nlc.hu
Ezo
Heti horoszkóp június 20-tól

Heti horoszkóp június 20-tól

Az e heti csillagállások azt tükrözik, hogy szikrázásban lehet részünk, főleg szerelmi téren. Vakmerőségből sem lesz hiány, mert olyat is megteszünk, amihez eddig nem volt merszünk.

Kos:
Heti horoszkóp június 20-tólA legjobb tanács az lenne, ha ezen a héten csigatempóban haladnál mindennel, mert sajnos elsiethetsz valamit. Túlságosan komolyan veszel egy ígéretet, nekikezdesz a feladat megoldásának vagy munkának, és lehet, hogy néhány nap múlva kiderül, felesleges volt az egész. A héten ugyanis minden változik. Ha bulizol, szórakozol, és ezt vízparton teszed, akkor semmiféle őrültségbe ne menj bele, mint kis vízbe ugrándozás, vagy hasonló vakmerő dolgok. Elég vakmerő lesz az, hogy összejössz valakivel, akiről semmit sem tudsz, és aki teljesen felpörget.

Heti horoszkóp június 20-tólBika:
Nem ártana egy merészebb külső ezen a héten, festethetnél egy teljesen új hajszínt, vagy vághatnál egy eredeti fazont. Ne törődj vele, ha mások azt mondják, hogy ne tedd.  Ezen a héten csinálj valami olyasmit, amit senki sem vár tőled, és ez a külsődön látszódjon meg. Ezt, ha házas vagy, a partnered nagyra értékeli. Ha pedig szingli vagy, akkor használd ki az alkalmat, mert ezzel az új külsővel magadba bolondíthatsz bárkit. Barátban nem fogsz csalódni, mert tartja benned a lelked, főleg ha olyan komoly ügyről van szó, ami egy picit elkeserít.

Heti horoszkóp június 20-tólIkrek:
Az örömödbe némi üröm is vegyül, de nem feledkeznek meg rólad olyanok, akik fontosak az életedben, és ez boldoggá tesz. Ráadásul a jövőddel kapcsolatban is pozitív élmények érnek, végre-valahára elindul valami, amire már oly sokat vártál. Aztán találkozol valakivel, akivel nem kellene, mert csak a régi sebeket szakítja fel benned. Légy erős, és lépj tovább, mert így nem folytathatod. Nem élhetsz a múltban, lépj át a jelenbe! Ja, és légy harcias, amikor a saját érdekeid, ötleteid megvédéséről van szó.

Heti horoszkóp június 20-tólRák:
Pipa vagy egy barátodra, aminek semmi értelme, hiszen ő szívességet tett neked, de te sajnos most abba a tévedésbe estél, hogy azt hitted, mindent el fog fogadni tőled. Hát sajnos tévedtél. Jobb lenne, ha nem játszanád a sértődöttet, hanem válaszolnál az e-mailjére vagy az SMS-eire. Ugyan feszültség támad az őseid és közted, vagy az otthonod miatt benned, de végül is minden helyreáll, csak hallgass a kedvesedre, aki most igazán jó tanácsokkal, mégpedig higgadt tanácsokkal lát el téged.

Heti horoszkóp június 20-tólOroszlán:
Megtetted azt a lépést, amit muszáj volt. Hiszen ti annak idején jóban voltatok, csak te is olyan vagy, aki felhúzza az orrát, ha nem a szája íze szerint történnek a dolgok, és máris visszavág, mégpedig keményen. Most már számíthatsz rá, és ő is igyekezni fog, hogy a legjobbat nyújtsa. A munkahelyeden egy megbízhatónak tartott beosztottal – ha főnök vagy – sajnos negatív hírt kellett közölnöd, de meglátod, ő összeszedi magát, és teljesíteni fogja a feladatát. Kedveseddel összeszólalkozhattok valami olyan dolgon, amiben neked van igazad.

Heti horoszkóp június 20-tólSzűz:
Élvezed az életet még akkor is, amikor a fejed fölött tornyosulnak a feladatok, és nem úgy megy a munka, ahogy kellene. De ez most nem igazán érdekel, mert ha azok közé tartozol, akik most bulikról bulikra járnak, akkor olyan felhozatal lesz, hogy csak kapkodod a fejed, és nem igazán hagyod ki a kínálkozó alkalmakat. Ha viszont párkapcsolatban élsz, akkor a cukorfalat kedvesed olyan meglepetés szexszel rukkol elő a héten, hogy talán még az agyad is eldobod. A héten tartsd be a fogorvos utasításait, mert lehet, hogy a szájsebészeten fogsz kikötni.

Heti horoszkóp június 20-tólMérleg:
Csak semmi búslakodás akkor, amikor a héten jó eredményt közölnek veled, és a te fejed fölött glória ragyoghat. És persze az sem utolsó szempont, hogy valaki elkezdi törni magát utánad, és olyan erővel hajt rád, hogy ez szinte magával ragad. Ha eddig nem voltál belé szerelmes, akkor most az ő energiái, az ő szenvedélye téged is magával ragad. Ráadásul imádnak az emberek, még azok is, akik személyesen nem ismernek, csak hallottak rólad, és a közeledbe akarnak férkőzni. Egy múlt heti összeröffenés a barátnőkkel vagy barátokkal szuper jól sikerül.

Heti horoszkóp június 20-tólSkorpió:
Ha most mész nyaralni, nem olyan biztos, hogy ezt a legjobbkor teszed. Ugyanis ott jól fogod érezni magad, sőt még szerelmes is leszel, és olyan váratlan élményekben lesz részed, hogy teljesen megdöbbensz, de közben nehezen tudsz kikapcsolódni, mert állandóan az itthoni dolgokon jár az eszed, és hiába nyugtatott a múlt héten valaki, hogy ne aggódj, a dolgok rendeződni fognak, mégsem hagy békén a kisördög, és ott motoszkál az agyadban, hogy amíg távol vagy, mi történhet. Ki és hogyan fúrhat? Lazíts, mert rosszabb állapotban jössz vissza, mint ahogy mentél.

Heti horoszkóp június 20-tólNyilas:
Ha vizsgáztál, lehet, hogy nem a legjobban sikerült, és még az is előfordulhat, hogy újra ismételned kell, pedig torkig vagy már az egésszel. Mindezt nagyrészt magadnak köszönheted, és nem a vizsgáztatóknak, mert előfordulhat ugyan rövidzárlat, de az is, hogy nem készültél eléggé. Ha dolgozol, baromira unni fogod ezt a hetet, amikor mindenkinek lesz valami baja, és természetesen ki máshoz fordulhatnának, mint hozzád. Ha párkapcsolatban élsz, a kedvesed olyan meglepetéssel szolgál, hogy nem jutsz szóhoz.

Heti horoszkóp június 20-tólBak:
Óriási kihívás előtt állsz: váratlanul találkozol valakivel, aki olyan lehetőséget ajánl fel neked, ami nyomban előhívja lelked legrejtettebb zugából a kishitűségedet. De semmi pánik, vállald el, mert ez nagy lehetőséget jelent neked a jövőre nézve. És ne aggódj, meg tudod oldani, méghozzá a lehető legjobban. Ráadásul ez a lehetőség, ez a teljesítmény, amit nyújtani fogsz, mást is hoz a számodra. A szerelemben jobban tennéd, ha a minőségre és nem a mennyiségre hajtanál ezen a héten, mert ezen a héten ehhez neked nem kell buli.

VHeti horoszkóp június 20-tólízöntő:
Ha netán szülő vagy, és a gyermeked táborozik valahol, vagy tőled távol van néhány napra, akkor semmi izgalom, mert csemetéddel csak jó dolgok fognak történni, és annyira fel lesz dobva, hogy szeretné ezt megismételni, ami a pénztárcádnak nem tesz valami jót. Egyébként itt az idő, hogy bedob magad, akár párkapcsolatban élsz, akár nem, mert a héten te leszel a csábítás legkifinomultabb és legravaszabb művésze, így bárki a karodba omolhat, akit csak szeretnél.

Heti horoszkóp június 20-tólHalak:
Szerelmes vagy, ehhez nem férhet kétség, csak az a baj, hogy ha párkapcsolatban élsz, akkor előfordulhat, hogy nem a párodba, hanem valaki másba, akit talán éppen a munka során ismertél meg. Egyébként óriási népszerűségnek örvendsz, és ezen a héten bármit mondhatsz, mindent elhisznek neked. Csak az a baj, hogy lesznek olyan pillanatok, amikor nem mondasz igazat, és ez később nagyon visszaüt. Barátodtól ne kérj őszinteséget, mert ha megkapod, összeroppansz miatta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top