A jó anya-gyerek, apa-gyerek kapcsolat a kiegyensúlyozott élet egyik titka. Persze lehet úgy is kiegyensúlyozott életet élni, ha a szüleinkkel való kapcsolatunk nem éppen egy leányálom. Érdemes azonban a lehető legjobbá és a lehető legszeretetteljesebbé tenni ezt a kapcsolatot. A most következő gondolatok és gyakorlatok azoknak is hasznosak, akik jóban vannak a szüleikkel, hiszen minden kapcsolat tovább javítható. Ha azonban haragszotok egymásra, vagy évek óta húzódó kommunikációs problémák vannak köztetek, cikkünk spirituális szempontból életmentő lehet a számotokra. (Természetesen minden gyakorlat elvégezhető a fonákjáról, a saját gyerekünkkel való kapcsolat javítására is!)
Miért pont én?
Abban minden spirituális irányzat egyetért, hogy a szülő-gyermek viszony sohasem véletlen. Mi választottuk a szüleinket, mint ahogyan ők is bennünket választottak. Ahhoz, hogy jobbá tegyük a viszonyunkat, az az első lépés, hogy ezt a választást tudatosítsuk és elfogadjuk! Az édesanyánkhoz és az édesapánkhoz fűződő viszony ugyanakkor nem csak rólunk szól. Abban, ahogy bennünket neveltek, és ahogy felnőttként bánnak velünk, ott van mindaz, ahogyan őket nevelték, és ahogy velük bántak.
Beszélgess a családfáról!
Érdemes egy kis családi kutakodást végeznünk, és megvizsgálni, hogy hogyan nevelték nagyszüleink a szüleinket. Könnyen kiderülhet, hogy a nagymama, akit szeretetteljes, játékos, asszonynak ismerünk, édesanyánkkal ugyanolyan kemény volt, és ugyanazokat a hibákat követte el, mint anyánk velünk. Ha felfedezzük ezeket az ismétlődő családi mintákat, azt is fel kell fedeznünk, hogy valójában nem ellenfelek vagyunk a szüleinkkel, hanem sorstársak. Ez a felismerés pedig számtalan, órákig tartó beszélgetést indokolhat, még olyan családokban is, ahol hosszú ideje nem tudnak miről beszélgetni.
Anyamantra
Akkor is van megoldás, ha már évek óta nem nagyon beszéltek az édesanyáddal (vagy édesapáddal). A látszólag véglegesen megromlott családi viszonyokat érdemes egy kis mantrázással javítani. Naponta legalább háromszor öt percre állj meg egy tükör előtt, nézz mélyen a szemedbe, és mondd el többször, hangosan ezt a mantrát: „Szeretem magam. Szeretem a családomat. A családom szeret engem. Boldog család vesz körül. Szüleimmel harmonikus a kapcsolatom. Mindannyian könnyen fejezzük ki egymás iránti szeretetünket.” Ha most úgy érzed, a mantra egyetlen állítása sem igaz, az azt jelzi, hogy igazán nagy szükséged van erre a gyakorlatra!
Szeretetküldés és megbocsátás
Ha szeretnéd megjavítani a kapcsolatodat a szüleiddel, gondolj rájuk szeretettel! Ne csak szerető gondolatokat küldj feléjük, de esténként, lefekvés után, az elalvás előtti pillanatokban jelenítsd meg a lelki szemeid előtt, hogy a szeretet rózsaszín és zöld fénye körülveszi a szüleidet. A legjobb, ha azt látod, hogy te is velük vagy, és mindannyian boldogok vagytok együtt! Ezután bocsáss meg nekik! Mondd el mindazt, amit szeretnél, mondd el, mivel bántottak meg, és azt is, hogy mennyire szeretnéd, hogy ismét jó legyen a viszony köztetek. Lehet, hogy nem a legjobb szülők voltak a te szempontodból, lehet, hogy csúnyán bántak veled, de nincs értelme tovább őrizned ezeket a negatív élményeket. Ez már a múlt, ami ha tartogatod, ártalmassá válhat és megbetegíthet. Ha megbocsátasz, és elengeded a fájdalmadat, nemcsak a szüleiddel javul a viszonyod, de a párkapcsolatodban is pozitív változásokat fogsz tapasztalni és az egész életed boldogabb lesz.
Angyali segítség
A családi viszonyok megjavításában mindig szívesen és hatékonyan segítenek az angyalaink. Kérd meg angyalaidat, valamint a szüleid angyalait, hogy vállaljanak közvetítő szerepet a családban, és állítsák helyre a családi harmóniát köztetek. Írhatsz egy levelet az édesanyád (vagy az édesapád) angyalainak, ha a vele való viszonyodon konkrétan szeretnél dolgozni. Gyújts meg egy fehér gyertyát, fogj egy fehér papírlapot, és címezd meg: „Édesanyám Angyalainak!” Címnek megadhatod a szüleid címét, így a tudatalattid hitelesebbnek fogadja majd el a levelet.
Ezután írd meg, hogy milyen probléma nehezíti a viszonyotokat, és írd meg, hogy mennyire szeretnél szerető anya-gyerek kapcsolatot építeni édesanyáddal. Fontos, hogy szívből fogalmazd meg a gondolataidat! Nem kell törődnöd a szavakkal, a míves fogalmazással vagy a helyesírással! A lényeg, hogy az érzéseidet tárd fel! Ha megvagy a levél elejével, írd le, hogy milyen kapcsolatot szeretnél, fogalmazd meg, hogy hogyan látod kettőtöket egy ideális kapcsolatban. Ezután töltsd fel szeretettel a levelet, és tedd el egy biztos helyre, ahol nem kerül illetéktelen kezekbe. Legyél nyitott a változásokra, és figyeld a szüleid reakcióit! Időről időre előveheted, újraolvashatod, és szeretettel feltöltheted ezt a levelet!
Keress segítőket!
Ha úgy érzed, hogy a viszonyotok már javíthatatlan, bátran kérhetsz segítséget a szakemberektől. Felkereshetsz egy angyalterapeutát, elmehetsz kineziológushoz vagy pszichológushoz is. Sokan szeretnék elengedni az elhunyt szüleikhez kapcsolódó haragot és negatív érzéseket. Számukra jó hír, hogy erre is rengeteg lehetőség áll a rendelkezésükre. Az itt felsorolt módszerek legtöbbjénél nem számít, hogy mikor láttuk utoljára a szüleinket, mikor beszéltünk velük, vagy milyen a viszonyunk most. Ha már nem élnek a szüleid, kérhetsz segítséget az angyaloktól, hogy javítsák a kapcsolatotokat, hisz ebben az ügyben lelkek közötti kapcsolatról beszélünk, amiben a tér és az idő egyáltalán nem számít. Küldhetsz szeretetet az elhunyt szüleidnek, megbocsáthatsz nekik, kutathatod a családfát, és mantrázhatsz is! A lényeg, hogy foglalkozz a kapcsolatotok megjavításával, és hidd el, hihetetlen eredményeket érhetsz el, csak el kell kezdened ezt a munkát!