nlc.hu
Ezo
Heti horoszkóp november 21-től

Heti horoszkóp november 21-től

A Nap és a Hold teljes együttállása éppen a budapesti napkelte időpontjára esik, ami feszültségre utal, és arra, hogy nem tiszteljük sem egymást, sem a törvényeket.

heti horoszkóp november 21-tőlKOS

Épp elég bajod van a héten, elég nehéznek érzed a hétköznapokat, és azt sem tudod, mit tegyél. Szeretnéd nagyon jól ellátni a feladatodat, és szívvel-lélekkel oda is teszed magad, hogy minden tökéletes legyen. De valahogy a sors közbeszól – talán egy kolléga személyében, netán egy betegség akadályoz meg abban, hogy tökéletes teljesítményt nyújts. Ráadásul most nagyon vigyáznod kell mindenféle adózással kapcsolatos ügyben.

heti horoszkóp november 21-tőlBIKA

Még mindig benned van a félsz attól, hogy mi lesz, ha megérkezik az a személy – akár külföldről, akár egy távolabbi vidékről –, aki veszélybe sodorhatja a szerelmi kapcsolatodat. Jó lenne, ha nem beszélnél most erről a partnereddel, mert ez a veszély nem áll fenn, és ha majd valamikor esetleg decemberben be is következik, akkor már semmi sem lesz úgy, ahogy volt. És a partnered is belátja, hogy tévedés volt a kilengése. Persze neked sem ártana változnod. A munkában jól mennek a dolgok, de egy barátban csalódhatsz.

heti horoszkóp november 21-tőlIKREK

Nálad előfordul, hogy akivel remekül megérted magad és jól szórakoztok, azzal az ágyban nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretnéd. És az is, hogy akivel viszont őrült hancúrozást folytatsz, azzal csak az ágyban jó – a szex a jó, és semmi más. Ez aztán nagy dilemma elé állíthat a héten, hiszen ha párhuzamos viszonyt folytatsz – ami nálad majdhogynem normálisnak is nevezhető –, akkor kedveseid feltehetik a költői kérdést: mikor bútorozunk össze? És neked ettől libabőrös lesz a hátad, de mivel a blöffölés nagymestere is vagy, ügyesen kivághatod magad.

heti horoszkóp november 21-tőlRÁK

A testvéreddel szemben ne légy túlságosan kritikus, különösen akkor, ha nem a rokonodon múlnak a dolgok, hanem egy olyan személyen, aki közvetlenül hozzá tartozik, netán már külön családja van. És tulajdonképpen ők sugalmazzák neki mindazt, amit mond, amit tesz, és ez neked nem tetszik. Egy barátodban nem csalódsz, ha vele beszéled meg a dolgokat, sőt, ez a barát nagyban szeretne támaszkodni rád, és ez valahogy hízeleg neked. Úgy érzed, hogy fontosabb vagy a számára, mint eddig. A szerelemben nemcsak szeretők, hanem barátok is vagytok.

heti horoszkóp november 21-tőlOROSZLÁN

Ezen a héten nagyon úgy tűnik, mintha a Dunába szórnád a pénzt. Azt hiszed, hogy amire most kiadsz, azzal valakinek segítesz, de igazából a saját lelkiismeretedet nyugtatod meg. Teljesen felesleges a segítséged, mert az illető csak ki fog használni, és a párkapcsolatod, amelyben talán eddig sem volt meg a tökéletes béke, most aztán felborul. Különösen ha titkolódzol pénzügyi szempontból, mert biztos lehetsz benne, hogy a partnered erre rájön, és ingyencirkuszban gyönyörködhet, aki hallja a  vitáitokat.

heti horoszkóp november 21-tőlSZŰZ

Olyan indíttatást kapsz, talán otthonról, amely azt sugallja, hogy igenis harcolnod kell, és az eddigi stílusodat egyszerűen felejtsd el, mert ez neked most nem jön be. Ráadásul előfordulhat, hogy a munkahelyeden nem vagy túl népszerű, és mindez a felettesed tudomására jut, ezért aztán nem ártana tovább folytatnod a nélkülözhetetlenségi stratégiát. Figyelj, és meglátod, jó időben, jó helyen leszel. Ingatlannal kapcsolatban váratlan lehetőség adódik.

heti horoszkóp november 21-tőlMÉRLEG

Amennyiben új munkahelyed van, akkor talán nem is tudsz arról, hogy a régi kollégáid közül néhányan – akik miatt olykor tartottad a hátad, sőt egyszerűen a kedvenceid közé tartoztak – most kígyót és békát kiabálnak rád. Tulajdonképpen nem vagy csalódott, mert tudod, hogy az érdekük most ezt kívánja, és amilyen rafinált vagy, előfordulhat, hogy te adod nekik a tippeket, hogy éppen így viselkedjenek. A szerelemben a partnered gyanúsan viselkedik, és lehet, hogy ezen a héten olyan dolgot fogsz közölni vele, ami a kapcsolatotok végét is jelentheti.

heti horoszkóp november 21-tőlSKORPIÓ

Még az is lehet, hogy éppen egy barát tartja benned az erőt, ő biztat, hogy pontosan azt kell tenned, amiről tudod, hogy tenned kell. De félsz attól, hogy a helyzet, amelyben vagy, talán meg is betegít. Ne aggódj, inkább a pénzre figyelj, mert lehetséges, hogy anyagi vonalon komolyabb megpróbáltatások érnek, de amilyen eszes vagy, pontosan tudni fogod, mit kell tenned – még ha kellemetlen is –, hogy ne érjen anyagi veszteség, illetve teljesíteni tudd mindazt, amit vállaltál. És ez az anyagiak segítségével lehetséges.

heti horoszkóp november 21-tőlNYILAS

Lubickolsz a népszerűségben, rajtad a világ szeme, és kiderül, hogy milyen nagyon sokan szeretnek. Még az is megtörténhet, hogy olyan ajándékokat kapsz, amelyekre nem számítottál, és ezek boldoggá tesznek. De előfordulhat, hogy éppen az a személy feledkezik meg rólad, aki fontos a számodra, és akivel szinte minden nap találkoztok. Ráadásul a megélhetés terén is nehéznek mondható helyzetekbe kerülsz, emiatt olykor úgy érzed, hogy az erőd végéhez érkeztél. Kitartás, a barátaid, és a partnered szeretetenergiával látnak el.

heti horoszkóp november 21-tőlBAK

Még az is lehet, hogy ezen a héten felkeresel egy gyógyítót, aki a vizsgálat után megnyugtat, és ettől elmúlik a téged kínzó feszültség. És az is lehet, hogy ezen a héten megtanulsz kártyát vetni, vagy ha már tudsz, kártyát vetsz magadnak vagy egy nemrég született rokonnak, mert kíváncsi vagy a jövőtökre. Ha jogi ügyben vagy érdekelt, akkor jobb, ha tudod, hogy most pihentetned kellene a dolgot, mert nem alakul minden a kedved szerint.

heti horoszkóp november 21-tőlVÍZÖNTŐ

Megtörténhet, hogy új munka után kell nézned, mert a mostani nemcsak bizonytalan, de az is előfordulhat, hogy rövidesen átalakulások történnek, és ebben nem számítanak rád. De azért vannak a kapcsolataid, a rengeteg barátod, ismerősöd, vagyis a kapcsolati tőkéd, hogy jobbat találj, mint amiben eddig voltál. Ha egészségi problémával küszködsz, ez a hét alkalmas arra, hogy felkeress egy gyógyítót, és amit ő mond, azt vedd egyenesen szentírásnak.

heti horoszkóp november 21-tőlHALAK

Amennyiben házas vagy, esetleg élettársi kapcsolatban élsz, megtörténhet, hogy a partnered viselkedését nehezen tűröd. De az is előfordulhat, hogy a munkában éppen a partnered miatt nem tudsz olyan teljesítményt nyújtani, mint amit elvárnak tőled. Ha utazni készülsz, és hosszabb utat tervezel, készülj fel arra, hogy mire hazaérkezel, már más tölti be az állásodat. Egy munkahelyi szerelmi kapcsolat fellángolhat a héten – persze teljesen titokban!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top