Ezo

Vége a nyárnak, de a szenvedély csak most kezdődik! – Szeptemberi holdnaptár

Bizakodó vagy, hiszen az érzelmek és az értelem teljesen összhangban van. Bár elmúlt a nyár, mégis jobb kedvű vagy. Nem csoda, hiszen a csillagok energiája szerelemre hangol!

2011. szeptember 2–3.
NÖVŐ HOLD A SKORPIÓBAN

Ez a két nap tele lesz furcsasággal. Megtudhatsz a múltadról, a jelenedről, sőt a jövődről is sok mindent, mert olyan személyekkel találkozhatsz, akik ehhez értenek. De az is lehet, hogy az intuícióid fognak átlagon felül működni. Ráadásul nagyon szerencsésnek érezheted magad, mert a szerelemi kapcsolatodban olyan helyzet alakul ki, ami miatt úszhatsz a boldogságban. Ha gondok voltak, akkor pedig megállapodásra juttok és ez megnyugtat.

Összefuthatnál a barátnőiddel egy kávézóban
Összefuthatnál a barátnőiddel egy kávézóban

2011. szeptember 4–5.
NÖVŐ HOLD A NYILASBAN

Vasárnap nem árt egy kis kényeztetés, foglalkozás magaddal és elmélyülés olyan témákban, amelyek igazán érdekelnek. De az is lehet, hogy összefuthatnál a barátnőkkel és kávézóban, sütizgetés mellett üldögélhetnétek vagy tehetnétek egy kis sétát, főleg késő délután. Hétfőn bele kell vetned magad a munkába és a dolgozó lány szerepében kell tündökölnöd, talán még túlóráznod is kell.

2011. szeptember 6–8.
NÖVŐ HOLD A BAKBAN

Ezen a három napon elhangzanak olyan dolgok – elsősorban a munkával kapcsolatban, de az is lehet, hogy az iskolában is –, amelyekre nem számítottál, és amelyek csalódást okoznak. Egészen pontosan nem is csalódást, hanem egyfajta bizonytalanságot, hogy talán mégsem úgy lesz minden, ahogy arról eredetileg szó volt. A szerelemben se higgy, főleg ha munkahelyi a kapcsolatod, mert az is lehet, hogy egyikőtök sem mond a másiknak igazat. És lehet, hogy egy harmadik – a háttérben maradva – keveri a kártyát.

2011. szeptember 9–10.
NÖVŐ HOLD A VíZÖNTŐBEN

Pénteken talán nem érzed úgy, hogy annyira kimerítő lett volna a hét, aztán amikor este mégis elkortyolsz a szabadban egy kis vörösbort, akkor rájössz, mennyi minden történt. Ha nem mész bulizni és egyedül töltöd az estét, akkor nézz meg egy jó DVD-t vagy csak elmélkedj a csillagos ég alatt. Szombaton nem maradhatsz egyedül, a szerelem vár rád, ezért ha idegen társaságban töltöd a napod egy részét, biztos lehetsz benne, hogy valakit nem hagysz hidegen, és a dolog kölcsönös lesz.

2011. szeptember 11.
NÖVŐ HOLD A HALAKBAN
Lehet, hogy szerelmeskedéssel indul a reggel. Még az is lehet, hogy egy idegennel, akivel talán az előző este jöttél össze. De az is lehet, ha párkapcsolatban élsz, akkor most nem hagyod ki a reggeli szexuális játékot, ami annyiban más lesz a megszokottnál, hogy lehet, erre “rá fogsz kapni”. Ne feledd, a Hold most a Halakban van és holnap telihold, ezért lesz a reggeli szex annyira szuper.

Képes vagy megsértődni a vicceken.
Sértődékeny leszel.

2011. szeptember 12.
TELIHOLD A HALAKBAN
Érzékenyebb vagy a mai napon, minden hülyeséget komolyan veszel. A viccet nem érted, sőt képes vagy megsértődni rajtuk. Ezt tartsd szem előtt, és akkor tudni fogod, hogy ez egy ilyen nap, amikor vissza kell fognod magad, nehogy még a legjobb barátnőddel is összevessz, persze a te hibádból. Viszont a munkában vagy a tanulásban jó teljesítményt nyújtasz, és mindenféle szellemi kihívás vonz, érdekel és meg akarod (tudod) oldani, hiszen szellemileg csúcsformában vagy. De szexuálisan is túlfűtött vagy és ahogy hazaérsz, szinte azonnal nekikezdesz a csábításnak.

2011. szeptember 13–15.
FOGYÓ HOLD A KOSBAN
Kedden kissé ideges leszel, mert valami nem úgy történik, ahogy elgondoltad. Változtatni kell rajta és teljesen bizonytalan vagy, hogy ez a változtatás jó lesz-e vagy sem. Ezen a napon fejfájás kínozhat, este pedig jobban tennéd, ha semmiféle híradást nem néznél, hanem valami vidám filmet, mert csak erre vagy ráhangolva. Ideje lenne időpontot kérni a háziorvosodtól, és mindenféle vizsgálatra bejelentkezni, mert kiderülhetnek rejtett problémák, amelyek nem okoznak nagyobb bajokat, ha idejében elcsípik őket. Egyébként mindenféle vásárlás, utazás, interjú, vizsga a lehető legjobban sikerül.

2011. szeptember 16–18.
FOGYÓ HOLD A BIKÁBAN
Ne feledkezz meg egy ismerősödnek valamilyen évfordulójáról vagy olyasmiről, ami számára fontos, emlékezetes, és ha te legalább egy SMS-t küldesz, amiben utalsz erre, megerősítheted a kapcsolatotokat. Felvillanyozó találkozásban lesz részed és még az is megtörténhet, hogy a legoltáribb őrültséget is megteszel egy pasi miatt, amit aztán nagyon sokáig bánni fogsz. Mert a pasival – azt hiszed – talán sokáig fog tartani, de tévedsz: amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan megy. És amit őrültségedben elkövetsz, az szinte egész életedben végigkísér…

A zöldszemű szörny kitör ketrecéből...
A zöldszemű szörny kitör ketrecéből…

2011. szeptember 19–20.
FOGYÓ HOLD AZ IKREKBEN
A féltékenység zöld szemű szörnyetege kitör a ketrecéből, és kő kövön nem marad. Olyan dolgokat vághattok egymás fejéhez, hogy az már a brutalitás határát súrolja. És ne feledd, vannak olyan szavak, amelyek sokkal élesebben sértenek, mint a kés. És vannak dolgok, amelyeket egy bizonyos pont után nem lehet újra kezdeni. Ráadásul a féltékenység testvérkéje, az irigység itt lesz ezen a két napon. Ha rád tör, próbáld meg visszaszorítani az érzést, mert olyat tehetsz, amivel éppen azt veszíted el, akire a legnagyobb szükséged lenne.

2011. szeptember 21–22.
FOGYÓ HOLD A RÁKBAN
Nagy változások lesznek a munkahelyeden, vagy a suliban történnek egészen furcsa események, amelyeket meg kell osztanod nemcsak a legbizalmasabb barátnőiddel, hanem a családod valamely tagjával is. A megérzéseid is átlagon felül működnek ezen a két napon, ami arra utal, hogy hallgatnod kell rájuk, mert valami kellemetlen helyzetet éppen így kerülhetsz el. Bemutathatnád, hogy mennyire házias vagy, egy kis sütivel, amit most próbálsz ki, elkápráztathatnád a környezeted.

2011. szeptember 23–24.
FOGYÓ HOLD AZ OROSZLÁNBAN
Ha bulizol, akkor fergetegesen fogod érezni magad. De az is lehet, hogy nem kell neked most ahhoz egy buli, hogy majd kibújj a bőrödből, olyan hihetetlen dolgok történnek veled. De semmi romantikára ne számíts, inkább a vadulás az, ami most nagyon megy, és ami neked is, a pasinak vagy másoknak is bejön. Még az is lehet, hogy valamilyen versenybe benevezel, és olyan ötleteid lesznek, amivel nyerhetsz. Ha állásinterjúra mész, te leszel a befutó.

2011. szeptember 25–26.
FOGYÓ HOLD A SZŰZBEN
A régi dolgoktól való megszabadulásnak, a rendrakásnak szánd a vasárnapi napot. Eközben találhatsz olyan dolgokat, amelyekről már megfeledkeztél, és régi emlékeket ébresztenek benned. Ezeket újra átéled, és végiggondolva a helyzetet, ami felidéződik, valahogy másként értékeled a múltat, amiből érdekes módon tanulsz, és nagyon rövid időn belül hasznosítani fogod az ily módon megszerzett tudást .

2011. szeptember 27.
ÚJHOLD A MÉRLEGBEN
Kicsit enervált leszel fizikailag, nem érzel nagyobb kedvet ahhoz, hogy sportolj vagy hogy lépcsőt mássz, ahhoz pedig végképp semmi erőd, hogy rohanj egy busz vagy bármilyen közlekedési eszköz után. Viszont a gondolataid annál sebesebben járnak és valóságos kis aranybánya van a fejedben, ha bármelyiket meg tudod valósítani, anyagilag őrülten jól jársz. Egy kis pénzelverés belefér a napba, talán olyan cuccokhoz jutsz, amelyek kellenek, minőségiek és meg is tudod venni kölcsönkérés nélkül.

Végre a helyére kerülnek a dolgok!
Végre a helyére kerülnek a dolgok!

2011. szeptember 28.
NÖVŐ HOLD A MÉRLEGBEN
Ez a számonkérés napja lehet, még az is megtörténhet, hogy a főnököd azt kéri, hogy igazolj valamit vagy amivel megbízott, annak az eredményét mutasd. Ha tanulsz, akkor a suliban előfordulhat, hogy most kell felelned akár írásban, akár szóban valamiből, amit nem tartasz könnyűnek vagy halvány elképzelésed sincs az egészről. Ha a párkapcsolatodat szeretnéd megreformálni, vagyis változtatni valamit, hogy jobb legyen, vagy egyáltalán működjön, akkor ennek most van itt az ideje.

2011. szeptember 29–30.
NÖVŐ HOLD A SKORPIÓBAN
Olyan hírt hallasz, hogy el sem mered hinni. Akiről szól, azt hitted, hogy elmozdíthatatlan. Aztán kiderül, hogy mégsem az, és nemcsak te, hanem még több kollégád lélegzik fel, mert már elviselhetetlen volt vele az együttlét. Úgy érzed, végre a helyére kerülnek a dolgok és neked is több lehetőséged lesz, mint amennyi eddig volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top