől, és máris tervezgeted a jövőjét. Amit azért maximum a pároddal beszélj meg, mert lehet, hogy ki fognak nevetni érte. Hiszen túlságosan kicsi még ahhoz, hogy olyan dolgokról beszélj, aminek nincs itt az ideje. Inkább foglalkozz egy kicsit a pároddal, aki elhanyagoltnak érzi magát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top