Kék hold van az égen, azaz ez már a második telihold a hónapban. Ráadásul most a Halakban vált teljessé égi kísérőnk fénye, ez a helyzet pedig az érzelmi életünkre és a titkainkra lesz hatással. Érdemes tehát betartanunk néhány Halak-telihold szabályt!
– A mai nap és a következő hétvége kiválóan alkalmas spirituális gyakorlatokra és meditációra. Érdemes felvennünk a kapcsolatot angyalainkkal!
– Tegyük félre a szavakat, hiszen azok ma könnyedén megtéveszthetnek bennünket! A közös hallgatások és az érintések viszont ma összehoznak bennünket!
– Halak-telihold idején erősödik az intuíciónk, most minden ügyben hallgathatunk a belső hangunk szeretetteljes, megnyugtató üzeneteire!
– Az erősebb intuíció is közrejátszik abban, hogy a titkok ma napvilágra kerülhetnek, nem érdemes ma a tilosban járnunk!
– A következő napokban őszintébben, gyakrabban és szívesebben beszélünk az érzelmeinkről!
– A férfi-nő kapcsolatokban viszont feszültséget okozhat, ha a férfias ráció a női intuícióval találja szemben magát (vagy fordítva). Nem érdemes belemenni ebbe a racionális-intuitív háborúba, mert most senki sem nyerheti meg!
– Szinte akaratlanul színezzük ma az igazságot addig, amíg már füllentésnek, vagy rosszabb esetben konkrét hazugságnak hat. Erre ne csak a saját szavaink megfogalmazásánál vigyázzunk, de mások mondanivalóját is „osszuk el kettővel”!
– Kerüljük a negatív hangulatú társaságokat és a szomorú helyeket, ma könnyen ránk ragad a bánat és más negatív érzelmek is.