Hatéves lehettem, amikor a nagymamámtól kaptam egy képet. Régi stílusú, barokk festményekre emlékeztetett, tajtékzó folyóval és felette egy híddal, amelyen két kisgyereket kísér át egy angyal. A kép elveszett, de nemrég újra találkoztam vele egy ismerősömnél, aki minden reggel az angyalokkal kezdi a napot, tőlük kér erőt a kihívásokhoz. Azonnal tudtam, hogy nekem is segíteni akarnak. Olyan élethelyzetben vagyok, amikor nekem is át kell kelnem egy „hídon”, le kell győznöm a félelmeimet és a korlátaimat, és egyáltalán nem akarok a mélybe zuhanni…
„Angyalhívő” ismerősöm tanácsára időpontot kértem angyalterápiára. Nem éreztem jól magam, amikor odaértem a házhoz. Tudtam, hogy nem lesz minden válasz kellemes, és valahol éreztem, hogy ha innen kijövök, meg fog változni az életem. Úgy éreztem magam, mint aki a fogorvoshoz indul, de ahogy egy foghúzást, az „átkelést” sem lehet örökké halogatni. És most itt volt az idő.
Az angyalterapeutákról valamiért eddig azt képzeltem, hogy úgy néznek ki, mint valamelyik tanár a Roxfortból, vagy Gandalf. Ehelyett egy fiatal, mosolygós, tornacipős srác nyitott ajtót. Először azt hittem, elnéztem a házszámot, de amikor megláttam a gyertyákat, az angyalos dekorációt (ami egyébként egyáltalán nem volt giccses), rájöttem, hogy mégis jó helyen vagyok. Különös nyugalmat sugárzott a helyiség, de így is kellett kb. 10 perc, hogy ne érezzem a torkomban a szívdobogásom. Lehet, hogy egy kicsit a kezem is remegett – én, aki annyi üzletféllel tárgyaltam, annyi kellemetlen keresztkérdést megválaszoltam, láthatóan be voltam gyulladva. „Láthatatlan” lényekkel tárgyalni, ráadásul a saját problémáimról, sokkal nehezebb, gondoltam.
A terapeuta – Balázs – megkérdezte, hogy gyógyítást kérek, vagy inkább kérdéseket szeretnék feltenni. Én az utóbbit választottam, mert sejtettem, hogy minden apró fizikai nyavalyám abból származik, hogy a kellemetlen témákat hajlamos vagyok a szőnyeg alá söpörni. Megfogta a kezem, és megkért, hogy lélegezzek mélyeket. Képzeljem el, ahogy belélegzem a fényt, és kifújom a bennem levő negatív dolgokat. Egyre több fény, bent egyre kevesebb sötét, és így tovább. Nem tudom, mennyi idő telt el, de egyszer csak azt éreztem, hogy készen állok szembenézni magammal.
Az angyaloktól nem lehet akárhogy kérdezni. Balázs segített pontosítani a kérdéseimet, aztán kártyát vetett. Az angyalok folyamatosan üzennek nekünk megérzések, sugallatok formájában, de mi általában alig halljuk őket, mesélte. Ha figyelünk és tudatossá tesszük a kommunikációt, egyre több üzenet fog elérni hozzánk. Talán ez az oka, hogy a válaszok nagyobb része nem lepett meg igazán. Valahol belül ismertem már őket. Talán mert egy ideje érzem, hogy változnak a dolgok, és figyelni akarok.
Szakíts, ha bírsz!
Előzmények:
A 4 éves párkapcsolatom maga volt a káosz. Elköltözés, de gyakori találkozások, se veled, se
nélküled állapot, veszekedések és rövid fellángolások. Találkozgattunk még, de éreztem, hogy egyre jobban távolodunk egymástól. Ezenkívül elhatároztam, hogy eljárok futni, beszereztem egy edzésprogramot is (igaz, csak nézegettem….)
Angyalterápia:
Az angyalok azt üzenték, hogy most már el kell engedni ezt az egészet. Megtanítottuk egymásnak, amit lehetett, és a barátomnak is szüksége van az elválásra ahhoz, hogy fejlődni tudjon. Az angyalok szerint ezt én már tudtam, és lelkileg is felkészültem rá. Szeretettel kell lezárnom a dolgot, és ne legyek megalkuvó. „És fontos a testmozgás” – közvetített Balázs. Igen, jól hallottam, testmozgás. A megalkuvást pedig pár nap múlva értettem meg.
Eredmények:
Egyfolytában a szakításon járt az eszem, de túl gyengének éreztem magam ahhoz, hogy a gyakorlatban is elindítsam a dolgot. A terápia utáni 3. napon lefekvéskor támogatást kértem az angyaloktól, hogy segítsenek megtenni azon a bizonyos hídon az első lépést. Másnap reggel egy sms ébresztett, a barátom írta, hogy beszélni akar velem. Találkoztunk, és elmondta, hogy megismerkedett valakivel, és nemcsak futó kalandról van szó, ugyanakkor engem sem akar elveszíteni. Azt válaszoltam neki, hogy megértem, elfogadom, de ebben már nem akarok így részt venni. (Nem voltam megalkuvó!) Nagyon fájt, de tudtam, hogy ez így lesz jó mindenkinek. Néha még most is rám tör a nosztalgia, de ez volt a legkönnyebben elviselhető szakításom. Elkezdtem futni, és beiratkoztam egy fitneszklubba is. Ha rosszul érzem magam, sportolok.
Egy lezáratlan ügy
Előzmények:
Egy sok évvel ezelőtti szakítás olyan sebeket hagyott bennem, amelyek még mindig nem gyógyultak be teljesen. Azóta sem beszéltünk egymással, és úgy érzem, nem én vagyok az, akinek meg kellene tenni az első lépést, hogy helyre tegyük a dolgokat. (Ez nem azt jelenti, hogy én nem követtem el hibákat.) A fejemhez vágott sérelmek, a hazugság, a megcsalás és a megalázó helyzetek emlékei sajnos még mindig visszatérnek, lehúznak és csökkentik az önbizalmam. Nemrég a srác összejött egy barátnőmmel, így sokat hallok a kapcsolatukról, olyan problémákról, amelyekbe én annak idején belebuktam, és ez feltépi a régi sebeket.
Angyalterápia:
Az egykori szerelmemmel két olyan lélek vagyunk, akik igazából nagyon szeretik egymást. Most is. A dolog igazából már lezárult, energetikailag rendben van, csak én hiszem azt, hogy nem. A teljes elengedés nekem nem fog „agyból” menni, angyali vagy másféle spirituális segítség kell, és sokat használ egy megbocsátás-meditáció is. A barátnőm az, aki miatt előtérbe került újra a múlt, szüksége van vagy lesz a segítségemre.
Eredmények:
A szívtipróval azóta sem találkoztam, a kapcsolatuk a barátnőmmel pedig tönkrement. Kezdem látni, hogy a srác ugyanazokat a hibákat követi el most is, és én annak idején nem tehettem volna túl sok mindent, hogy együtt maradjunk. Már nem keresem magamban a hibát, és nagyon örülök, hogy már nem vagyunk együtt. Még nem mondhatom, hogy sikerült lezárnom az ügyet teljesen, de egészen máshogy látom a helyzetet, és már képes vagyok szeretni az akkori tapasztalatlan, törékeny önmagam.
Ha van angyali történeted, amit megosztanál az NLC olvasóival, küldd el nekünk a balazs.rkover@sanomamedia.hu e-mail címre!
