Ezo

Szerelem, szex, megcsalás – hétvégi horoszkópunk augusztus 12-től

A csillagok szinte mindenkit szexuálisan túlfűtötté tesznek a hétvégén, és ezzel igencsak megbolygatják az életünket. Ez a pár nap próbára teszi a hűségünket és az elveinket egyaránt, de alkalmas lesz arra is, hogy a szenvedélyünket igazán értékes érzelmekké változtassuk.

KOS
Szerelem, szex, megcsalás – hétvégi horoszkópunk augusztus 12-tőlSzerelem: A szerelem ezen a hétvégén inkább szexuális vágyat jelent a Kosoknak, akik még a szokásosnál is túlfűtöttebbek. A legjobb az lenne, ha kettesben tudnád tölteni a hétvégét a pároddal. A gyerekekre boldogan vigyáznak a nagyszülők, ti pedig végre újra felfedezhetitek egymásban azt, amit olyan nagyon szerettek.
Buli: Főleg a független Kosoknak lesz fontos, hogy bulival, tánccal adják ki magukból a szexuális feszültséget. Most jóval valószínűbb egy egyéjszakás nyári kaland és egy kis flört, mint az elmúlt hónapokban bármikor.

BIKA
Szerelem, szex, megcsalás – hétvégi horoszkópunk augusztus 12-tőlSzerelem: Ne lepődj meg, ha tőled szokatlan módon eljátszol a gondolattal, hogy talán kéne keresned egy szeretőt. Főleg a szenvedélyét vesztett, ellaposodott kapcsolatban élő Bikákban merül fel ez a gondolat, amit akár tettekre is válthatnak. Azért a hétvége arra is alkalmas lesz, hogy adj még egy esélyt a párodnak, mert még vele is megtalálhatod az összhangot.
Buli: Bárhova is mész bulizni, minden szem rád szegeződik majd. Ha táncolsz, a fiatalabbak utánozzák a mozdulataidat, ha pedig szingli vagy, valaki mindent elkövet, hogy megismerjen. Sajnos óvodás módon „copfhúzogatással” kezdi az ismerkedést.

IKREK
Szerelem, szex, megcsalás – hétvégi horoszkópunk augusztus 12-tőlSzerelem: Egy kicsit visszalépésnek éled meg ezt a hétvégét a kapcsolatotok szempontjából. Mielőtt elkezdesz bűnbakot keresni, jó, ha belegondolsz: minden kapcsolatnak van egy természetes hullámzása: hol közelebb vagytok egymáshoz, hol távolabb. Most eltávolodtok egy kicsit lélekben, de csak azért, hogy azután újra közeledhessetek.
Buli: Bárhol is bulizol, egy jó tanácsot érdemes megfogadnod: ne fojtsd vélt vagy valós bánatodat alkoholba és cigibe. Másnap ugyanis nagyon bánni fogod, és természetesen csak ront a helyzeteden!

RÁK
Szerelem, szex, megcsalás – hétvégi horoszkópunk augusztus 12-tőlSzerelem: Ha kalandokra és izgalmas randevúkra vágysz, eljött a te időszakod! Ezen a hétvégén az egyedülálló Rákok könnyen belecsöppenhetnek extrém randikba és különleges flörtökbe. Vigyázz, a rossz fiúk továbbra is vonzódnak hozzád! Ha már megtaláltad a párodat, szervezzetek különleges programokat a hétvégére, különben unatkozás és veszekedés lehet a vége – ezt pedig jobb lenne elkerülni!
Buli: A szórakozás a kalamajkák melegágya lesz a hétvégén: ha elindulsz az éjszakába, abból könnyen lehet egy se veled – se nélküled kapcsolat. Akkor is, ha induláskor nincs párod, és akkor is, ha van.

OROSZLÁN
Szerelem, szex, megcsalás – hétvégi horoszkópunk augusztus 12-tőlSzerelem: „Ha én egyszer kinyitom a számat! Ha én egyszer elkezdek beszélni!” – ezzel a mondattal vágsz bele a hétvégébe, és előbb-utóbb bizony ki is fogod nyitni a szádat és hallatni fogod a hangodat. Szerencsére az oroszlánüvöltés ezúttal nem a szerelmednek szól, hanem azoknak, akik belebeszélnek a kapcsolatotokba. Igazad van, ne hagyd, hogy mások beleavatkozzanak a dolgodba!
Buli: Ereszd ki a hangodat a hétvégén: énekelj, beszélj, produkáld magad. Egy karaokeklub színpadán a helyed, de azért néha add ki a kezedből a mikrofont!

SZŰZ
Szerelem, szex, megcsalás – hétvégi horoszkópunk augusztus 12-tőlSzerelem: Titokzatos és szerelmes hétvége vár a Szüzekre. A párod titkos terveket szőhet, amikkel szeretne téged meglepni. Egyébként is az lesz a hétvége fő mozgatórugója, hogy mindketten adni és bizonyítani szeretnétek. Az egyedülálló Szüzek reménykednek benne, hogy egy flört komolyabbra fordul szombaton, és erre minden esély meg is van, de jobb lenne a kapcsolat mibenlétét tisztázó beszélgetést elhalasztani!
Buli: Máskor talán tömegundorod van, de ezen a hétvégén élvezed a zsúfolt helyeket. Bátran menj olyan koncertre, ahol többezres tömeg várható, és bátran ismerkedj másokkal, mert új barátokat szerezhetsz magadnak.

MÉRLEG
Szerelem, szex, megcsalás – hétvégi horoszkópunk augusztus 12-tőlSzerelem: Talán egyik jegy szülötteiben sem lángolnak annyira az érzelmek a hétvégén, mint a Mérlegekben. Egyszerre vágysz szenvedélyre (lehetőleg egy titokzatos idegennel) és romantikára (lehetőleg a pároddal). Ráadásul ez az érzelmi kettősség sem zavar, hiszen a lelked mélyén tudod, hogy valójában nem arra vágysz, hogy megcsald a párodat, hanem arra, hogy megmutassa egy új, csábítóbb arcát!
Buli: Romantikus vakrandin is jól érezhetik magukat a szingli Mérlegek, de a jegy minden szülötte egy gyertyafényes, titokzatos vacsorára vágyik a hétvégén. Nyugodtan szólj erről a párodnak is, hiszen ő valószínűleg nincs ennyire romantikus hangulatban.

SKORPIÓ
Szerelem, szex, megcsalás – hétvégi horoszkópunk augusztus 12-tőlSzerelem: A Skorpiókat ezen a hétvégén leginkább három dolog érdekli majd: szex, szex, szex! Hogy finoman fogalmazzunk, azt mondanánk, ma megéri a szomszédodban szexboltot nyitni… Mindenesetre a párod értékeli a szenvedélyedet és a kreativitásodat, mert bizony mindkettőt többször megmutatod neki.
Buli: Csak semmi klasszikus borozgatás, csak semmi unalmas sörözgetés! A szenvedélyes szeretkezések mellett ugyanis a vad koncertek is bejönnek neked a hétvégén. Most egyébként az idősebb Skorpiók is sokkal merészebbek önmagukhoz képest!
 
NYILAS

Szerelem, szex, megcsalás – hétvégi horoszkópunk augusztus 12-tőlSzerelem: Számtalan kísértéssel fogsz találkozni a hétvégén, de mielőtt meggondolatlanul cselekszel, szólnom kell, hogy a párod árgus szemekkel figyel rád. Lehet, hogy nem mutatja, hogy gyanakszik, de van egy olyan érzése, hogy a tilosban jársz. Szóval az lesz a legjobb, ha egész hétvégén őt kényezteted, és ha csak az ő csábításának engedsz. Ha viszont szingli vagy. Nos az egy egészen más helyzet…
Buli: Kellene végre találnod egy új törzshelyet, a régit ugyanis unod már egy kicsit. Ezen a hétvégén nyitott vagy az újdonságokra, és könnyen beleszeretsz bármilyen szórakozóhelybe.

BAK
Szerelem, szex, megcsalás – hétvégi horoszkópunk augusztus 12-tőlSzerelem: A hétvégi bolygóállások szexuálisan túlfűtött hatását még akkor sem kerülheted el, ha mindent megteszel ellene. Lehet, hogy azt gondolod, a kapcsolatod már túl régi és kiforrott ahhoz, hogy újat mutassatok egymásnak, de tévedsz. Talán azt hiszed, már sohasem lángol fel benned a szerelem? Hát ebben is nagyon nagyot tévedsz!
Buli: Vigyázz, most a bulizásban is hajlamos vagy a túlzásokra! Lehet, hogy csak egy kellemes poharazgatásra indulsz, de eldurvul a helyzet! Vigyázz az alkohollal, most könnyebben árt meg, mint máskor.

VÍZÖNTŐ
Szerelem, szex, megcsalás – hétvégi horoszkópunk augusztus 12-tőlSzerelem: A nagy találkozásra vársz, arra, hogy valaki felpezsdítse az életedet? Ez nem fog megtörténni addig, amíg mélyen belül félsz ettől. Érdemes lenne végiggondolnod, hogy milyen félelmeid vannak egy új szerelemmel kapcsolatban, mert ezeket most könnyebb elengedned. Ha pedig boldog párkapcsolatban élsz, akkor a párodnak egy sokkal szenvedélyesebb oldalát ismerheted meg.
Buli: Csak annyit kell eldöntened, hogy jól szeretnéd-e érezni magadat, vagy inkább rosszul. Ha a voksodat az utóbbi mellett teszed le, akkor töltsd otthon a hétvégi estéket. Ha az előbbi mellett, akkor irány egy barátnőd bulija!

HALAK
Szerelem, szex, megcsalás – hétvégi horoszkópunk augusztus 12-tőlSzerelem: Ha az egész életedet az intuíciód és az érzelmeid irányítják, miért akarsz pont a szerelemben és a kapcsolatokban észérvek alapján dönteni? És főleg miért most, amikor körülötted mindenkiben fellángol a szenvedély? Hagyd, hogy magával sodorjanak az események, és bátran fejezd ki romantikus érzéseidet is!
Buli: Beszélgetős, csendes italozgatás lenne az ideális kikapcsolódás a számodra. Ha pedig koncert, akkor minél kisebb helyre menj, a látványos és nagy előadások helyett.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése